Hol dolgozol?

Nyár elején érettségi büfét rendeztünk életükben először nagy megmérettetés előtt álló gyerekeinknek, hogy egy kicsit jobban érezzék magukat, miközben arra vártak, hogy vizsgázzanak.

Egy kis szendvics, sütemény, üdítő, meg lelki támogatás. 

Hárman voltunk szülők:

Peti anyukája, ideges, a munkahelyéről lógott el, Gréta anyukája szintén munkaidőben van, de halál nyugodtnak látszik, és én, akinek június tizenhatodikán annyi a szabadideje, mint a tenger. (Nincs az az elvetemült magántanítvány, aki a nyári szünet harmadik napján tanulni akarna.)

Peti anyukája gyorsabb, mint a villám. Hatszáz szendvicset megkent, és elrohant dolgozni.

Én komótosan elkészítettem hatvan darabot.

Gréta anyukája elfáradt a hatodik után.

Viszont rácuppant az első tanárra, aki betévedt a terembe. Mosolygott, kedves volt, csiripelt, mint egy verébcsapat, és két perc alatt kiderítette, hogy ő is és a tanerő is jászok, tehát rokonok.

Öt perc múlva újabb tanár érkezett, akivel Gréta anyukája megismételte magánszámát, majd minden egyes oktatóval újra és újra.

Két pedagógus között mellécsapódtam, és kíváncsiskodtam:

–                   Te hol dolgozol?

–                   Én?- kezét muszlinblúzára helyezve magára bökött, miközben tetőtől talpig végigmért engem.

–                   Igen.

–                   Én a Szerencsejáték Zrt- nél dolgozom - húzta ki magát. Kezén halkan csilingeltek az aranykarkötők, egy pillanatra elvakított az egyik gyűrűjéről visszaverődő napfény.

–                   És mit dolgozol?- firtattam tovább.

Egy pillanatra elgondolkozott.

–                   Középvezető vagyok.

–                   Értem, de mit csinálsz?- erősködtem.

Újabb hatásszünet után lassan ejtette ki a szavakat:

–                   Emberekkel foglalkozom.

–                   Emberekkel?- kérdeztem.

–                   Emberekkel.

–                   Milyen emberekkel?

–                   Emberekkel- kezdett a beszélgetés egy nyelvlecke „ismételd meg, hogy jól ejtsd ki” részére hasonlítani.

–                   Oké, de kikkel? Nyertesekkel?

–                   Nem.

–                   Hát?

–                   Olyanokkal, akik… akik egy új terminált nyitnak- ő maga is megelégedett, hogy sikerült ezt a mondatot összehoznia. Előrenyújtotta lábát megvillantva divatos olasz cipőjét, végigsimította kezét selyemnadrágján.

–                   Értem- mondtam.

Néhány perc múlva elment, mert dolgoznia kellett. Kiderült, hogy munkatársa, akivel ketten azt csinálják, amit csinálnak, bármi legyen is az, éppen szabadságon van, ezért neki egyedül kellett ellátnia minden feladatot. Félóra múlva azonban visszajött, és újra tettre készen folytatta a tanárok faggatását.

Nekem azonban tényleg haza kellett mennem, mert ebédet kellett főznöm a családomnak.

Miközben kavargattam a pörköltet, érzelmek és gondolatok fortyogtak bennem. Végül döntésre jutottam: a Szerencsejáték Zrt- nél akarok középvezető lenni, bármi legyen is az.