Fény és árnyék, USA 250

 

Az 1980-as években voltam tinédzser. Akkor minden fiatal az USÁ-ba akart menni. Nem kirándulni, hanem ott élni. Pedig a száraz földrajzi tényeken kívül semmit se tudtunk az országról. Vannak ismerőseim, akik meg is valósították ezt az álmukat, valóban odaköltöztek, és azóta is ott élnek. Egyik fényképész, másik doorman a Nagy Almában. Mások vágyai az egy hónapos kiruccanásnál megálltak, leginkább azért, mert a szűkös valutakeret nem tette lehetővé, hogy helybéli ismerősök, rokonok hiányában megfelelő körülmények között tudják élvezni a helyet. Így aztán van olyan ismerősöm, aki New Yorkban tartózkodása utolsó napjaiban a Central parkban aludt a bozótban és teát ivott napokig, mert más élelmiszerre nem volt pénze. Lehet ezt vagányságnak nevezni, de én inkább vakmerőségnek tartom. Az illető szerencsés volt, hogy épen és egészségesen túlélte. Főleg, hogy addigra már eljutottak hozzánk bizonyos információk.

Az elvtársak a nagy népi felbuzdulást látva törekedtek arra, hogy megismerhessük a kontinensnyi ország árnyoldalát is, melyhez nagy segítséget jelentettek az országunkba apránként beengedett, jól megválogatott amerikai filmek.

Kiemelkedő jelentőségű volt a Charles Bronson főszereplésével készült „Bosszúvágy”, melyet látva először szembesülhettünk azzal, hogy mennyire nem biztonságos kikerülni a „dzsungelbe”. A film azt sugallta, hogy „maradhatok nyugton a kis ketreceitekben, ahol ugyan semmit se csinálhattok, de biztonságban vagytok, ha betartjátok a szabályokat”.

Azután jött a Rambo. „Kockáztathatod az életed az országért, meg főleg az annak élén álló gazdag emberekért és vagyonukért, akkor is egy senki maradsz, akit a vezetők senkinek néznek.”- szólt a film üzenete.

De a szórakoztatónak szánt filmek se hoztak megnyugtatást. A Flashdance-ben, vagy a Staying alive-ban láthattad, hogy az USÁ-ban 8 óra munkát nem követ 8 óra szórakozás, meg 8 óra pihenés, hanem ha talpon akarsz maradni, több munkában is helyt kell állnod. A sikerért mindent meg kell tenned, esetlegesen a barátaidon is át kell gázolnod. Arról már ne is beszéljünk, mennyire idegennek tűnt első körben az az erkölcsi szabatosság, ami ezekből a filmekből árad. Úgy tűnt, a párkapcsolatokat nem az érzelmek, nem a szerelem, hanem a szexuális vágy irányítja.

Ha jól megnézitek a mai napig rendszeresen vetített Reszkessetek betörőket, akkor észrevehetitek, hogy ennek is van egy nehezen emészthető vonala. „Biztos, hogy minden középosztálybeli ember olyan luxusra vágyik, amiben van fullosan berendezett házad, de azt nem tűnik fel, hogy otthon felejtetted a gyerekedet?”

Számomra az amerikai álom lehetősége se volt igazán vonzó, mert nagy adag bizonytalanságot foglalt magába. (Szerepcsere) 

Sokunkat elijesztett ez a kép a vágyott országtól, és nem vettük észre a lényeget, hogy az USÁ-ban jogod van/volt lázadni (Hair), mait tőlünk évtizedeken át megtagadtak.

Maradtunk, hogy azután itthon megtapasztalunk a kapitalizmus negatív oldalát. 

 

A Rubicon magazin 2026. évi 6-7. száma a Fény és árnyék címmel az USA 250 éves történetének érdekes, de esetenként kevésbé ismert eseményeit mutatja be, csakhogy teljesebb legyen a képünk.