Érdekesen működik a történelem.
Az ember azt gondolná, hogy ami volt, az már megtörtént, tehát nem változhat, ez azonban néhány esetben nem így van.
Én például azt tanultam gyerekkoromban, hogy a középkor az angol polgári forradalom kitöréséig, 1640-ig tartott, mert akkor az elkezdődött átalakulások megváltoztatták a korábbi, feudális rendet.
Amikor a lányaim tanulták ezt a témát a suliban, számukra már hamarabb ért véget a középkor, mert az akkori tanok szerint Amerika 1492-es felfedezése indított olyan változásokat, melyek elkülönítették a két történelmi korszakot.
Most, a NGC Középkori világ című különszáma szerint a válaszvonalat Bizánc 1453-as bukása jelenti.
Tehát a történelem változik.
Lehetne még más példát is felhozni, de most inkább nézzük az NGC különszámát, ami egyedi kiadvány. A középkort évszázadonként mutatja be, így nagyon sok érdekes információt tartalmaz az un. sötét középkorról is, amit suliban egyszerűen átugrottunk. Minden fejezet azt a várost állítja középpontba, mely az adott száz évben legnagyobb jelentőséggel bírt, illetve minden fejezet kitér az Európán kívüli valamennyi földrészre is egy-egy épület vagy más különlegesség bemutatásának erejéig. Mindezt nagyon sok szép képpel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése