Nekem a Balaton a Riviéra- IPM Tudta-e 21. szám

 

Miközben egyre több magyar ember utazik a tengerhez - elsősorban az Adriához-, nyaralni, nekem még mindig a Balaton a tenger. 

Sőt, egyre inkább az. Ha megtehetném, a Balatonnál laknék. Egyelőre azonban meg kell elégednem azzal, hogy a lehető legtöbb időt töltöm ott. 

Nem egyszerű, hiszen a pletykákkal szemben nincs ott nyaralóm, sőt, jogosítványom se, így bízva a MÁV-ban rendszeresen neki vágok a Szolnok-Balaton közötti „mindössze” 200-300 km-es útnak akár egyetlen napi vizuális élmény gyűjtése érdekében is.

Idén 19 napot töltettem a magyar tenger partján:

-        3 nap Fonyód (+Balatonfenyves és Bélatelep),

-        4 nap Balatonfüred,

-        5 nap Balatonalmádi,

-        7 nap Keszthely 

megoszlásban.

Először májusban szétnéztem Fonyódon, Bélatelepen és Balatonfenyvesen, hogy mi a helyzet.

Ezt követően június elején a Fonyódi Panoráma strandon indítottam a strandszezont. 

Előzetesen értesültem arról, hogy gondok vannak a víz minőségével. Igazából csak Fonyódon szembesültem azzal, hogy a megszokottól eltérő zöld színe van a víznek a benne túlszaporodott algáktól, melyektől „sikeresen” összeszedtem egy kis bőrfertőzést. Nem riasztott el, inkább elszomorított, és növelte nem csekély klímaszorongásomat.

Rendszeresen halljuk, de betartjuk-e a környezetvédelmi szabályokat?

AZ IPM Tudta-e 21. számában számomra a legérdekesebbek az ezzel kapcsolatos cikkek voltak.

Például arról, hogy nem szabad csúcsragadozókat, így cápát fogyasztani, mert beborulhat miatta az ökológiai egyensúly.

 

 

 

Love, Love me do- BBC History 2025. októberi szám

 

Gyerekkoromban nem volt hangrögzítésre alkalmas eszközünk, zenét csak a rádióból, illetve hanglemezekről tudtam hallgatni. Nem volt otthon nagy választék bakelit lemezekből, ezért mindig ugyanazokat hallgattam:

Erkel Bánk bánját, ami sokat segített gimiben, amikor tanultuk a színdarabot, hiszen egyes részeket fejből fújtam:

– Bánk bán, te itt?

– Én vagyok.

– A sértett vagy sértő van itt?

– Igen vagy nem egyre megy.

Strauss Denevérjét.

Apám nagyon szerette még Horváth Pistát, aki nem tartozott a komfort zónámba. Mindenesetre érdekes volt újra „találkozni” vele nemrégiben a Sztárban sztár-ban.

Hetedikes koromban apám vett nekem egy kazettás magnót, ami minőségi változást hozott a könnyű zenével való kapcsolatomba.

Mai mércével nagyon drágák voltak az üres hangkazetták, kb 100 Ft, miközben egy kiló kenyér 3.60 volt, tehát az ember ezerszer meggondolta, hogy mit vesz fel. Igaz, szerettem az ABBÁT, és az elvtársak meg is engedték, hogy a svéd zenekar számai eljussanak hozzánk. Őket talán nem tartották annyira nyugatinak, minta brit vagy amerikai együtteseket. Máig se értem, de akkor a hetvenes évek végén nem az aktuálisan népszerű együttesekért rajongtam, rajongtunk, az osztálytársaimmal, így kiesett az érdeklődi körünkből az összes diszkószám, hanem a Beatlesért, akik azonban 1970-ben, tehát közel 10 évvel korábban felbomlottak. Az együttes tagjai gyakorlatilag a szüleink lehettek volna, a szüleink azonban nem őket, hanem a hatvanas évek magyar sztárjait szerették, pl. Vámosi János- Zárai Márta duót.

Mi viszont a Beatlesért voltunk oda, az osztályunk valamennyi lánya gyűjtötte a számaikat, melyek lemezboltokban beszerezhetetlenek voltak, azonban a sors a segítségünkre sietett. Minden hétfőn este lejátszották a Petőfi Rádión egy-egy lemezüket, így három hónap alatt a teljes Beatles „életmű” felvehető volt a rádióból. Kis szépséghiba, hogy havonta legfeljebb egy üres kazettára futotta a zsebpénzemből. Sebaj, hiszen beosztottuk, hogy ki melyik lemezt veszi fel és azután átvettük egymástól.

Így ment ez akkoriban, jóval a Beatles valódi története után, melynek egy-egy érdekes eseményéről a BBC History 2025. októberi száma mesél el.

Cogito ergo sum - IPM 2025. október

 

Érkezett hozzánk egy új kolléga, egy harmincas évei elején járó férfi, aki tíz évig magyart, etikát és egyebeket (fizika, kémia, stb?) tanított egy falusi iskolában.

Nagyon szimpatikus, értelmes, olvasott, tájékozott ember, mégis meglepett néhány gondolata.

Szerinte nem kell a gyerekeknek idegen nyelveket tanulniuk, hiszen az internet és főleg Chat GPT olyan gyorsan fejlődik, hogy ez hamarosan haszontalan tudás lesz, ezért kér rá időt pazarolni.

Másrészt szerinte sokkal hatékonyabb az, ha a Chat GPT tanítja majd olvasni a gyerekeket, mert sokkal jobban fel tudja mérni, hogy egy-egy gyermeknek konkrétan mire van szüksége.

Bevallom, mélységesen megdöbbentem véleményén.

Kérdeztem, hogy látta-e a Terminátor 2-t. Azt felelte, hogy igen, de nem fél a történet baljós jövendölésétől.

Én azonban másként gondolkodom. Félek attól, hogy előbb-utóbb a gépek helyettünk fognak csinálni mindent. Nemcsak azért, mert kitúrnak minket a munkából, és egyelőre ötletem sincs, hogy majd miből tudunk megélni úgy, hogy ne legyünk másoknak kiszolgáltatva. Az igazi ok az, hogy én szeretem használni az agyam, a kreativitásom és szeretem a személyes kapcsolatokat is.

Egyelőre még nincs az agyunkba beépített számítógép, program, akármi, így előfordulhat, hogy nincs térerő, vagy elromolhat a telefonom, és szükségem van arra, hogy értsem az idegen nyelveket, sőt, használni tudjam őket. Én élvezem, hogy személyesen, külső segítség nélkül tudok kommunikálna egy más anyanyelvű személlyel.

Én szeretem a személyes kapcsolatokat nemcsak a kommunikáció során, hanem más esetekben is, pl, élvezettel tanítottam olvasni a középső lányomat, aki diszlexiás, tehát nagyságrendekkel több energiát és időt kellett ebbe a projektbe fektetnünk mindkettőnknek, mint a másik két lányom esetében. A lánykám a diplomaosztója után könnyes szemekkel köszönte meg, hogy segítettem neki, mert – ahogy mondta - nélkülem soha nem lett volna diplomája. Próbálom elképzelni, hogyan köszönte volna meg ugyanezt a Chat GPT-nek. Arról már ne is beszélve, hogy ez az eset micsoda kötődést hozott kettőnk között létre.  

Nem vagyok maradi. Tudom, hogy fejlődni kell, ezért őszinte érdeklődéssel olvastam az IPM 2025. októberi számában Sümegi András Chat GPT-ről szóló informatív cikkét.

Ettől függetlenül vannak az életnek olyan területei, melyeket  szeretnék megtartani magamnak.