2013. március 10., vasárnap

Entrópia



Még mindig a címeken futtatom a szoftvert, mert ahogy a múltkori bejegyzés mutatta, sokan vannak azok, akiknek nem tetszenek az általam felvázolt, és kedvelt alternatívák (Ébredj fel, Álmodj rá még egyet).
A múlt vasárnapomat az agyalás töltötte ki, végül a fáradtság súlyosított esete mindenféle vad ötletet szült, amiket azután szépen sorban elvetettem, mert ugyebár egy Karibi álomból full szerelmes történetre asszociál az olvasó, míg a Halál la Florestán vagy a Vasconcelosi rejtély meg valamiféle Agatha Christies krimire utalna.
AZ Álomcsapda már foglalt (Stephen King), de nem is passzolna a történethez, mint ahogy az Álomfogó se.
La Floresta éppúgy semmitmondó, mint a Halhatatlan álom, a Bramstroke-hoz pedig vámpíros történetet kapcsolnának az olvasók.
Kínomban már ilyenek jutottak eszembe: KitalÁLOM, HalÁLOM napja.
Na ez volt vég. :D
Mondtam, hogy nagyon jó lenne valamilyen frappáns összetett szó, és talán nem kellene ragaszkodni az „álom” szóhoz.
Ezt tanácsolta Diara is, Üstökös pedig még előhozakodott egy olyan angol nyelvű könyv címével, ami neki tetszik (ez nem címjavaslat, hanem arra ötlet, milyen úton kellene haladni).
A Firefly tényleg remek, hisz összetett, rövid, alliterál, sőt rímel, de magyar megfelelője, a Szentjánosbogár semmilyen, és magyarul nem is jutott eszembe semmi hasonló.

Hétfőn kiültem a Tisza partra, és akkor jött az a bizonyos isteni szikra.

Entrópia

Mit szóltok?
Ez egy fizikai kifejezés, a főszereplő lány pedig nagyon szereti a fizikát, folyton  fizikai hasonlatokat, szavakat használ.

5 megjegyzés:

  1. Hú, nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz címet találni egy könyvnek. Nekem még mindig tetszik a Hallhatatlan álom, de az Entrópia is jól hangzik. Olvasóként szeretem az egy szavas címeket. Segíteni sajna nem tudok, de drukkolok, hogy hamar megtaláld a megfelelőt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony nem könnyű jó címet találni :O
      Én is nagyon szeretem az egyszavas címeket, vagy max kétszavas összetételeket :)

      Törlés
  2. Szia, ismét! :-)

    Szerintem csak akkor jó egy idegen kifejezés címnek, ha valóban köze van a történethez. Csak azért, mert a főhős szereti a fizikai "blablát" (bocsi, ezt ne rossz értelemben vedd :-D), túlzás lenne ilyen címet adni. Csak akkor állja meg a helyét, ha a történet szempontjából is fontos, akkor viszont tényleg jó, már a hangzása is tetszik. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem puszta blabla, az entrópia .... hát, hogy is mondjam, nagyon fontos...
      Az igaza megvallva, már elvetettem, mert fb-on igencsak leszavaztátok :)
      Komoly gondjaim vannak ezzel a címmel :D

      Törlés
    2. Facen is volt szavazás? Nem is tudtam, kicsit le vagyok maradva, alig élek. :-P
      Addig jutottam a fejtörésben, hogy az álom latinul Somnium, de ez nem hangzik olyan jól, mint az Entrópia. :-(

      Törlés