2011. augusztus 31., szerda

Eddigi borítótervek

Megígértem, hogy egy bejegyzésben bemutatom Nektek az összes borítótervet, amit eddig Tőletek kaptam.
Hát íme :

Évitől:


Krisztitől:


Erikától:

Bellától:




  
Kovács Renitől:













Pirosepertől:


Legtöbb tervet Diarától kaptam:






















KÖSZÖNÖM :)

12 megjegyzés:

  1. Persze tudom, hogy gyakorlatilag a lehetetlennel határos – legalábbis úgy lenne ildomos, hogy a szerződés erre is kitérjen... –, de esetleg :D, el lehet már árulni, hogy végül melyek azok a borítótervek, melyek versenyben vannak most a kiadónál? Esetleg teljesen újat akarnak csinálni? Utóbbinak, megmondom őszintén, nem sok értelmét látom, mert annyi remek borító terv van itt felvonultatva – melyek így egyébiránt egy kanyiba sem kerülnek a kiadónak –, hogy szerintem bolondság lenne egy teljesen újon törni a fejüket, nem is beszélve arról, hogy ha tartják az ütemtervet, akkor már idejük sincs ilyesmire jóformán, mert a decemberi megjelenés vészesen közeleg! (oké, láttam én már csodát végbemenni két nap alatt is, nemhogy 4 hónap alatt, de ritka az ilyen!)

    VálaszTörlés
  2. Matt, azért a kiadónak akkor is lenne vele tennivalója, ha elfogadják a fentiek közül valamelyik tervet, hiszen ahhoz, hogy kinyomtatva is jól nézzen ki, nem igazán elég egy 640x480-as felbontás! Ezek tervek, amiből elfogadás esetén is egy képzett grafikusnak kell egy ugyanilyet összehozni, csak sokkal nagyobb felbontásban, és nem is raszteresen (képpontokból álló képen), hanem vektorosan, hogy bármilyen nagyításban jól nézzen ki. (Mint ahogy pl. a betűtípusok vannak megadva, ha Wordben állítasz a betűméreten, a betűk ugyanúgy gömbölyűek maradnak, míg próbáld ugyanezt egy Paint rajzolóprogramban. Kockák lesznek az ívekből.)

    Más. A borítók közül szinte mindet láttam, kivéve azt, amelyiken Hullócsillag szerepel! Tökre meglepődtem. De nagyon jóóó az is! :D
    Egyébként én speciel nem tudnék választani ezek közül, mert nagyon sok remek alkotás van közöttük... :)
    Ezúton gratula minden tervezőnek! :D

    VálaszTörlés
  3. Matt!
    nem tudom, mert még nem tartunk ott:)
    Mikkamakka!
    Biztos, hogy sok egyéb munka is van vele.
    Hullócsillag szép, igaz? Engedély kértünk rá, hogy használhassa Bella a képét.
    Én se tudnák választani, annyi szép van.:))

    VálaszTörlés
  4. Mikkamakka!
    Én speciel nem sokat értettem abból, ami a képszerkesztésről most elmondtál, de már dolgoztam egy egyszerűbb képszerkesztővel, és azon elképzelve úgy kb. megemésztettem ezt a raszteres-vektoros dolgot... :)
    De én például – bár sose csináltam még felkérésre borítót – sose az emíltett pixel beállítást használom. Sőt, kapásból át szoktam állítani milliméterre. Ennek is biztos az az oka, hogy igazán még nem foglalkoztam képszerkesztéssel, szóval ez a pixel, olyan megfoghatatlan számomra... persze, van némi segédfogalmam róla, de az SI-mértékegységeket jobban ismerem :)

    Grapes, egy másik kérdés: elgondolkodtál már azon, hogy fogod megoldani azt a rengeteg dedikált tiszteletpéldányt? :D Csak ugratlak – de ettől függetlenül, amikor megkapod őket, legalább megírod nekem, hogy hányat kaptál pontosan? Arra az esetre, ha nekem is sikerül megvalósítani az álmomat, szeretnék előre számolni az ilyesmivel :) (be kell osztani azt a rengeteg embert ^^)

    VálaszTörlés
  5. Matt!
    Gondolkodtam, de nem tudom, hányat kapok, még nem is tartunk ott:)

    VálaszTörlés
  6. Az a helyzet, hogy mindegyik borító szép, egyedi, és holt biztos, hogy nem tudnék választani. Na, jó, a pókosak kizárva, de csak azért, mert azokat nem fognám meg:)
    Viszont kíváncsi vagyok, milyen lesz a végső borító:)
    Dedikált példány? Affranc, már megrendeltem, és az biztos, hogy abban nem lesz benne az aláírásod, de megoldjuk:) Tehát legalább egyszer mindenképp találkozunk;)

    VálaszTörlés
  7. Szerintem nem csak a méret lenne a gond.
    Saját magamból kiindulva, legtöbben a netről szedjük a képeket, és ezek felhasználása valószínűleg nem legális. Gyanítom, hogy így van ez a hosszú hajú tetkós lány fotójával is, pedig a sajátjaim közül nekem az az egyik kedvencem. :-( Max. ötletadó lehet, mert nem jogtiszta.
    Viszont van 2 olyan is, ami teljesen az, és A/5 méretben, 300 dpi felbontásban tuti el tudom készíteni (vagy legalábbis egy nagyon-nagyon hasonlót - nem biztos, hogy milliméterre pontosan így sikerülne). :-D A fekete hátteres-leveles és az utolsó egyszerű pókhálós. :-D

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Nagyon szép mindegyik borítóterv! :D Igazából nem tudom eldönteni melyik tetszik a legjobban, mind nagyon klassz! :)
    Ezekből is látszik, hogy milyen sok rajongód van ;) Nagyon örülök, hogy kiadják a könyved!

    VálaszTörlés
  9. Szia!!! :-) Még egyszer gratulálok! Meg még sokszor fogok! :-D

    Nagyon jók a borítók, és biztos nagyon jó lesz a megjelenő könyv borítója is, és... és SOK SIKERT! :-D Szerintem sokan fogják olvasni, és mindenki rettentő büszke lesz rád! :-) Már így is az. :-D Remélem neked nem kell a kiadás miatt költekezni, mert nekem egy rendes nagy kiadónak hitt csapat is azt mondta, hogy fizessek egy milliót... o.O

    No, de tényleg, hajrá! :-)

    VálaszTörlés
  10. Diara!
    Igen,a jogtisztaság a legnagyobb gond. Nyilván, helyesebb lenne rajongói képeknek nevezni, de ötletelésnek se rosszak.
    Bea!
    Nehéz lenne választani:)
    Artie!
    Novum Publishing?

    VálaszTörlés
  11. Nem. Aba Könyvkiadó (Atlantic Press mellékága).

    VálaszTörlés