Isten malmai

Kicsit megkésve rakom fel ezt a bejegyzést, de be kell vallanom, sokat törprengtem rajta, közzétegyem-e. Végül is tegnap a mellette érvek győztek.

Már hetedik hete, hogy L egyetemre jár, de még egyetlen fillér ösztöndíjat, vagy szociális támogatást se kaptunk Állam bácsitól. Bezzeg nyáron résen volt, mikor a bevérteleinket kellett(?) megnyírbálnia. Senkit nem érdekel, hogy miből veszünk kenyeret.
Na, de miért panaszkodok én? Fogjam csak be a számat, mikor mások sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint mi!
Mikor az iszapkatasztrófa történt, már első nap sajnáltam az érintetteket, és nemcsak az őket ért anyagi kár és testi sérülések miatt, hanem azért is, mert számomra már akkor világos volt, hogy egyrészt nincs mit enniük, mert tönkrement minden élelmiszerük, másrészt nincs hol aludniuk, élniük, hiszen az iszap martaléka lett nemcsak az összes bútoruk, de a házuk is. Az első élelmiszersegélyt nem Állam bácsitól kapták, hanem a Máltai Szeretetszolgálattól, a Caritastól és más társadalmi segélyszervezetektől.
Igen, Isten malmai lassan őrölnek, főleg ha az ostoba emberek képében kavicsok kerülnek a fogaskerekek közé.
Tegnap beszélgettem az egyik szomszédunkkal, aki -hát hogy is fogalmazzam- más politikai beállítottságú, mint én.
Azt állította felajzva, hogy felfújják ezt az ügyet (végülis, "mindössze" kilenc ember halt meg, és hatvan embert ápolnak a kórházban). Különben se a korábbi kormány a felelős az elmulasztott vagy felelőtlen ellenőrzések miatt, mert 2001-ben az akkori kormány javaslatára olyan törvényt fogadtak el, ami ezt a felelőtlenséget lehetővé tette. (Nem számít, hogy a korábbi kormánynak volt nyolc kemény éve, ami alatt sokszor megváltoztathatta volna a "hibás" jogszabályt). Ő, a szomszéd egyébként is ért ehhez az iszaphoz, mert környezetvédelmi végzettsége van. Más országokban ezt a trutyit egyszerűen a tengerbe engedik. (?!)
Ahogy hallgattam a marhaságokat, amiket összehordott, meggyőződhettem róla, hogy nem véletlenül tartunk ott, ahol vagyunk.
Én mindenesetre maradok az, ami mindig is voltam: emberpárti.

Szeretem a növényeket

A növényeknek számos jó tulajdonságuk van.
Nem adnak ki olyan hangokat, mint a bakzó kandúrok; nincs akkora mozgásigényük, mint a hiperaktív vizsláknak.
Mindezekre tekintettel azt terjesztem magamról, hogy szeretem a növényeket.
Ezt általában el is hiszik az emberek, mert a hozzánk látogatók azt látják, hogy tavasztól őszig a virágok színorgiát rendeznek a kertünkben, az ablakpárkányon pedig tülekednek a cserepes növények a jó helyekért.
Azért az igazság egy kicsit más.
A növényekkel szemben is van bennem egy jó adag lustaság, csak senki se veszi észre.
A kertbe célirányosan ültetem a virágokat, tavasszal mindent ellepnek a nárciszok, nyáron a petúniák, ősszel pedig a krizantémok. A nárciszok és krizantémok nem igényelnek sok gondozást. Olyanok, mint a csintalan gyerekek: ha sokan vannak, szét kell ültetni őket. A petúniák kicsit macerásabbak, de egy alapos tavaszi kapálással elérhető, hogy csak annyian legyenek, ahányan elférnek. Ezután már csak locsolni kell őket, kivéve az ideihez hasonló esős éveket. R-stratégisták, ami azt jelenti, hogy mellettük labdába se rúghatnak a gyomok.
Egyedül négy rózsatővel van némi problémám, akik a sok hajcihőért azzal kárpótolnak, hogy tavasztól az első fagyokig van rajtuk virág. Utánaolvastam: szeretik a napot, nálam megkapják; meg a vizet, abból is jutattok nekik dögivel és az erőteljes metszést. Na, ezt nem értem kristálytisztán. Ha szeretik, miért szurkálják véresre a kezemet?
A cserepes növényeket télre beviszem a konyhába. Évekig abban a hitben voltam, hogy csak kaktuszaim vannak. Mind szúrós és jól tűrnek engem, vagyis azt, hogy hetekig nem locsolom őket. Elég nekik a párás konyhai levegő. Olyan jól érzik magukat, hogy egy kisebb társaság, négy cserepes csapat alakult ki.egy húsos levelű fajtából, melyen rendszeresen csodálatos kék-piros virágok dobják fel a napjaimat.
Ha ilyen jól elvannak, minek nekik plusz víz, gondoltam.
Egy nap azonban elmentünk a Fűvészkertbe. Igen, abba a Fűvészkertbe.

Ott tematikusan vannak elhelyezve a növények. Egy ház a sivatagiaknak, egy a mérsékelt övieknek és egy a trópusi esőerdőkben élőknek. Ez utóbbiban vert gyökeret a lábam, miközben térdig vízben álltam. Megláttam az én kis csapatom rokonait. Úristen, broméliák! A mindennapos esők övezetében élnek, én meg kéthetente egyszer adtam nekik némi vizet.
Otthon elnézést kértem tőlük, hogy szomjaztattam őket, és megköszöntem a sorsnak, hogy túlélték felelőtlenségemet.
Azóta még jobban érzik magukat, csak nekem kell évente 2-3 embert meggyőznöm, hogy a bromélia a világ legklasszabb virága, mert csak így tudom biztosítani, hogy az itthoni populáció bővülésmentesen fennmaradhasson.

Villámlátogatás

Ma  meg kellett ejtenem negyedévenként esedékes látogatásomat a Munkaügyi Központban, ahova azért járok, mert majd segítenek nekem állást találni.
A szakadó eső ellenére nekivágtam az útnak.
Én voltam az egyetlen ügyfél. Talán a többiek ilyen vacak időben már nem is akarnak elhelyezkedni? Pedig ilyenkor a legjobb dolgozni. Úgyse lehet mást csinálni.
Szó nélkül nyújtottam álláskereső kiskönyvemet a pultosnak:
- Ellátást kap?- kérdezte.
- Miért, kaphatok? - kérdeztem vissza szarkasztikusan.
- Akar beszélni az ügyintézővel?
- Miért, van miről?
- Új időpontot kér- vágta rövidre a beszélgetést.-. Első emelet jobbra második ajtó, bekopog és bemegy.
Bekopogtam és bementem én szemrebbenés nélkül, így volt alkalmam rajta kapni a benn "szorkoskodó " három irodistát, milyen jól elvoltak. Egy nagy traccsparti közepére érkeztem.
Összerezzentek, és gyorsan munkához láttak. Egy perc se telt bele, kaptam új időpontot, majd illendően elköszöntem:
-További jó munkát a szerencséseknek!

Mikor ezt a bejegyzést írom, 2011 napja vagyok a Munkaügyi Központ által nyilvántartott álláskereső.
Ez öt és fél év. Ez alatt egyetlen helyre se közvetítettek ki, egyetlen munkaadó se hívott fel, hogy engem javasolt a Központ. Akárhányszor bemegyek, csak ingatják a fejüket, hogy nincs semmi munka. Könyörögnöm kell, hogy adjanak listát a lehetséges álláshelyekről. Bármelyik szimpatikus kiírásra rábökök azonban, mindig ugyanaz a válasz: Már be van töltve. Reggel nyolckor, mikor kinyomtatják az aznapra érvényes állásajánlatokat, már be vannak töltve. (?)
Mit segítettek nekem eddig?
Javasolták, hogy iratkozzak be valamilyen nyelvtanfolyamra. Mondtam, hogy angolból felsőfokúm van, amolyan Rigó utcai keményvonalas, nincs más nyelvre szükségem.
Járjak valamilyen OKJ-s képzésre.
Két egyetemi diploma mellett nem vagyok hajlandó megtanulni, hogy kell takarítani.
Tavaly végül rábeszéltek egy egynapos tréningre, amiről öt percen belül kiderült, hogy arra fognak megtanítani engem, aki két diplomamunkát sikeresen megírtam és megvédtem, hogy kell önéletrajzot írni. Mikor elmondtam a tanfolyamvezetőnek, hogy ki-mi vagyok, röhögőgörcsöt kapott, és azt mondta, ha rajta múlna, ő rögtön felvenne engem.
Sajnos, nem rajta múlt.
A csúcs azonban az volt, mikor a Munkaügyi Központban volt üresedés. Természetesen jelentkeztem. Az ügyfeleket fogadó pultnál kellett volna ülni, és a számítőgépbe bepötyögni az érkezők nevét.
Elutasítottak, nem találjátok ki, mivel.
Nincs gyakorlatom.
Fellebbeztem a régiós góréhoz Nyíregyházára. Meg volt sértődve, hogy mit ugrálok, tényleg nincs gyakorlatom, egyébként megnyugtatott, hogy ne aggódjak, az én ambícióimmal lesz állásom.
Nem ambíció kell, hanem munka.

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt

Ígéretemhez híven néhány szót szeretnék ejteni a Csitt, csitt-ről
Fitzpatrick könyve üdítő színFolt a vámpíros könyvek garmadája közt. Bukott angyalos. Aki olvasta, az tudja, nem véletlenül írtam nagybetűvel a Folt szót, így hívják a férfifőszereplőt.
Itt vége is a könyvismertetésnek, most rátérek a saját könyvemre, a Jóslatok hálójában címűre.

Miért?
Mert a két könyv között nagyon sok hasonlóságot fedeztem fel.
1. Nemcsak a most divatos misztikus románc vonalban nyomulnak, hanem erőteljes krimiszálak is átszövik mindkét történetet.
Nem akarom kifejteni, hogy melyik a jobb, hisz rajtam kívül biztosan csak két ember olvasta, nekik viszont még nem volt interakciójuk a Csitt, csitte-tel, így egymagam nem alkotok ebben a kérdésben véleményt.
2. Nem vámpírokról szólnak, bár azt már többször mondtam, az én könyvemben mégcsak nem is bukott angyalok vannak, hanem valami más.
3. Fitzpatrick és az én írási stílusom is hasonló.
 Ennyi a hasonlóság.

Különbségek.
1.Manus említette könyvkritikájában, hogy hirtelen változnak meg a főszereplő, Nóra érzései Folt iránt, tehát szerinte egy kis hiány, vagy inkább hézag van a Csitt, csitt-ben.
Reményem szerint az én könyvem teljesen összeszedett, hézagmentes, és logikus. Hála ezért két kedves és mindig segítőkész bétámnak. Valahányszor zagyvaságot írtam, rám szóltak.
2. Az én szereplőim néhány évvel idősebbek, de csak annyival, hogy hihető legyen a történet. Az egyik oldalon kritikaként olvastam arról, hogy hagyhatja egyedül egy szülő napokig a 16 éves lányát. Hát, igen. Ezen én is meglepődtem. Főleg, hogy gyakorló szülő vagyok. Nem tudom, ez mennyire életképes helyzet az USÁ-ban. Nálunk mindenesetre nem bevett dolog.
3. Fitzpatrick könyve már megjelent, az enyém meg....a Jóisten tudja csak, mikor, ha egyáltalán igen.

The Library

Véletlenül akadtam a következő helyre, és annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, érdemes Veletek is megosztanom az élményt.
The Library, a Könyvtár nem egy átlagos, hétköznapi könyvtár, hanem egy ötcsillagos luxusszálloda Koh Samuin, Thaiföldön.
Tulajdonosa azt akarta, hogy pihenés, strandolás közben olvassanak az emberek, ezért a Library legfontosabb létesítménye maga a Könyvtár, ahonnan az itt tartózkodók szabadon választhatnak könyveket, vagy filmeket. Recepció helyett Katalógus fogadja az idelátogatókat. Nem szobákban helyezik el a vendéket, hanem oldalakon. A szálloda kertjében lépten-nyomán olvasó emberekről készült szobrokra bukkannak a vendégek. csodálatos a tengerpartja.
Azt hiszem, vágyaim listája ismét bővült eggyel.

"Vár állott, most kőhalom..."

Az elmúlt hónapok esőzéseitől megsüllyedt a szomszédunk háza, ami sürgős felújítási munkálatokat igényelt. Sajnos, ezeket a munkákat csak az én kertemből lehet elvégezni.
Hétfőn, mint a sáskák Egyiptomot, vagy a csótányok a lakótelepi lakásokat, munkások lepték el az udvart.
Egy napomba telt, mire meggyőztem a vizslánkat, hogy ne egye meg őket, mert a büdös, dohányszagú húsuknál én jobbal szolgálhatok.
Elpusztították a málnámat, kitaposták a füvemet, tönkretették a humuszgazdag feketeföldemet, és négy nap után már arra se méltatnak, hogy köszönjenek nekem. Nem elég, hogy egész nap fúrnak-faragnak-kalapálnak, még a rádiót is bőgetik. Szétrobban tőlük a fejem.
Nem haladnak, láthatóan jól érzik magukat itt. Csak az gond, hogy én is szeretem a kertet, főleg akkor, ha nem kell idegenekkel megosztani.
Nem tudok se levegőzni, se teregetni, se semmit.
Lehet, hogy embergyűlölő vagyok?
Vissza akarom kapni az életemet, a kertemet, meg a nyugalmamat!

Holnap délután felteszem a rejtvény második részét a Képtárba!

Hideghegy