Fitzpatrick könyve üdítő színFolt a vámpíros könyvek garmadája közt. Bukott angyalos. Aki olvasta, az tudja, nem véletlenül írtam nagybetűvel a Folt szót, így hívják a férfifőszereplőt.
Itt vége is a könyvismertetésnek, most rátérek a saját könyvemre, a Jóslatok hálójában címűre.
Miért?
Mert a két könyv között nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel.
1. Nemcsak a most divatos misztikus románc vonalban nyomulnak, hanem erőteljes krimiszálak is átszövik mindkét történetet.
Nem akarom kifejteni, hogy melyik a jobb, hisz rajtam kívül biztosan csak két ember olvasta, nekik viszont még nem volt interakciójuk a Csitt, csitte-tel, így egymagam nem alkotok ebben a kérdésben véleményt.
2. Nem vámpírokról szólnak, bár azt már többször mondtam, az én könyvemben mégcsak nem is bukott angyalok vannak, hanem valami más.
3. Fitzpatrick és az én írási stílusom is hasonló.
Ennyi a hasonlóság.
Különbségek.
1.Manus említette könyvkritikájában, hogy hirtelen változnak meg a főszereplő, Nóra érzései Folt iránt, tehát szerinte egy kis hiány, vagy inkább hézag van a Csitt, csitt-ben.
Reményem szerint az én könyvem teljesen összeszedett, hézagmentes, és logikus. Hála ezért két kedves és mindig segítőkész bétámnak. Valahányszor zagyvaságot írtam, rám szóltak.
2. Az én szereplőim néhány évvel idősebbek, de csak annyival, hogy hihető legyen a történet. Az egyik oldalon kritikaként olvastam arról, hogy hagyhatja egyedül egy szülő napokig a 16 éves lányát. Hát, igen. Ezen én is meglepődtem. Főleg, hogy gyakorló szülő vagyok. Nem tudom, ez mennyire életképes helyzet az USÁ-ban. Nálunk mindenesetre nem bevett dolog.
3. Fitzpatrick könyve már megjelent, az enyém meg....a Jóisten tudja csak, mikor, ha egyáltalán igen.
Ma olvastam Facebookon, hogy Spirit mennyire várja már, hogy megjelenjen a könyve. Én is várom, szeretném olvasni. Másrészt nyugodjak meg, hogy az enyém még sehol se tart a könyvforma irányába, de
VálaszTörlés1. Spirit kihangsúlyozza, hogy milyen sokat várt. Nem várt még ennyire semmit.
Én 21 éve várom, hogy Magyarország, a magyar társadalom észrevegye, hogy értékes ember vagyok, és végre a képzettségemnek, meg a tudásomnak megfelelő munkát kapjak.
21 éve, Spirit 25 éves.
2. Spirit azt írja, hogy többet várt, mint más egy gyerekere.
Na ez csak akkor helytálló, hogyha az a gyerek készre legyártva a hasban van, mert sajnos sok nőnek az egész élete arról szól, hogy legyen vége gyereke, aztán mégse lesz :(
Mindenesetre hajrá Spirit!
És persze hajrá én!
HAJRÁ MINDENKI!!! :)
VálaszTörlésEz biztos nagyon idegőrlő dolog, de bárcsak én is ott tartanék, ahol Te! :) De én sem értem, hogy miért kell ennyire sokat várni...
Nagyon jó gondolat, Artie, HAJRÁ MINDENKI!
VálaszTörlésMég Te is juthatsz oda, ahol én vagyok, sőt, biztos, hogy előbb-utóbb ott leszel, mert a legfontosabb dolog megvan Benned, a tehetség.
Nekem egyébként van egy feltévesem, mi a késések oka. Nagyon durva dolog, gazdasági válság. :(((
Hát, igen, ez van.
26 éves vagyok már. :D Egyébként, azért ilyen nehéz várni, mert már biztos a könyvkiadás. Ha nem lenne, ha úgy vélném, esélyem sincs a könyvkiadásra, vagy még csak a próbálkozásoknál tartanék, akkor nem lenne ilyen nehéz, mert akkor egy távoli dologra várnék. Így egy közelire várok, ami nehéz. :)
VálaszTörlésEgyébként, csak az Árnyékvilágra várok 1 éve, amúgy 13 éves korom óta írok, azóta várom, hogy egyszer majd csak történik valami, valaki felfigyel az írásaimra, szóval, igazából én is már 13 éve várok. Ami persze, nincsen 21 év, de mindenkinek a maga terhe a legnehezebb. :)
Tudod, ez olyan, mint mikor történik veled valami, de nem akarsz panaszkodni, mert másnak rosszabb. Vannak éhezők, hajléktalanok, árvák, és úgy érzed, neked nincs jogod a panaszra, mert hozzájuk képest jó életed van. Pedig ilyenkor is panaszkodhat az ember, sőt, jó is, ha kiadja a baját, mert ha van is olyan, akinek nála rosszabb, attól még rossz neki is. :)
Szóval, igen, mindig elmondom, hogy milyen szerencsés vagyok, mert vannak nálam milliószor jobb írók, akik egy életen át várnak, és ez szörnyen szomorú. :( Viszont, ettől még az én várakozásom is nehéz.
Kedves Spirit!
VálaszTörlésBe kell Neked vallanom valamit: jogász vagyok, az a szakmám, hogy másokból olyan infót szedjek ki, amit nem akarnak elárulni. Igaz, hogy évek óta nem dolgozom, de látod, besétáltál a csapdámba, tehát a képeségeim működnek.
Tudni akartam, voltál-e már az oldalamon, és ez a sztori jó okot adott rá.
Persze lehet, hogy csak fülest kaptál ;)
De ez azt jelenti, hogy valaki szemmel tart engem (Big Brother vagy Sister:-D), még se vagyok csak úgy félredobva. :-DDD
Egyébként én 9 éves korom írok, és meg se merem mondani, az hány éve volt, de szerintem, ki tudod számolni. Nem 26 éve.
Neked van szerződésed, bánatra nincs okod, előbb-utóbb meg fog jelenni a könyved.
Nem akartam egyébként facebookon reagálni, mert eszembe jutott egy nagyon durva várakozás. Ott azt kérdezte valaki, hogy mire vártunk sokat:
Egyik rokonom Sclerosis multiplex -es volt. Két évig úgy feküdt az ágyban, hogy nemcsak felállni, a karját felemelni nem tudta, de a szemét becsukni se. Azt várta, hogy végre meghalhasson.
Fiatal vagy, és nem ütköztél még annyi falba, mint én. Olyan falakba, amin se a szorgalom, se a tehetség, se a tudás nem segít át. Tán hallottál már az üvegplafon kifejezésről.
Őszintén kívánom Neked, hogy minél előbb megjelenjen a könyved, és sikeres legyél vele!
Megjegyzésem nem Rólad szólt egyébként, hanem rólam.
Még gondolkoztam megjegyzéseden, (azért arra is figyelek, mit írsz).
VálaszTörlésSemmivel se jobb, ha valami távoli, beláthatatlan dologra vár az ember, sőt...
Én hamarabb küldtem el Ildikónak a könyvemet, mint Te, és nekem másfél órán belül lelkesen válaszolt. Nagyon tetszett neki, azóta viszont én is csak várok. Akkor most én is elárulom, amit Te akarsz, tudni, de nem merted megkérdezni: nekem nincs szerződésem, csak egy egymondatos ígéretem. :S
És ennél még rosszabb is van. Nem az a kérdés, hogy megjelenik-e a köyvünk, hanem az, hogy megveszik-e az emberek.
A legrosszabb pedig az, hogy a könyvek sikerét most nem az fogja befolyásolni, hogy milyen jó a regényünk, hanem az, hogy lesz-e fizetőképes kereslet rá. Nincs pénzük az embereknek.
Egyébként engem nagyon érdekel a Te könyved. Elolvastam pár írásodat, jól írsz. Megnéztem a KK kiadó honlapján a könyved szinopszisát, felkeltette az érdeklődésemet.
Jaja, a Big Brother figyel. :D Nem, egyébként, voltam már az oldaladon olvasgatni, mikor kikerült a linked Ildikóhoz, mert kíváncsi voltam, hogyan írsz. Nem mellesleg rájöttem, hogy nagyon jól. :) Úgy gondolom, hogy ha már egy cipőben járunk páran, akkor természetes, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra, ahogyan te is beleolvasgattál az én írásaimba. :) És köszönöm, örülök, hogy tetszettek. Remélem, hogy a könyvem is fog. :)
VálaszTörlésTényleg elég nehéz lehet neked, többet vártál, mint mi többiek, bár én próbálom nem összehasonlítani magam senkivel semmilyen téren, mert különböző emberek vagyunk, különböző sorsokkal, különböző stílussal és történetekkel és úgy gondolom, hogy mindannyiunknak ugyanolyan fontos dolog az életében ez a lehetőség, bármennyit is vártunk rá. :)
Tényleg fiatal vagyok, és valószínű, hogy sokkal kevesebb falba ütköztem eddig, mint te. Hála az égnek nekem nem kellett átélnem nagy tragédiákat, még ha nem is volt tökéletes az életem. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert tudom, hogy a tehetség, a szorgalom és a kitartás nem mindig elég. És nagyon hálás vagyok a Sorsnak, az olvasóimnak és Ildikónak, amiért megadták nekem ilyen fiatalon a lehetőséget. Hidd el, mikor panaszkodom, hogy még mindig várnom kell, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ennek ellenére iszonyatosan nagy mázlista vagyok. :) Csak hát, tudod, a panaszkodás az emberi természet egyik mozgatórugója. :D Jó a sorstársakkal panaszkodni néha, mert ha kibeszéljük magunkat, könnyebb várni. :) A közös várakozás mindig könnyebb, mint egyedül várakozni. :) De ezek csak apró panaszok, amelyek mellett az örömeink ezerszer nagyobbak, úgyhogy nem kell őket nagyon komolyan venni egyikünktől sem. :)
Bár tény és való, hogy most már nagyon-nagyon örülnék, ha nem kéne tovább várnom, mert jó lenne tudni végre, milyen úton haladjak tovább. Most kezdek belekóstolni a felnőtt létbe, és megértelek tökéletesen, mert bár eddig csak bepillantást kaptam a felnőttek világába, már most látom, hogy mennyire nehéz. :-/
VálaszTörlésEgyébként velem is így volt. Mármint, elküldtem a kéziratot, másfél óra múlva kaptam a lelkes választ, aztán több, mint fél évet vártam a szerződésre. Szóval, tudom, mit érzel, főleg, hogy te még mindig vársz. De Ildikó, még ha sokat is váratja az embert, betartja, amit ígért, szóval, abban biztos lehetsz, hogy ha azt mondta, hogy kapsz szerződést, akkor biztosan kapni is fogsz. Bár tudom, hogy ez nem nagyon vígasztalhat, mert iszonyatosan nehéz kivárni. :-/ De tarts ki!
És hát igen... A pénzhiány sajnos a könyvpiacra is kiterjed. Én is imádom a könyveket, de volt, hogy a kedvenc könyvemet csak a megjelenés után 1-2 évvel tudtam megvenni, mert addig tartott összegyűjtenem rá a pénzt. :-/ Szóval, igen, a kiadón túljutni még semmit sem jelent, mert utána még kérdés, hogy hányan tudják megvenni az ember könyvét... Reméljük, hogy mindannyiunkét, akiknek nem sokára megjelenik majd a könyve a KK-nél, meg tudják majd venni az olvasók. Én mindenképpen úgy gondolom, hogy első könyves "íróként" (bocsi az idézőjelért, csak magamra vonatkozik, mert én magamat még nem tartom igazi írónak, majd úgy kb. 10-20 év múlva talán az lehetek...), mind ugyanolyan nehéz helyzetben vagyunk, és azt diktálja a szívem, hogy össze kell tartanunk és támogatnunk kell egymást, ahogy csak tudjuk. Több sorstársunkkal én nagyon jóban vagyok, és segítünk egymásnak infókkal és egyebekkel, és neked is szívesen nyújtunk szerintem támogatást. Ha éppen máshogyan nem is tudunk, legalább lelkileg. Nekem legalább is, nagyon sokat segített, hogy beszélgethettem olyan emberekkel, akik ugyanazt élik át, amit én. Sokat tanultam tőlük, sokat segített lelkileg és könnyebb volt várni. :)
A lényeg, hogy biztosan meg fogod kapni a szerződésedet, ha Ildikó megígérte, és nagyon drukkolok, hogy ez minél hamarabb megtörténjen. :)
Kedves Spirit!
VálaszTörlésNagyon örültem megrendítően őszinte válaszodnak.
Én kitartok, már megszoktam. Erről szól az életem. :(
Ettől függetlenül nagyon jól esett biztatásod. Köszönöm.
Hasonlót kívánok én is Neked.
Egyébként Te már felnőtt vagy, és nem most lettél az, de ha ez a várakozás bármilyen negatív érzést is kelt Benned (ami jogos és érthető, de a Kiadónak is biztos megvan az elfogadható magyarázat rá), akkor is csak arra gondolj, hogy ez az élmény, mégha negatív is, jól jöhet később valamelyik regényedhez, szereplődhöz. :)
Az írót ne tedd idézőjelbe, megérdemled akkor is, ha MÉG nem jelent meg a könyved! Ne viccelj, dugig vannak a könyvesboltok "érdekes" (érdekes, hogy miért jelent meg) könyvekkel .
Elég gyakran felszoktam menni a Kiadó honlapjára,és mindig megnézem, van-e már borítód. Már a csajokkal filóztunk is rajta, milyen lesz majd, de biztos klassz.
Na, várjuk azt a könyvet.
Nyugi! Tudod, ami nem öl meg,erősebbé tesz. :))))
Igen, a személyim szerint felnőtt vagyok, és a fontos dolgokban olyan komolyan is gondolkozom már gyerekkorom óta, mint egy felnőtt, de vannak a felnőtt létnek olyan oldalai, amiket csak az elmúlt 1 évben kezdtem megtapasztalni. Tudod, egyetemre járok még, így eddig nem kellett dolgoznom (csak diákmunkaként tanítottam, de ez nem volt igazi munkahely), nincs még saját családom, akiket el kéne tartanom, és szerencsés vagyok, mert bár csak anyu, a húgom és anyu élettársa a közelebbi családom, rájuk mindig számíthatok. Az utóbbi egy évben érzem azt, hogy muszáj munkát találnom, muszáj segítenem anyunak a terhek cipelésében, és csak most kezdek igazán rájönni, hogy ez milyen nehéz. Már csak az is, hogy az ember munkát találjon... Olvastam a bejegyzéseidnél, hogy ez neked is milyen nehéz, pedig a végzettséged, az eszed, a kitartásod megvan hozzá, hogy jó munkád legyen, és mégis nehéz. És ez igazságtalan és szörnyű. Ebből a szempontból én még csak nemrég lettem felnőtt. Egyfelől hála az égnek, mert így több nyugodt és boldog évem volt, mint a legtöbb embernek, másfelől kevésbé hála az égnek, mert hirtelen szakadt a nyakamba a felnőtt lét eme felelőssége, és elég ijesztő. Bár gondolom, mindenkinek az. :-/
VálaszTörlésA várakozás... Igazából ez is fura kérdés, mert nem feltétlenül negatív mindig. Ez olyan, mint mikor gyerekként nagyon szeretett volna valamit az ember, mondjuk egy biciklit, és a szülei megígérték, hogy nem sokára megkapja, de nem mondtak pontos időpontot. És az ember minden nap várja, hogy hátha ma, hátha ma, és néha már türelmetlen és rossz érzés neki, hogy ma sem, viszont a várakozás nagy részében inkább csak izgatott. Tele van energiával, és le szeretné vezetni a biciklizéssel, de mivel még nincs bicikli, ezért ez az energia csak úgy buzog benne. Nem tudom, hogy érthető-e, mit is szeretnék mondani, hajlamos vagyok túl bonyolultan magyarázni. :D
De a lényeg, hogy maximum pillanatokra érzem negatívnak a várakozást, nagyrészt inkább csak úgy érzem, hogy van bennem egy csomó energia, és már alig bírom visszafogni, mert ki akar törni, tenni akarja a dolgát, és ez nem feltétlenül negatív érzés. :)
Aranyos, hogy ezt mondod, de szerintem még nem érdemlem meg az író elnevezést. :) Annyi csodás író van, akik hosszú évtizedek óta írnak (akár jelent már meg könyvük, akár nem), nekem pedig még annyi tanulni valóm van, hogy felérjek hozzájuk. A lelkem már egy íróé, mert képtelen lennék írás nélkül létezni, viszont még rengeteget kell fejlődnöm, hogy ténylegesen is íróvá váljak. :)
A borítóról sajnos én sem tudok még semmit. Próbáltam Ildikóból kihúzni valamit, hogy mennyire szólhatok bele, mikor beszéljük meg, milyen legyen, de csak annyit mondott, hogy majd a javítások után foglalkozzunk csak ezzel. Egyébként nekem van egy borító a fejemben. Az egyik olvasóm és egyben barátom, rajzolt egy képet a regényemhez, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán elküldtem volna a kiadónak, és nekem azóta is valahogy az a kép jelenik meg a lelki szemeim előtt, ha megkérdezik tőlem, milyen borítót szeretnék... :) Hát, majd kiderül, hogy beleszólhatok-e annyira, hogy olyan legyen. :D
Köszönöm. :) Örülök, hogy ilyen klasszul el tudunk beszélgetni, és tényleg, ha bármikor beszélgetni szeretnél vagy bármiben segíthetek, akkor nyugodtan írj. Együtt tényleg minden könnyebb. :)
Kedves Spirit!
VálaszTörlésNagyon jó hasonlat volt ez a biciklis!
És azt is tudod, hogy mikor értékesebb az a bicikli, mikor becsüli jobban a gyerek?
Biztos, hogy tudod a választ.
Na, Te már eleget vártál a Te biciklidre, erről van szó :)))
Igen, nehéz felnőttnek lenni. Az én lányaim nem is akarnak felnőni, pedig menthetetlenül bekövetkezik/következett a dolog.
Az a jó, ha a lépések ésszerűen követik egymást.
Először megtanul magáért felelősséget vállalni az ember, aztán másért, és csak azután marad teljesen egyedül (=meghalnak a szülei). Ez csak egy elmélkedés volt, megint csak rólam, nem Rólad. :)
Igen, tudom. :) Ha valamire várni kell és ha valamiért megdolgoztunk, az tényleg sokkal értékesebb és jobban tudja az ember értékelni, mintha csak az ölébe pottyanna ajándékként. :)
VálaszTörlésA lányaid mennyi idősek, ha szabad megkérdezni?
Egyébként, én sem nagyon akarok felnőni, meg szerintem, a legtöbb fiatal ódzkodik ettől, mert felnőttnek lenni nehéz, de ahogy mondod, ezt nem lehet elkerülni. :) Tudod, mi a vicces? :D Hogy gyerekként az ember mindig felnőtt akar lenni, és nekem anyu mindig mondogatta, hogy addig örüljek, amíg gyerek vagyok, de gyerekként nem hittem el neki, hogy felnőttnek lenni nem olyan jó, mint képzelem. És most jövök rá, hogy már megint igaza volt. :D
Igen, én most tartok annál a lépcsőfoknál, hogy megpróbálok magamért felelősséget vállalni. Remélem, hogy sikerülni fog... És azt is, hogy az utolsó lépcsőfok csak nagyon sokára jön el...
Ó, ők már nagyok. 19, 17 és 13 évesek. :)
VálaszTörlésA legjobb barátnőim, segítőim, múzsáim :-D
Neked mennyi van még az egyetemből?
Magyar szakos vagy, ha jól tudom. Az egyik barátnőm is azon végzett. Egy kicsit utálta. Nagyon szeretett/szeret olvasni, az irodalmat imádja, de a magyar olyan, mint a samponok, kettő az egyben.
Kis orgonasípok. :) Jó, hogy támogatnak, ez nagyon klassz érzés lehet. :)
VálaszTörlésAz egyetemből még 1 évem van valószínűleg. Magyar-történelem szakos vagyok, és én a magyart szeretem, a törit nem. :D Mármint, szeretem a történelmet, csak azt nem, ahogyan "tanítják" és a tanárok hozzáállását és erkölcsi érzékét sem.
Kettő az egyben, ez jó. :D Igen, a magyarhoz hozzá tartozik az irodalom és a nyelvészet is, de vicces, mert én a nyelvészetet jobban szeretem. :) Nyelvészet specializációs is vagyok, nem irodalom. :) Irodalmon a tanáraink iszonyatosan okosak, viszont sajnos, a többség nem tud tanítani. :-/ Éppen ezért nem is fogott meg annyira az irodalom az egyetemen, annak ellenére, hogy imádom az irodalmat és imádok olvasni és írni. :) A nyelvészet tanszéken viszont nálunk tanítanak a modern nyelvészet úttörő személyiségei, akik olyanok számunkra, mintha valakit Picasso, Mozart vagy valami hasonlóan nagy személyiség tanítana. És a nyelvészet tanszéken a tanárok egyszerre nagyon okosak és még tanítani is tudnak. Imádom a nyelvészetet és az ottani tanáraimat. :)
Csak az a baj, hogy így az utolsó évre már csak a töri órák maradtak, mert azokkal vagyok elcsúszva. Egyfelől több százan akartunk bejutni max 15-30 fős kurzusokra, amik kötelezőek voltak, másfelől, teljesen elvették a tanárok a kedvem a történelem szaktól, és végül, de nem utolsó sorban, bevallom nőiesen, az én hibám is, hogy csúsztam, mert minden időm és energiám az írásba fektettem az elmúlt másfél évben. De ez utóbbit nem bánom. Így kellett történnie, az egyetem meg megvárt. :)
Maximálisan egyetértek: az egyetem ráért :)
VálaszTörlésÉn úgy jártam ki két egyetemet, hogy soha semmivel nem csúsztam, mindig minden időre megvolt, és mi hasznom lett belőle?
Érdekes, hogy a nyelvészet tetszik Neked, én magyartagozatos voltam gimiben, utáltam a nyelvtant. Persze, értem én hogy tanárfüggő. Itthon a tanítványaimon, lányaimon is látom, meg még emlékeim is vannak, hogy mennyire az. Bár mindig mindenkinek azt mondom, minden tantárgyat úgy kell tanulni, mintha az lenne a világon a legérdekesebb.
A törit én nagyon szeretem, bár jogon az egyfajta burkolt tantárgy (a jogtörténet, alkotmányjog, nemzetközi jog nagyon sok törit takar).
A tanáraid mit szólnak alakuló írói pályádhoz? Tudnak egyáltalán róla?
Igen, én is sokat gondolkozom azon, hogy van-e értelme egyetemre járni... Nem tudom... Azt hiszem, hogy igazából mint majdnem mindenhez, ehhez is szerencse kell. Lehet, hogy azonnal találok majd munkát, mert belenyúlok valami jó lehetőségbe diplomázás után és lehet, hogy eltehetem a diplomámat porosodni a szekrény mélyére. Meglátjuk majd, mit hoz az élet...
VálaszTörlésGimiben egyébként én sem szerettem annyira a nyelvtant. :) De gimiben teljesen másképp tanultunk mindent (már, ha egyáltalán tanítottak minket, mert általában kevés nyelvtan óránk volt). Az egyetemen pl. mi generatív mondattant tanultunk, aminek semmi köze ahhoz a mondattanhoz, amit gimiben tanítottak. A generatív mondattan ránézésre nagyon bonyolultnak tűnik, mert egy 1 soros mondat ágrajza beterít sokszor egy A/4-es vagy még annál is nagyobb lapot, de nagyon logikus (sokkal logikusabb, mint a gimis mondattan), és ha az ember egyszer megérti, onnantól kezdve élvezet felrajzolni egy mondat ágrajzát. :) Én imádtam. :) Mondjuk, mázlista voltam, mert az a két tanár tanította nekem, akik a generatív mondattan alapjait megalkották. Zseniális emberek, és nem csak tanárként, hanem tényleg emberként is tisztelem őket, mert nem szálltak el, nem valami ki piszokként kezeltek minket a cipőjük talpán, akiket le kell mosni, meg kell semmisíteni, hanem ők tényleg tanítani akartak, átadni valamit, látni, hogy fejlődünk. És szerintem, egy jó tanár ilyen. :) Én is ilyen szeretnék majd lenni. :)
A tanáraim... Hát, az általános iskolás tanáraim tudják, ők örültek neki, gratuláltak és mondták, hogy ha bármiben segíteni tudnak, akkor csak szóljak. :) A gimis tanáraim közül csak a magyar tanárnőmnek mondtam, de már vagy egy éve, mikor kiderült, hogy kiadják majd az Árnyékvilágot. Azóta ő átment egy másik iskolába tanítani, és elvesztettem a kapcsolatot vele. :-/ Pedig őt szerettem gimiben, aranyos volt. :)
Az egyetemen senki sem tudja, hogy írok a netre és hogy kiadják a könyvemet. Az igazság az, hogy mikor 1. éves voltam, akkor a novelláimat és a verseimet odaadtam az egyik irodalom professzornak, aki végül el is olvasta, azt mondta nekem, hogy nagyon tehetséges vagyok, de mikor megkérdeztem tőle, hogy esetleg tudna-e valami tippet adni, hogyan próbáljak haladni ezen az úton, kihez fordulhatnék, hol segíthetnének, annyit mondott, hogy próbálkozzak esetleg irodalmi újságoknál, és kb. ennyi. Szóval, támogatást nem igazán nyújtottak nekem az egyetemen. Olyan... érdektelenek voltak. De ezt érzékeltem majdnem mindenhol. Mármint... Most nagyon lelkesek az általános iskolás tanáraim, de mikor a diákjuk voltam, nem igazán támogattak. Gimiben a magyar tanárom volt az egyetlen, aki szólt, ha volt valamilyen pályázat, amire írni lehetett és biztatott, hogy ne adjam fel, de más tanártól egyáltalán nem kaptam sem tényleges, sem lelki segítséget az írással kapcsolatban.
Az egyetemen igazából nem is tudom, hogy el szeretném-e mondani, hogy írok és megjelenik a könyvem, mert lehet, hogy hátrányom származna belőle. Én hiszem, hogy a szépirodalom és a szórakoztató irodalom ugyanolyan fontos. Mindkettőnek megvan a maga szépsége és értéke, mindkettőt ugyanolyan munka, erő, energia írni. De sajnos az irodalmárok és szépirodalmi írók nagy része lenézi a szórakoztató irodalom képviselőit. Szerintem, nem érdekelné őket, hogy én szépirodalmat is írok 13 éves korom óta és azt is nagyon szeretem, csak annyit látnának, hogy szórakoztató irodalmat írok, és félek, hogy negatívan kezelnék. Persze, nem mindenki, de vannak elég sznob tanárok, akik ahelyett, hogy támogatnák az embert, inkább eltapossák. Szóval, valószínűleg az egyetemen a társaimnak elmondom, a tanárok közül pedig maximum csak azoknak, akikről tudom, hogy rendesek. :)
Mindenképpen van értelme egyetemre járni. Nemcsak azért, hogy a diplomám porosodjon, vagy hogy beikszelhessem a kérdőíveken, de egy olyan szemléletmódot ad, amit máshol nem szedhet össze az ember. Igazán tanulni csak az egyetemen tanul meg az ember, és gondolom, Te is ismered az érzést, hogy nem lehet mindent megtanulni, amit a tanárok akarnak, na itt kezdődik a móka, a trükközés, aminek viszont nagy hazsna lesz az életben. Nem baj, ha csak kis trükk, például megpróbálja az ember kitalálni a tanár gondolatait vagy meglevő tudása alapján próbálja kiegészíteni a dolgokat. Ez nem csalás, de okosabb, bölcsebb lesz tőle az ember.
VálaszTörlésÉn például nem tudom, most mit csinálnék, hanem lenne diplomám. Mégis csak értek valamihez, és lehet, hogy keveset keresek, de a kevés is több, mint a semmi :S
Elhelyezkedés. Igen, nehéz. Nem tudom felétek hogy megy, nálunk csak kapcsolatokkal (hálópénz :P)
Igaz, hogy a bölcsészeknek nem igazán áll a zászló, de másnak se. Szeretik a munkaadók a kezdőket, mert még lehet őket formálni.
Jól tetted, hogy nem mondtad a tanáraidnak egyetemen. Szerintem se örültek volna neki, és ha majd megjelenik a könyved, és sikeres leszel (remélem, addigra befejezed az egyetemet), már tudni fogják, és nem örülnek neki. Finoman fogalmazva.
Nekem jogi egyetemen volt olyan évfolyamtársam (nem nevesítem, ha nem haragszol), aki akkoriban sokat volt a tévében, műsorvezető volt. Szépen kibuktatták.
És még egy megjegyzést: a diploma porosodhat, de a tudás nem, és ez a lényeg :-D
VálaszTörlés