– Ezt hagyd abba!- Ben akkorát csapott a szekrényajtómra, hogy az középen behorpadt.
– Mit?- löktem arrébb a karját, és bedobáltam a könyveimet a polcokra.
– Hogy Gale Prescottot bámulod.
– Nem bámulom.
– Ne ámíts! Nem vagyok vak- fintorgott, mintha romlott ételt vett volna a szájába.
– Oké, beismerem - adtam meg magam, - de azt bámulok, akit akarok!
Bevágtam az ajtót, kezemmel a szekrénynek támaszkodva nyílegyenesen Benre néztem, de ő nem az a fajta srác, akinek ennyi elég, hogy meghátráljon.
– Nem, öreg, nem! Az a csaj totál ciki! Folyton tanul, és azok a cuccok, amiket hord!
Tudtam, hogy igaza van, mert ismertem a suliban elterjedt közfelfogást, de mégis meglepett, hogy az ő szájából kell hallanom.
– Ha tanul, legalább nem üres a feje. Legalább jókat lehet vele dumálni, nemcsak a divatról csacsog, hanem értelmes dolgokról is - védtem Gale-t, és persze magamat is.
– Tőlem egy csaj arról csacsog, amiről akar! Nekem nem a szövege a fontos.
– Hanem?- kérdeztem, mintha nem tudnám a választ. De Ben, már száz éve a haverom, előbb tudom, mire gondol, mint ő maga.
– A megjelenése, öregem. Nézd meg, Marilynt!- bökött meg mindentudóan, miközben szemei majd kigúvadtak, ahogy a csajt mustrálta.- Ő aztán belevaló!
Mutatóujjával Marilyn felé intett, aki a mozdulatot látva bedomborított, és hátravetette a haját.
- Marilyn a belevaló, vagy te vagy Marilynbe való?
Foltytatás a Képtárban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése