2013. december 31., kedd

A félbehagyott könyvek éve


avagy a lelkes könyvek esete a lelketlen olvasóval (molyos bejegyzés)

Ebben az évben rekord számú könyvet hagytam félbe, és ennek csak egyetlen oka van: nincs időm.
Történt ugyanis, hogy munkát és munkahelyet cseréltem, és most napi 8 órában a munkahelyen vagyok, ezért nem tudok olvasni, vagyis felértékelődött a szabadidő, aminek hála idén szó szerint félbehagytam körülbelül 10 könyvet.
Miért? Mert nem kötöttek le.
Ez nem kritika, csupán ténymegállapítás, egyéni vélemény, ízlés.

Készítettem egy kis statisztikát az idei és tavalyi olvasásaimról. Talán senki nem olvassa, számomra mégis tanulságos.

Tehát idén összesen 51 könyvet olvastam, tavaly 84-et.

Kiadók szerinti megoszlásban
kiadó                             2013               2012
Ulpius                             15                   13
Könyvmolyképző              3                   20
Agave                              1                     7
Kelly                                3                     2
Athenaeum                       4                     5
Geopen                            3                      0
Egyéb                             17                    37

Műfaj szerint:              2013               2012
krimi                             18                    16
YA                               12                    20
női könyv                      11                    13
szakkönyv                     5                       5
szépirodalom                 4                     30

A szerző                         2013             2012
magyar                              12
külföldi                             34

2013-ban:
legjobb krimi: Benedek Szabolcs: A vérgróf
Csak most tudtam meg, hogy a szerző évekig szülővárosomban, Szolnokon élt.

legjobb szépirodalmi könyv: Szabó Magda: Az ajtó
Filmen is láttam. Nem rossz, de könyvben az igazi.

legjobb női könyv: Jane Johnson: A szultán asszonya
Idén csak ezt az egy könyvet kedvenceltem.

legjobb YA-könyv:
Igaz, hogy drasztikusan visszaestek a YA-olvasásaim, mégis értek kellemes meglepetések e téren:
            -Forgotten
            -Kezünkben a jövőnk
            -Lélektársak
            -Lélektolvajok (sajnos a második rész nem jött be)


Akitől legtöbb kötetet olvastam:          Fábián Janka (4  regény)
                                                                  M. C. Beaton (3 regény)

Amit legjobb vártam: Ken Follett Az évszázad trilógiája 2.
Amit már mindenki olvasott, de én még csak most kezdtem el: Harry Potter
Amire rájöttem:
-nem szeretem a disztópiákat
-több szépirodalmat kellene olvasnom
-több lehetőség kellene a magyar szerzőknek,
én mindent megteszek az érdekükben
Az év felfedezettjei: Réti László
                                Benedek Szabolcs
Legnagyobb csalódás: A jádé átka
Sorozat, de még mindig bírom: A vonzás szabályai- Tökéletes kémia 2.


2013. november 26., kedd

Nomen est omen



A név kötelez.
....és beazonosít, elkülönít, illetve egy csoporthoz, a nemzetiséghez köt.
Vagyis a jó névválasztás nagy felelősség.

Sokszor meséltem már saját írói nevemről. A Grapes egyik dédnagyapám (Szőllősi) nevéből jött, ugyanakkor saját monogramomat (Balázs Márta) is tartalmazza.
Látszólag egyszerű, mindennapos nevem jelentése kicsit fellengzős, hisz a Balázs királyit jelent, a Márta pedig úrnőt.
Míg a családnevemet a sors hozta, senki se választotta, érdekes Mártaságom története.
Édesanyám Mária volt, de annyira utálta a nevét, hogy még lánykorában megfogadta, hogy ha tíz lánya születik, akkor se lesz egyikük se Mária.
Apám javasolta, hogy akkor én legyek Márta, merthogy a különbség mindössze egyetlen betű.
Nagyon jó választás volt, mert anyu és köztem nem is volt soha nagyobb különbség, mint az az egy betű.

Én szeretem a nevemet hétköznapisága ellenére is, de azt vettem észre, hogy sokan nem éreznek így a sajátjukkal kapcsolatban.
Vajon mi lehet ennek az oka?
Talán nem tudnak azonosulni a nevükkel?
Megfigyeltem az ismerőseim között, hogy vannak olyan nevek, melyeknek mintha aurájuk lenne, vonzzák vagy épp ellenkezőleg, taszítják az embereket.
A férfinevek közt ilyen a teljesen lejáratott Béla, a nő neveknél pedig nagyon sok ilyent találhatunk.
Észrevettem azt is, hogy a Katalin különleges státuszú név, ugyanis amíg nagyon sok Katalin nevű ismerősöm szabadulni akar a nevétől, mások szeretnének Katalinok lenni, ezért akkor is így hívatják magukat, ha hivatalosan semmi közük ehhez a névhez.
A kezembe került egy könyv, mely szerint a név utal a viselője jellemére. A Katalinról a következőt írja (kicsit magyartalan, de nem én írtam):
Feladata a küzdelem a gyengékért, ez az út a sikerig. Számára minden esemény feladat. Ezt kell megtanulnia kezelni. A világ támasza lehet, minden adottságát ehhez kapja. Azonban figyelnie kell, mert elveszítheti nőiességét. Gyakran olyan kemény, hogy megijednek tőle a férfiak. Rendkívül vonzó és meggyőző tud lenni. Képes bárhol sikert elérni, ha érzi a bizalmat. Erejét a szorgalma és kitartása adja. Nehezen nyílik meg, bár ha szerelmes, nagyon szenvedélyes tud lenni. Erénye a fanatizmusa, de ez a legnagyobb veszély is számára, mert emiatt nem veszi észre, ha szélsőségessé válik.
Miután átolvastam, azt gondoltam, hogy talán bennem is van némi katalinság.

Vajon hogyan választották ki vagy épp ellenkezőleg hanyagolták el ezt a szülők?
Egyáltalán, milyen szempontok alapján döntenek egy név mellett a szülők?
Mostanában a romák között például nagy dívat szappanoperák szereplőinek nevét adni a gyerekeiknek. És ha már lúd legyen kövér, ennek jegyében egyszerre két keresztnevet adnak a kicsiknek. Csakhogy a magyar anyakönyvezés szabályai szerint a magyar helyesírás szabályainak megfelelően kell leírni a neveket, ezért aztán mostanában gyakran találkozok Zsaklin Dzseniferekkel éppúgy, mint Dzsesszika Dzsamilákkal.
Ismerek olyan családot, ahol a 17 éves fiú Tibor, a 13 éves Alex, a 2 éves pedig Rodrigó. Haladunk a korral.

És végül a csúcs, a névadási top:
Ha egy szülőnek Csák a vezetékneve, milyen utónevet választ a gyerekének?
Csák Mátét akar?
Csák Józsefet?
Csák Istvánt?

Nem, nem.
Az ő neve a Norisz.
Így lesz a kis Csák gyerek CSÁK NORISZ.


2013. november 10., vasárnap

Mindenki másképp csinálja



avagy kiadói érdektelenség

Néhány napja láttam a Julie § Julia- Két nő, egy recept című filmet, és bevallom, nagyon irigy lettem.
A film két igaz történetet foglal egybe:
Julia Child az 1950-es években írt egy híressé vált szakácskönyvet a francia szakácsművészetről, melynek minden egyes receptjét jó negyven-ötven évvel később az épp írói válsággal küzdő Julie Powell mindössze 365 nap alatt megfőzte, miközben tapasztalatairól blogot vezetett.
Én már a blognál ledöbbentem, mert néhány héttel a blog megnyitása után már óriási olvasó táborra tett szert.
Vajon hogy csinálta? Hogy reklámozta magát? 
Hisz lehet nekem frenetikus blogom, ha nem tudnak róla az emberek, senkit se érdekel.
Írói szempontból viszont nem is ez volt a történet legnagyobb tanulsága, hanem az, hogy a New York Times írt Julie blogjáról, mire még aznap 60 (HATVAN) könyvügynök hívta fel Juliet és ajánlott neki szerződést.
Erre mondja Frei Tamás, hogy elképesztő.
És igen, teljesen igaza van, mert Magyarországon ez teljesen elképzelhetetlen.
Ó, és igen, mindenki hallotta Stephanie Meyer sikertörténetét, amikor is a Twiligthot felrakosgatta netre, amire ráakadt egy könyvügynök, felkarolta Stephet, és mindannyian tudjuk, mi lett a vége.

Na de hogy működik ez Magyarországon?
Az írók kilincselnek egyik kiadótól a másikig, és reménykednek, csakhogy legtöbbször válaszra se méltatják őket, így aztán kétséges, hogy egyáltalán belekukkant-e valaki az írásukba.
Szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akik valamilyen választ kapnak. Sajnos azonban néha nyilvánvaló hazugságokkal kell beérni annak, aki írásra adta a fejét. („Már kész a jövő évi tervünk.”- És akkor mi van? Azután is van élet, vagy nem?)
Semmivel se jobb, ha az ember őszinte véleménnyel találkozik, pl. kerekperec megírják neki, hogy nincs idejük foglalkozni a könyvével, mert mondjuk, egy szerkesztőnek x napját venné igénybe az, hogy elolvassa, és erre nincs idő. ???????
Micsoda? Nincs idő?
Hát nem az a cél, hogy felfedezzenek új, tehetséges szerzőket?

A magyar kiadók sajnos elég korlátozottan keresik az új írókat. Sokkal hamarabb kiadnak egy silány külföldi könyvet azzal, hogy már itt-ott bizonyított, minthogy kinyissák egy ismeretlen magyar szerző művét, és nekiálljanak az olvasásnak.

Meg ne feledkezzek az új trendről, amikor az írók... jaj, nem jól írtam, mert nem az írók, hanem egy-egy adott művük… verseng egymással amolyan X-faktorosan.
Kérdés persze, hogy alkalmazható-e az énekesek esetén bevált módszer írókra. Na és persze mennyire sikeres ez a módszer a verseny után. Mert az egy dolog, hogy megjelenik valakinek egy, azaz egy darab könyve, de azután mi lesz?
Kukába kerülnek az így felfedezett írók az első könyvük után, ugyanúgy, ahogy sok zenei vetélkedősről sincs hír, hiába lettek döntősök.
Na de kérem, egy író évek és könyvek során lesz az, ami. Hagyni kell fejlődni. Törődni kell vele.
Végül visszatérve Julie Powellhez: Állatira irigy vagyok rá, és sokat töprengek azon, vajon hogy működik ez az ügynökösdi külföldön.


2013. november 3., vasárnap

Nehéz az élet 0.0






Pár bejegyzéssel ezelőtt elkezdtem elmélkedni arról, hogy milyen problémákkal kell szembesülnie egy írónak. Akkor mindössze egy területet ragadtam ki az igencsak széles skálából, az alkotói válságot.
Azt írtam, hogy nekem még nem volt ebben részem, ami bizonyos szempontból igaz, hogy soha nem éreztem azt, hogy gőzöm sincs, mit írjak, vagy hogyan folytassak egy megkezdett történetet.
Másrészt viszont, ha arra gondolok, hogy a motiváció hiánya miatt sokszor érzem azt, hogy nincs kedvem írni, akkor be kell vallanom, hogy időnként engem is megcsap az alkotói válság szele.
Ilyen motivációs hiány például az, hogy a Jóslatok hálójában kiadója soha nem kérdezi meg, hogy éppen min dolgozok, várhat-e tőlem kéziratot. Néha jól esne, ha érdeklődnének, de sajnos erre eddig még nem került sor.
Persze tudom, hogy egy vérbeli író nem azért ír, hogy kiadják a könyvét, mégis…
Kell az érdeklődés, és egy már publikált író számára a kiadó az egyik állomás. Természetesen az olvasók mellett. Valójában szerencsének tartom magam, hiszen Ti, kedves Olvasóim, rendszeresen megkerestek, megkérdezitek, hogy áll a következő könyvem.
És ezzel már át is léptünk a második ponthoz, nevezetes a kiadói érdektelenséghez.
Mielőtt azonban elmondanám erről a saját gondolataimat, foglaljuk pontokba a lehetséges problémákat.
Ebben nagy segítségemre szolgált az, hogy néhány napja kifaggattam kedves facebookos barátaimat, hogy szerintük milyen problémákkal kell az íróknak megküzdeniük.

Az alábbiakat szedtük össze:
3.     Az olvasókhoz jutás nehézségéi
4.     A külső kontrol hiánya- önértékelési problémák
5.     Anyagi gondok- az írói hivatás más szakmákkal való összeegyeztethetetlensége
6.     Negatív kritikák
7.     Gazdasági válság miatt a fizetőképes olvasók hiánya

Az elkövetkező hetekben szépen sorba fogom venni ezeket.
Ha tudjátok bővíteni a listát, örömmel és köszönettel várom a javaslatokat.

2013. október 13., vasárnap

Nehéz az élet, főleg ha író az ember :O




Az utóbbi időben sokat gondolkozok azon, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy írónak.
Nyilvánvaló, hogy mindenkinek a saját bánata a legnagyobb, ettől függetlenül vannak csomópontok, amik köré a problémákat lehet csoportosítani.

1. Ihlethiány, avagy alkotói válság
Bátran ki merem jelenteni, hogy engem szerencsére elkerül az a csapás, amit az alkotói válság jelent. Ennek persze az is oka, hogy nincs annyi időm írni, mint amennyi ötletem van, ezért gyakran elfelejtem az elképzeléseimet anélkül, hogy papírra vetettem volna őket.
Igen, igen, még mindig a Halhatatlan álommal bíbelődök, miközben egyre határozottabban körvonalazódik a fejemben egy újabb történet, aminek azonban egyelőre csak az alapötlete van meg, a kereteit- nevezetesen, hogy kik legyenek a főszereplők, és ezáltal az olvasók melyik rétegét célozzam meg- még nem találtam ki.
Igazából ez a legnagyobb dilemma számomra, hisz a Jóslatok vérbeli YA könyv, vagyis elsősorban fiatal felnőtteknek szántam. Ugyanakkor nagyon sok fiatal, aki még nem felnőtt, és számtalan felnőtt, de már jogilag nem fiatal is olvasta. Adva van tehát a kérdés, kinek szóljon az új sztori.
Ha ez meglesz, már csak fel kell töltenem a történetet eseményekkel, ami azonban igencsak időigényes tevékenység, de nyugodt vagyok, mert ez jól megy nekem.
Persze velem is előfordult már, hogy elkerültek az új ötletek, és ilyenkor akár évekig se írtam egyetlen sort se. De soha nem estem kétségbe emiatt, mert számtalanszor előfordult, hogy egyik pillanatról a másikra jött egy jó ötlet. 

folyt. köv.

Helyzetjelentés a Halhatatlan álommal kapcsolatban:
Még nem írtam egyetlen kiadónak se. Egyelőre várok.