2017. július 26., szerda

Tematikus hét a Vörös Pöttyös könyvek csoportban


Nagy megtiszteltetés ért azáltal, hogy a Jóslatok megjelenését követően közel hat évvel a Vörös Pöttyös Könyvek zárt csoport egy egész hetet szentel a könyvnek.



Ahogy „beszélgettem” (privátban egyeztettem) az oldal egyik adminjával, nagyon sok gondolat, emlék jutott eszembe, amit most szeretnék veletek is megosztani, hátha valakit érdekel.







Nem akarok panaszkodni, de nem volt könnyű dolgom a megjelenést követő reklámozásban. Természetesen nagy hátszelet biztosított a Vörös Pöttyös sorozat, hiszen olvasók falták/falják ezeket a könyveket. Ugyanakkor én egy kicsit elszigeteltebb voltam, mint a többi író. Nem voltam híres blogger, mint Spirit és Benina, és olyan ügyes marketinges sem, mint Szurovecz Kitti. Mind az első hármas (Spirit, Benina, Kitti), mind a második csapat (Helena Silence, Zakály Viki, Kemese Fanni) könyvét bemutatón tárták a közönség elé. Ebből én sajnos kimaradtam, pedig rendkívül nagy reklámértéke lett volna. Mivel nem vagyok zsenge korú, nem voltam egyik írócsoportnak sem tagja, nem számíthattam a barátaim támogatására a reklámozásban. A lányaimat nem akartam ezzel terhelni, ezért mindig nagy öröm, amikor mesélik otthon, hogy valamelyik osztálytársuk, évfolyamtársuk olvasta a könyvemet. Olyan fiatalok, akik nem azért olvasták el a Jóslatokat, mert az ismerősük anyja írta, hanem mert érdekelte őket és csak később veszik észre, hogy van közös ismerősünk. Mai napig előfordul, hogy egy-egy olvasó ír nekem, hogy csak most olvasta a regényemet, korábban nem is halott róla, pedig nagyon tetszett neki.

Tehát nem volt fáklyás menet, mégis őrületesen nagy élmény volt. Ha majd egy nap vissza kell emlékeznem életem csúcspontjaira, a lányaim születése, és a diplomáim megszerzése után rögtön ennek a könyvnek a megjelenését fogom említeni.







Izgalmas a Vörös Pöttyös Csoport tematikus hete révén visszaemlékezni, hiszen az általuk megosztott idézetek mind felidéznek bennem egy-egy rég elfelejtettnek hitt gondolatot.



Néhányat szeretnék veletek is megosztani:





"– Olvastál már Agatha Christie-t? – kérdezte.

– Persze, a Tíz kicsi négert – feleltem két harapás közt.

– Nagyon jó könyv. Én is olvastam már néhányszor – bólogatott Jess –, ahogy a krimi nagyasszonyának minden más könyvét is, mert ő az igazi nagyasszony, akárki akármit mond."



15 évesen olvastam a Tíz kicsi négert. Másnap matekdogát írtunk, amire én egy szót se tanultam, tehát annak rendje és módja szerint négyest kaptam.






„A szobámban feltettem a CD-lejátszóra a Négy évszakot, végigfeküdtem az ágyon, és hallgattam a zenét.

Csak zárt szemekkel látható, ahogy a hideg téli szél először lassan, majd egyre erősebben görgeti a hópelyheket, hogy azután átláthatatlan hóviharként terítse a hallgatóra.

Csak zárt szemhéj mögött látható a titokzatos világ.”



Sokan kritizáltak azzal, hogy a fiatalok nem szeretik a komolyzenét, tehát ez a részlet hiteltelen éppúgy, mint Ada komolyzene iránti rajongása.

12 éves voltam, amikor Erkel Bánk bán című operáját kértem és kaptam karácsonyra. Nagyon szerettem, a mai napig fújom a benne szereplő dalokat. 16 évesen ismerkedtem meg a Négy évszakkal, azóta sem tudom megunni. Rajongok Mozartért és Pucciniért, és nem hiszem, hogy ez életkorfüggő.






„– Hmm – szemlélte az ábrát Mrs. Bennett. – Ha tengerparti élményeit próbálja velünk megosztani, nem rossz, de ha ez a sinus függvény, akkor először nem ártana felvenni a koordinátatengelyeket.”



Mrs. Bennett karakterét magamról mintáztam. Mivel 20 évig matekot tanítottam, azt gondolom, sokat tudok a tanításról, fiatalokról. Nagyon szeretem a matekot, és mindig törekedtem arra, hogy tanítványaimmal is megszerettessem, vagy legalábbis ne legyen számukra mumus. Mindig őszintén nyilatkozok róla, mert pl. ha megkérdezték a tanítványaim, hogy mire való a logaritmus, én mindig megmondtam nekik, hogy a mai világban, a számítógépek korában majdnem semmire :)





Azt gondolom, van még bennem potenciál, vannak ötleteim, a motivációra várok, ami talán mostanában megtalált. Nem alkotói válságban vagyok, mindössze új élményeket, ötleteket gyűjtök. (Erről majd később, másik bejegyzésben írni fogok.)





Örök hálával tartozom Katona Ildikónak azért, hogy lehetőséget adott nekem, és a könyvemnek a megjelenésre, mivel ezáltal megtapasztalhattam egy különleges érzést, nevezetesen a regényem írásban megjelenését, azt, hogy ez sok embert érdekel, jó vagy rossz értelembe lázba hoz. Korábban csak a lányaim ismerték az írásaimat, de a Jóslatokat olyanok is olvasták, akikkel én soha nem találkoztam, akikhez Ildikó és a Könyvmolyképző nélkül soha nem jutottak volna el a Mai hírek jóslatai. Ezt mindig így fogom gondolni, akkor is, ha esetleg soha többé nem jelenik meg regényem.





2017. július 23., vasárnap

Bitó borostyán nélkül




Néhány hónapja meglepő dolog történt, amikor a Kossuth Kiadó molyon hozzászólt az egyik dos Santos könyv értékelésemhez.



Ez azért különösen érdekes, mert egyik dos Santos könyvre se adtam még 5 csillagot, sőt, egy esetben – amikor magamban megfogadtam, hogy több könyvet nem olvasok el a portugál szerzőtől – jó lehúztam dos Santost.



Ezt követően Darolyn felhívta a figyelmemet dos Santos egyik regényére, és most ott tartok, hogy várom dos Santos könyvek megjelenését.



A nagylányom szerint a Kossuth Kiadó azért reagált így, mert valószínűleg korrektnek tartja a véleményemet.

Nem tudom, mi az ok, mindenesetre mindig törekszek arra, hogy személyeskedéstől mentesen írjam le a saját véleményemet. Nem félek attól, ha negatívan kell egy könyvről írni, de senkit se akarok megbántani, se a szerzőt, se rajongóit, mert nem éltet az, ha a másokat sárba taposhatok. Csupán rá akarok világítani az én szempontjaimra is.



Történt pedig a múlt héten, hogy az általam mélységesen tisztelt Böszörményi Gyula kiváló sorozatának, az Ambrózy báró eseteinek Bitó és borostyán című legújabb darabjáról írtam véleményt, amiben kis csokorba szedtem az általam észlelt hibákat. Gyula becsillagozta az értékelésemet, nem írt rá hozzászólást. Tartom őt annyira intelligensnek, hogy biztos vagyok abban, nem sértődött meg.

Természetesen a véleményem akkor lett volna igazán hatékony, ha a könyv megjelenése előtt juttathattam volna el a szerzőhöz, de nem vagyok Gyula bétája.

Azt gondolom, Gyula jogosan és megérdemelten sikeres. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen. Senki sem az. A tökéletes mű értékét sohasem csökkentik az apróbb hibák, mindössze emberibbé teszik azt.



Miért írok mégis erről?

Csupán azért, mert a kritikámat olvasva egyik molytársam – akivel egyébként már néhány éve volt alkalmam személyesen megismerkedni - leírta fb-on a saját véleményét, miszerint nincs igazam, igenis meg lehet tenni 9 óra alatt a Budapest-Kolozsvár útvonalat. Ő ezt bizton állította, mivel elmondása szerint az elmúlt 20+ évben többször is megtették ennyi idő alatt autóval. Szerinte, ha a Gyula által említett 60 km/órával halad a vonat, simán meg tudja tenni a 465 km-es távot, mivel 9x60= 540 km.

Erre én írtam, hogy 20 éve 1997 volt, és nem 1900, mint a könyvben (értsd nem autóval, nem villanymozdonnyal, hanem gőzmozdonnyal közlekedtek), illetve nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem átlagsebességgel.

Itt még el szeretném mondani, hogy egy gőzmozdonynak többször is meg kell állnia vizet és fát/szenet felvenni. Megálláskor lassít, illetve újraindításkor gyorsít. Tehát nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem egy annál jóval kisebb átlagsebességgel, ami szerintem 40 km/óra körüli érték, vagyis én 12-15 órát tartok reálisnak ekkora út megtételére.

Ezt megerősíti ez a cikk is, ami szerint próbákon 43 km/óra sebességet értek el a vonatok, illetve 1929-ben! a motorkocsik bevezetésével a MÁV-nál a személyvonatok átlagsebessége 17 km/h-ról 38 km/h-ra növekedett.





Kedves molytársam erre úgy reagált, hogy a továbbiakban nem kíván figyelőm lenni molyon (sajnos ezt viszonoznom kellett, mert nálam ez kölcsönösségi alapon működik), sőt letiltott facebookon.

?????

Nem értem, miért.

Én csak a véleményemet mondtam el. Nem bántottam meg se Gyulát, se molytársamat.



Azt gondolom, minden írónak nehéz jó bétákat szereznie. Nézzétek meg csak Dan Brown, vagy Ken Follett könyveit, hány embernek hálálkodnak a segítségéért. Én magam is bajban vagyok megfelelő előolvasók becserkészésével, mivel a saját lányaim - bár többször mondtam nekik, hogy ne kíméljenek - nem merik elmondani a véleményüket, ami pedig sokat segítene az olyan hibák feltárásában, amit az író nem vesz észre.

Egy jó bétának megfelelően figyelmesnek, tájékozottnak és hozzáértőnek kell lenni, valamint bátornak, hogy ki merje mondani véleményét. Az írónak pedig nem szabad megsértődnie, ha személyeskedés, bántás nélkül kap véleményt.


2017. július 13., csütörtök

Nehéz a fordító sorsa

Én még soha nem fordítottam regényt, de el tudom képzelni, milyen nehéz dolguk van sokszor a fordítóknak.  Még egy egyszerű irodalmi szöveg is tele lehet tűzdelve olyan szakszavakkal, ami a szakterületet ismerők számára is feladja a labdát.
Itt van például Jodi Picoult Magányos farkas című könyve, melyben számtalan jogi kifejezéssel találkozhat az olvasó.
Vannak egyszerűen megfejthető szófordulatok, például egy kórház nem emel vádat, mindössze feljelentést tehet. A vádemelés az ügyészség feladata. (125.o.)
Átlagember számára a törvényes és jogi szavak valószínűleg ugyanezt jelentik, ha viszont szövegösszefüggésbe helyezzük őket, biztos sokan tudják, hogy a jogi képviselő és a törvényes képviselő nem ugyanaz. Jogi képviselő például az ügyvéd a perben, vagy valamilyen hatóság előtt, törvényes képviselője pedig annak a személynek van, aki nem cselekvőképes, tehát életkora vagy szellemi állapota miatt nem rendelkezik az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel. Gyermekek esetében a törvényes képviseletet az esetek többségében a szülők látják el. Amennyiben nem tudják ellátni, vagy nem láthatják el, a gyermek részére e gyámhivatal gyámot rendel. Magyarországon a nem cselekvőképes nagykorúak törvényes képviseletét nem gyámok, hanem gondnokok látják el. A gondok és gyám angol megfelelője a guardian, aminek fordításával a fentiek miatt vigyázni kell. (pl.187.o.)
Laikusok számára is közismert, hogy Magyarországon a polgári perben a feleket felperesnek és alperesnek hívjuk, illetve hogy a büntető perben egyik oldalon a vád/vádló (ügyész), másik oldalon a vádlott áll. Ez utóbbi jogi képviselője a védő(ügyvéd). (199.-200.o.)
Picoult könyvéből persze kiderül, hogy nem meglepő módon az USÁ-ban teljesen más az ügymenet például akkor, ha el kell dönteni, hogy egy öntudatlan kómás beteggel mi legyen. A fordító ideiglenes gyámot rendel számára, Magyarországon ezt a személyt eseti gondoknak hívják. Akik kicsit tájékozottak, nem lepődnek meg azon, hogy Amerikában mennyire másként oszlanak el a hatáskörök a bíróság és pl. a gyámhivatal között, így néha a szakmabeliek számára is nehéz lehet a fordítás.
Biztos sokan tudják, hogy az USÁ-ban két külön bűncselekmény külön elnevezéssel az, amit a magyar jog emberölésnek nevez. Az USA-beli emberölés neve nálunk gondatlan emberölés. Amit az amerikaiak gyilkosságnak neveznek, az nálunk a szándékos emberölésnek felel meg. A könyv többször is megjelöli azt a három feltételt, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy gyilkossággal vádoljanak valaki: előre megfontoltság (nálunk előre kiterveltség, én így fordítottam volna), szándék és rosszhiszeműség. Jogászként a „rosszhiszemű” szóval nem tudtam mit kezdeni, mert ez nálunk a büntető jogban egyáltalán nem ismert, inkább más jogterületekhez, mint pl. a polgári jog, közigazgatási jog kapcsolódik. A magyar büntető jogban ennek szerintem az „aljas indokból és célból” fordulat felel meg. (190. o.)
A könyv által ideiglenes gyámnak nevezett személy feladatait a magyar jogban az eseti gondnok látja el. Én ezt a kifejezést használtam volna. (pl. 252.o.)

Nem kötekedni akartam, csak néhol zavart a magyar gyakorlattal ellentétes fordítás.