2010. október 20., szerda

Olyan öreg vagyok,hogy...

Mivel sokan jóval fiatalabbak vagytok, mint én (aki nem, az tagadja le nyugodtan), gondoltam, kezdek egy sorozatot a fenti címmel, amiben összeszedem azokat az érdekességeket, amiket én, mint vénség megtapasztaltam, Ti pedig majd itt olvastok róla, ha a szüleitektől még nem hallottatok semmit.

Olyan öreg vagyok, hogy nemcsak arra emlékszem, hogy elhagyták hazánk területét az utolsó orosz katonák, de arra is, hogy itt voltak.
Nálunk két laktanyában laktak. Egyik a várostól keletre (Vosztok lakótelep), a másik nyugatra volt.
Én pedig mikor anno csillagászattal foglalkoztam a TIT-ben, kötelező feladatként megkaptam, hogy a keleti laktanyában tartsak az itt állomásozóknak előadást.
Egy hadnagy fogadott a kapuban.Az ötven méterre levő előadóteremig vezető utat egy ZIL-teherautón kellett megtenni. Akkor még nem olvastam kémes könyveket, nem értettem, miért nem mehetünk gyalog. A hadnagy viszont azt nem értette, miért kapok én 300 forintot ezért a kis műsorért. Akkor ez óriási összeg volt, egy kiló kenyér háromhatvanba került.
Kb. 3-400 katonát betereltek az előadónak kijelölt ebédlőbe. Egy kárpátaljai magyar fiú tolmácsolt, akit ugyan besoroztak a Vörös Hadseregbe, de hamar kiderült, hogy sokkal jobban tud magyarul, mint oroszul.

11 megjegyzés:

  1. "Olyan öreg vagyok, hogy nemcsak arra emlékszem, hogy elhagyták hazánk területét az utolsó orosz katonák, de arra is, hogy itt voltak."
    Stimmel. Sajnos, ez nekem is megvan. Nálam nem vagy sokkal öregebb:-D

    VálaszTörlés
  2. Hűha, én ilyenre nem emlékezhetek. :'D Én az új rendszer szülötte vagyok. Pont az új rendszeré, mint '90-enes.
    Egyébként miért nekik kellett kiselőadást tartanod? Olyan fura... Az orosz katonákat ennyire érdekelte a csillagászat? :D

    VálaszTörlés
  3. Kedves Katarina!
    Én bevállalom, hogy milyen öreg vagyok, de nem kell csatlakozni :-DDDD
    Kedves Artie!
    Ó, miről maradtál le:))))
    Masíroztak éjjel kettőkor az utcán tankokkal.
    Fel is robbantották itt magukat (vagy valaki őket), amit persze egész Szolnok látott meg tudott, de mindenki kussban volt, a Híradó is.
    Gondolom, kötelező kultúrprogram volt. A TIT-ben én voltam az egyetlen nő, így bennem megbíztak, ezért engedtek be, de mondom, folyton a nyakamon lógott az a tiszt, és egy lépést se tehettem a laktanya területén. (Nehogy fényképet, vagy agyképet készítsek?)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Grapes,
    én is ettem 3,60-as kenyeret. Sőt volt olyan is, hogy 1 órát kellett várni rá és mire hazaértem vele, a fele elfogyott :)
    Az orosz katonákra is emlékszem, bár laktanya nem volt a közelben. De lelkesen ünnepeltem, amikor elmentek:D

    VálaszTörlés
  5. Hát még mi milyen lelkesen ünnepeltük :)
    Apám végre mindenkinek elmesélhette, hogy mikor a második világháborúban a tanyánkon állították fel az oroszok a messzehordóágyút, és egyúttal kisajátítottak a háztartásban mindent, nem tudták, mire való a bili. Azt hitték, edény :-DDDD

    VálaszTörlés
  6. Végre valami, amire nem emlékszem, csak hallottam róla: a 3,60-as kenyér:-DDD De tejjegyre még vettem teje:-((( A tejjegy megvan?

    VálaszTörlés
  7. kedves Katarina!
    Most kiderült, hogy mégis milyen fiatal vagy! :-DDDD
    tejjegy viszotn nincs meg. Az mikor volt? És miért?
    Bár lehet, hogy mi itt az Alföldön nem érzékeltük. Ne feledd keresztanyám 4 tehenét!

    VálaszTörlés
  8. 1977-ben született a kisebbik öcsém. Ekkor én már rendszeresen jártam vásárolni. Tejet akkoriban nem úgy vehettünk, mint most, hogy bementünk a boltba, és kiválasztottuk a harmincféle tej közül azt, amit akartunk, kifizettük és hazavittük, hanem a családok ún. tejjegyeket kaptak, és ezeket a tejjegyeket kellett átadni a pénztárnál, fizetéskor. Csak annyi tejet vehették, amennyi tejjegyed volt, és a tej persze nem volt ingyen, de hiába fizettél volna ki több tejet is, nem vehettél jegy nélkül. Nem tudom, hogy az Alföldön ez hogy volt, de biztosan nem csak Budapestre korlátozódott, maximum nektek nem volt rá szükségetek a tehenek miatt. Istenem, mégis nagyon vén vagyok - Te persze pontosan tudod, hogy mennyire.-D

    VálaszTörlés
  9. Kedves Katarina!Mindjárt kiderül, hogy öregebb vagy, mint én :-DDDD
    Tejjegy? Ez tényleg nincs meg.
    Másrészt viszont most is jegyrendszer van, ami nemcsak a tejre, hanem minden árucikkre vonatkozik. Akinek van ilyen jegye, az vehet bármit, akinek nincs, az meg...
    Tudod, hogy hívják ezt a mostani jegyet?
    Pénz.

    VálaszTörlés
  10. Mi a Mátra alján laktunk, de tejjegyre én sem emlékszem. Lehet, hogy nem is vagyok olyan öreg? :D

    VálaszTörlés
  11. De, mindenki legalább olyan öreg, mint én, csak nem olyan jó a memóriája:-DDD

    VálaszTörlés