2016. szeptember 19., hétfő

JJ

Játszom a Jóistent
Az irodám feletti befogadó otthonban 18 alatti fiatalok vannak elhelyezve sokszor napokig. Az egyik szépséges lány a szomszédos szakiskola diákjai közül egy udvarlóra tett szert, akit azonban hamar megunt, mert a srác hiába jött és kiabált fel a lánynak:
-Alexandra, hallod, gyere má’, hallod, Alexandra!
Alexandra csak nem akarta meghallani.
Mit mondjak, enyhén szólva zavart a munkámban, hogy a srác az ablakom alatt állva óbégatott percekig.
Amikor már ötödjére jött, meguntam a műsort és a sűrűn befüggönyözött ablak mögül kiszóltam neki:
-Kussolj már!
Megrettenve körbenézett:
-Ki volt az?
-A Jóisten- válaszoltam gondolkodás nélkül, mire ő még jobban megrémült, riadt tekintettel körbekémlelt, majd miután nem látott senkit, fülét-farkát behúzva elkódorgott, és nem is jött többet vissza.
Na így játszottam én a Jóistent.




2016. szeptember 5., hétfő

KK- Könyves Kirakat 2. : Lány a vonaton


Egy munkatársamtól kaptam kölcsön a könyvet, és amikor ma visszaadtam neki, megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e neki. Azt mondta: „Hát öööö…igen.”
Tökéletes válasz.
Van némi Agatha Christie-s  vonulata: SPOILER: Végy hat embert, az egyik legyen nyilvánvalóan gyilkosság áldozata, hisz elásták a holttestét, a másik öt közül egyik a hunyó, nem akármelyikük, az, aki legkevésbé gyanús. SPOILER VÉGE. Tehát a könyv végül is izgalmas, olvastatja magát, ugyanakkor „hát öööö…”.
Nézzük, miért!
A három főszereplő nő egyformán depis, így ha az alkoholról nincs szó, megkülönböztethetetlenek, ráadásul ők hárman E/1-ben mesélik el a történetet.
A pszichológusok szerint mások problémáival kapcsolatban az emberek általában az érzelmi ragály jelenségét alkalmazzák, azaz ha valaki panaszkodik, a hallgató átéli a problémákat, ezáltal a panaszkodó mintha energiavámpír lenne, leszívja hallgatója energiáját. Fejlettebb állapotban van az a személy, aki ezen túllépve érzelmi törődéssel segíteni próbál a panaszkodónak, de nem veszi át az érzelmeit, így nem merül ki, tényleges segítséget tud nyújtani. Könyvek (és filmek) esetében ebbe a stádiumba nem tudunk eljutni, hisz nem tudunk aktívan belenyúlni a történetbe, bármennyire is tapasztalt érzelmi törődő egy olvasó, tehetetlen szemlélője az eseményeknek, a könyv hangulata sodorja magával, és mint egy energiavámpír leszívja. Ez a regény is ilyen. A három nő monológjait olvasva a könyv lenyomja az olvasót, borzasztóan nyomasztó a regény hangulata.
Másrészt nyelvileg ez az írás egy nulla.  Még életemben nem olvastam ennyi igét egy oldalon. De hol vannak a jelzők és a határozók????
Harmadrészt nincs benne egy szerethető karakter sem. Jó, talán némi jóakarattal Kamal, de őt alig-alig ismerjük meg, csak egyetlen szempontból mutatja be a szerző, nincs róla teljes személyiségábrázolás. A többiek viszont ki vannak ugyan dolgozva, de én nem tudok velük azonosulni, utáltam mindet.
A regény alapján film is készült, de nem fogom megnézni, nem szánok több időt erre a történetre.