Jóslatok hálójában ízelítő

MAI HÍREK

szeptember 1.

1.     MRs. Bennett eltöri a lábát

2.     AZ ÚJ végzős srác felbolygatja a KEDélyeKeT

3.     JJ új áldozatot keres

4.     RL magánakciója FELIDEGESÍTI A BIOLÓGIA TANÁRT

5.     A két AB szerelme véget ér

Még a tél végén rájöttem, hogy szeretek sétálni. Van, aki gyalogol, van, aki kutyagol, van, aki baktat. Én nem. Én kifejezetten sétálok, na jó, esetleg barangolok, ha erdőben járok. Szeretem az erdőt, a fák susogását, a madarak hangját, a tiszta levegőt. Órákig tudok gyönyörködni a színkavalkádban, amivel az őszi erdő nap mint nap meglep.

Amíg a sétamánia ki nem tört rajtam, a két házzal odébb lakó Adam Brody kocsiján fuvaroztattam magam suliba, tekintve, hogy nem kis távolságról van szó. Másfél mérföld, de mint rájöttem, ez épp elegendő ahhoz, hogy az ember kiszellőztesse a fejét, elrendezze reggel a gondolatait, és teljesítse a napi mozgásadagját akkor is, ha cserébe le kell mondani Adam társaságáról.

Őszintén szólva elegem lett abból, hogy felesleges harmadikként kuksoljak a hátsó ülésen, míg ő és barátnője, Abby Beaty elől enyelegnek. Igaz, egyetlen egyszer se éreztem, hogy zavarnám őket, sőt, szerintem észre se vették, hogy miközben hátul gubbasztok, szem- és fültanúja vagyok magánéletük minden apró mozzanatának. Nem volt miért szégyenkezniük, hisz semmi olyat nem tettek, ami idegen szemnek nem való, mégis…

Az új tanév első napján a szokásos sétával egybekötött lelki ébresztőn túl külön adrenalin-löketet kapott szervezetem, amikor messziről észrevettem a suli előterében ácsorgó hatalmas tömeget. Az aulát az udvartól hatalmas, a padlótól a mennyezetig érő üvegfal választja el, ekképpen már a parkoló túloldaláról is remekül be lehet látni.

Összehúzott szemmel próbáltam kivenni, mi vonz ennyi diákot a bejárathoz néhány perccel a becsengetés előtt, amikor már rég a tantermekben illene ülniük, de kintről nem sikerült megfejteni a népgyűlés okát.

Mindenesetre a látvány izgalommal töltött el. Lehet, hogy valami érdekes is történik a halálunalmas Hot Hillben? Egyből megszaporáztam a lépteimet.

Viszonylag könnyen sikerült átverekednem a bejáratot eltorlaszoló népségen, és csak ekkor láttam, miért ez a csődület.

Az iskolai hirdetőtábla előtt jókora csapat verődött össze a végzősökből. Olyan elmélyülten olvasták a kifüggesztett híreket, mintha őrájuk nem vonatkozna a hamarosan megszólaló csengő.

Persze mi, végzősök már sokat megengedünk magunknak. Mr. Calvin, az igazgató szerint időnként túl sokat is. Habár Mr. Calvin még csak a negyvenes évei elején jár, máris úgy viselkedik, mint egy vaskalapos öregúr. Képzeletbeli tilalmi listáján szerepel a zugcigizés, a nyilvános csókolózás, az órai közbeszólás, továbbá a faliújság előtti indokolatlan csoportosulás, amivel nemcsak azt akadályoztuk meg, hogy a késők még besurranhassanak, de azt is, hogy a már bennlevők eljussanak a tantermekbe. Ráadásul úgy nézünk ki, mint egy lázadó csürhe.

Szerencsére valamilyen rejtélyes ok miatt Mr. Calvinnak se híre, se hamva, így nem tilthatta meg, hogy áttanulmányozzuk az enyhe huzatban himbálózó papírfecnit.

Egyesek készpénznek vették az sárga cetlin olvasható szöveg minden szavát, és tényként adták tovább.

– Mike, Mrs. Bennett eltörte a lábát – vágta hátba Rhett Lambert haverját, majd elégedetten beletúrt vöröses szőke, tüsi hajába. – Látod, mondtam, hogy nem kell görcsölni a matek miatt. Mrs. Bennett eltörte a lábát.  Nem lesz semmiféle tanévnyitó röpdolgozat.

– Már megbocsáss – szólt közbe Jess Moan feljebb tolva szemüvegét –, a kiírás szerint nem eltörte, hanem eltöri. Nem múlt idő.

– Na és? ! A rövid hírek nem nyelvtani értekezések.

Jess azonban évfolyamelsőhöz méltóan nem hagyta magát, lesimította százéves poncsóját – valószínűleg már a dédnagyanyja is ebben koptatta a Hot Hill High padjait – újra igazított a szemüvegén, és tovább akadékoskodott:

– Aha, de ha nem vetted volna észre, még csak az első nap elején vagyunk. El se kezdődött a tanítás, honnan veszi… hmm… a szerző, hogy mi lesz biológián.

– Arról meg ne is beszéljünk – avatkozott közbe Edna Thacher –, hogy a két AB szerelme valaha is véget ér.

Meggyőződésének nagy sóhajjal adott nyomatékot, ami az ő esetében orkánnal felérő fuvallatot jelentett, mivel Edna nem az anorexiás lányok csapatát erősíti, töltött galamb idomaival sokkal inkább a duciból dagiba hajló kategória. Így jár, aki sokat eszik, mondhatják az okosok, de Edna szerint egy jó kajálás mindennél előbbre való, és a minden, lévén elég tág fogalom, magában foglalja Adam Brody-t is, aki után a lány már évek óta áhítozik, mindhiába.

Nem Edna dús idomai tehettek arról, hogy Adam rá se néz, hisz más fiúknak épp ez a forma jön be. Sok fiú sündörgött a színesbőrű, kerekded idomú lány körül. Az ok sokkal egyszerűbb: mindenki, így Edna is, tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Adamet az első perctől kezdve csak Abby Beaty érdekli, más lány nála labdába se rúghat. Együtt járnak ősidők óta, vagy legalábbis két éve. Én akkor költöztem ebbe a városba, azóta vagyok törzsvendég ebben a suliban, márpedig ők akkor már együtt voltak, az tuti.

– Ugyan – legyintett nagyképűen Rhett, és bermuda nadrágja zsebébe dugta lapátnyi kezeit –, semmi se tart örökké.

– Kivéve a két AB szerelmét – ezt az arcátlanságot nem hagyhattam szó nélkül, úgy éreztem, kutya kötelességem megvédeni a párost, akiknek szerelmében tavaly télvégéig páholyból gyönyörködhettem.

– Ja persze – gúnyolódott Rhett és minden egyes hajszála apró dárdaként meredt az ég, pontosabban a plafon felé –, Ada, te reménytelenül romantikus vagy!

– Az – bólogatott Mike, aki haverja jelenlétében a világ mindenkincséért se állt volna más pártjára, csak és kizárólag Rhettet istenítette.

Mindketten idétlen röhögésben törtek ki, de Jess közénk furakodott, és persze nekem adott igazat.

– Nem, nem. A két AB-t már a monogramjuk alapján is egymásnak teremtették. Ilyen véletlenek nincsenek csak úgy. Egyébként is, az igaz szerelem örök, vagy mi a csuda.

A neveknek én is nagy jelentőséget tulajdonítottam. Itt van például a sajátom: Ada Morne. Majdnem Ada Monroe, mint kedvenc regényem, a Hideghegy főhősnőjének neve. Mindig nagyon büszke voltam erre a hasonlóságra, és néha már odáig merészkedtem, hogy azt gondoltam, nem véletlen. Talán velem is megtörténhet az, ami a könyvbéli lánnyal, és talán boldogabb véget szán nekem a sors. Ada és Inman. Az aztán az igaz szerelem!

Jess fatalista kijelentése azonban nem győzött meg mindenkit. A fiúk gúnyosan húzogatták szájukat, mások pedig megelégelték a Mai hírekről folytatott vitát, és elhagyták az előteret. Egyre kevesebben maradtunk, de akik ott ragadtak, azokat tényleg érdekelték a furcsa hírek.

– Ismeritek ezt az új srácot? – kérdezte Edna, hogy lazítson a beszélgetés igencsak feszessé vált fonalán.

– Igen – húzta össze a szemét Jess.

– És milyen? – kíváncsiskodott Edna, nem titkolva frissen éledt érdeklődését, miközben lassan, mélyen a hajába túrt.

Edna érzelmeiről a hajával való játszadozás árulkodik. Valahányszor új fiú kerül a látóterébe, gondosan újrarendezi agyonvasalt, de csodálatos kékesfekete, dús haját, míg ha ideges, hevesen csavargatni kezdi azt az egy tincset, amely az arca jobb oldalán most éppen zöldben pompázik, de évszaknak, Edna lelkiállapotának, vagy tudj’isten minek köszönhetően havonta változtatja a színét.

– Kicsoda? – töprengett Jess balmutatóujját szájába véve. A mozdulattól megcsörrent a karján sorakozó számtalan színű és formájú karkötő.

– Hát az új srác – bökött Edna a Mai hírekre.

– Honnan tudjam? !

– Azt mondtad, ismered.

– Nem mondtam. Azon gondolkodtam, hogy ez a papír csak valami vicc lehet. Te írtad? – fordult Rhetthez.

– Én? ! – értetlenkedett Rhett és idétlenül ugráltatta a szemöldökét. – Miért pont én? – az épületes választ egy újabb röfögésfutammal zárta, amihez természetesen Mike is csatlakozott.

– Ez az RL, aki magánakciózik bioszon te vagy, nem? – Jess tekintete szinte a szemüvegen keresztül is ledöfte Rhettet, de fiúról lepergett minden támadás.

– Honnan veszed?

– Stimmel a monogram, és amúgy rád jellemzőek a tanárokat idegesítő magánakciók.

– Nem terveztem semmit – rántotta meg a vállát –, de végül is, nem rossz ötlet. Biztos elő tudok rukkolni valami izgivel.– Kacsintott, majd újabb fülsértő röhögés töltötte be a teret.

Jess közelebb lépett a táblához, és gondosan megvizsgálta a cetlit. Ugyanazzal az alapossággal tette, ahogy órákon is végezni szokta a feladatait, és amivel sírba kergeti a lustább diákokat, viszont mennyekbe emeli a tanárokat. Jess jelszava ugyanis a precizitás.

– Szerintetek, ki a franc lehet ez a JJ, és milyen áldozatra ácsingózik? – kérdezte végül.

– Jim Jeremy megszórja rosszjegyekkel az összes osztályt – kuncogott Rhett rémes angoltanárunkra utalva.

– Jean Jannet beáll kosárlabdázni – vihogott Mike, a szerencsétlen százhúsz kilós Jean döcögős, mindent letaroló járását utánozva, mire többekből kipukkadt a nevetés.

– Jean nem is végzős – ingatta a fejét Jess.

– Ki mondta, hogy csak végzősök lehetnek a monogramok mögött? – okvetetlenkedett Mike, mire mindenki ránézett, hisz eddig még nem volt egy épkézláb mondata, most pedig letromfolta a szuperzseni Jesst.

Pünkösdi királyságának azonban gyorsan vége szakadt, ahogy a többiek további ötletekkel álltak elő JJ személyére vonatkozóan.

– Jesse James feltámadt és megbosszulja, hogy kivégezték.

– Janis Joplin. Janet Jackson.

Jobbnál jobb nevek kerültek elő, melyeken mindannyian jót mulattunk, majd a sziporkázásnak hirtelen véget vetett a csengő. Rohantunk a tanterembe.

xxx

Természetesen Mr. Harding megelőzött minket, ami paramétereit tekintve nem kis teljesítmény. Húsos testével a létbizonytalanság határára sodorta a tanári asztalt, valahányszor rátelepedett szegény múlt századi darabra. Az ülőalkalmatossággá avanzsált asztal most is nyögve adta meg magát testes tanerőnek, aki fintorogva bökött az első pad felé:

– Köszönjük, Miss Morne, hogy megtisztel minket figyelmével, és drága idejéből szakít néhány percet a kémiára.

– Elnézést – nyöszörögtem, és lehuppantam Julie Gallegos mellé.

– Jó, hogy jössz – suttogta –, egész reggel kerestelek.

Julie a legjobb barátnőm.

A sors, illetve az azt megszemélyesítő Mrs. Bennett közreműködésének köszönhetően lettünk először padtársak, majd barátok.

Már az első találkozáskor szimpatikus volt álmodozó, mélykék szemével, szőke, rakoncátlan fürtjeivel. Mintha csak magamat láttam volna kifehérített változatban, hisz nekem rövid barna hajam, sötét szemem és kreol bőröm van. Belbecs tekintetében azonban igazi lelkitársaknak bizonyultunk. Ami pont kapóra jött, hisz ideköltözésünkkor nemcsak korábbi barátaimat vesztettem el, de addigi bizalmasom, a nővérem is távol került tőlem, amikor főiskolára ment.

Judith csak nagy ritkán jön haza, számára az otthont már New Orleans jelenti, nekem pedig be kellett érnem azzal, hogy hálaadáskor, meg karácsonykor meglátogat minket, illetve Mardi Graskor vele élvezhettem a fergeteges hangulatú karnevált.

Julie-val azonnal barátok lettünk. Remekül kijöttünk egymással.  Az első találkozás óta megosztottam vele minden titkomat, ahogy ő is velem az övéit, feltéve, hogy lehetnek az embernek titkos ügyei egy hatszáz fős településen.

Hot Hill ugyanis gyökeres ellentéte New Yorknak, ahol régebben éltem.

Míg a nagyvárosban a legközelebbi szomszéd mindössze egy karnyújtásnyira volt, és csak egy papírvékonyságú fal választott el tőle, itt mindenki kertes házban lakik, amelynek természetes tartozéka a virágos kert, melynek vége csak úgy mellesleg kijár az erdőre. Így nem meglepő módon gyakran előfordul, hogy a fák között barangolva az ember észrevétlenül a szomszéd kertjében találja magát.

Ha a Nagy Almában csak sóhajtottam, már verte a falat a szomszéd, hogy legyek csendben, itt viszont nyugodtan lehet akár sikongatni is, azt se hallja meg senki. Nem azért, mert nem érdekel senkit. Dehogy is nem kapnák fel a fejüket egy sikolyra! Mivel is foglalkozhatna az ember egy Hot Hillhez hasonló megapoliszban? Csak és kizárólag a többi lakos bújával-bajával.

Hónapokig tartott, mire megszoktam, hogy bármi történik velem, legkésőbb két nap múlva már mindenki értesül róla, és nemcsak a barátaim kérdezik meg, hogy jól vagyok-e, ha elestem, hanem a teljes tanári kar, sőt a sarki fűszeres is, akinek ugyan nem a mi sarkunkon van a boltja, de a hagyományoknak megfelelően ezt a nevet viseli.

Persze a Hot Hill-iek állandó kíváncsiskodásának van jó oldala is: az ember nem érzi annyira magányosnak magát, mint a nyüzsgő, folyton pezsgő, de borzalmasan elszigetelő nagyvárosban.

– Mi történt? – kérdeztem a barátnőmtől.

– Miss Morne! – mordult rám Mr. Harding ellentmondást nem tűrő hangon.

– Majd a szünetben – lehelte Julie elbűvölő mosolyt lövellve a vérmes kémiatanárra, akinek ez bőven elég volt ahhoz, hogy az óra további részében békén hagyjon minket.

xxx

Kémiáról biológiára tartva Julie meglepő hírekkel állt elő.

– Az a fiú, tudod, akivel New Yorkban volt az az afférod… – nem fejezte be a mondatot, kérdőn fürkészte az arcomat.

Bár barátságunk tényleg erős volt, vagy éppen ezért, Julie nagyon jó tudta, mik a tabutémák, melyeket nem tanácsos felemlegetni.

– Ki ne mondd a nevét! – megálltam és fenyegetően felemeltem a mutatóujjamat.

– Ne haragudj, de kénytelen vagyok, hogy biztos lehessek a dologban.

– Miben akarsz biztos lenni? – rémülten ráncoltam a homlokomat, hátamat jeges kéz simította végig, torkomat egyre terebélyesebbé váló gombóc fojtogatta.

– Daniel Bolt?

– Igen – felkaptam a fejem. – Miért?

– Az egyik új srácnak ez a neve.

– Micsoda? ! – a gombóc pillanatok alatt labdává ért, a rémület pedig fagyasztó marokként szorította szívemet. – Az nem lehet!

– Lehet, hogy csak névazonosság – bátorított Julie, aki nem hiába volt a barátnőm, mindig talált számomra egérutat.

De hiába volt minden próbálkozása, a kétségek lassan bizonyossággá váltak anélkül, hogy bizonyítékom lett volna.

Nem, nem, nem! Nem lehet, hogy ő az! Boldog voltam, amikor négy hosszú év után végre megszabadultam tőle, amikor többé nem kellett látnom őt, nem kellett vele beszélnem vele, főleg nem kellett elviselnem a folyamatos jelenlétét. Mert mindenütt ott volt, ahol én.

Elköltöztünk ide a világ végére, de nem bántam. A lényeg az volt, hogy ne kerüljön többet a delta-sugarú környezetembe. Két évig tartott, mire itt beilleszkedtem; lettek barátaim; megszerettek a tanárok… na jó, nem mind, de sokan; megszoktam, hogy egy jelentéktelen településen lakom, hogy mozit csak akkor lát az ember, ha előtte egy órát vezet a szomszéd városig. És tessék! Hiába volt a sok küzdelem és szenvedés, utolért az az ember, aki vigaszom volt a sanyarúságban; aki miatt el tudtam fogadni, hogy a nagyvárosból a kisfaluba kerültem. Mert mindig Daniel Boltra gondoltam, amikor sírni támadt kedvem Hot Hill miatt. Daniel Bolt nem vagy itt. Eddig ez volt Hot Hill előnyös tulajdonsága. Igazából az egyetlen jó dolog itt, de nekem bőven elég.– Nem lehet ő – rémüldöztem.

– Már kérdezni akartam – érdeklődött Julie –, mi bajod is volt vele?

– Ezerszer elmondtam – játszottam a sértődöttet, tudván, hogy Julie nem hajlandó elfogadni Daniellel szembeni kifogásaimat. Ismeretlenül is a fiú pártján állt.

– Igen, igen, de mondd el még egyszer – nógatott.

Tényleg, mi bajom is volt Daniellel?

Mit mondjak?

Igaz, hogy nem volt se magas, se izmos, mindenki az öcsémnek nézte, de nem volt csúnya, csak nekem nem jött be sehogy.

Nem a külseje riasztott, nem is viselkedése, bár néha nyomasztó volt állandó jelenléte. Folyton utánam koslatott. Évekig barátok voltunk, minden rendben ment, míg egy nap feltűnt nekem, milyen helyes srác a barátja, Zack Bishop. Talán még ez se lett volna gond. A bajok akkor kezdődtek, amikor Zack viszonozta érzelmeim. Ezt a történetet azonban még nem meséltem el Julie-nak.

– Megvert egy srácot – mondtam.

– Komolyan? Kit? – Julie kék szeme hatalmasra kerekedett.

– Egy fiút, akibe szerelmes voltam, és akivel együtt jártam.

– Hú, brutális! – szörnyülködött. – Féltékeny volt?

– Lehet, de ha az volt is, nem volt joga ahhoz, amit tett.

Julie szemöldöke felfutott a homlokán.

– Mesélj!

– Egy nap Zack nagy monoklival jelent meg a suliban, és kerekperec kiadta az utamat.

– Szakítottatok? Mire te?

– Megkérdeztem, mi baja.

– Mit mondott?

– Hogy kérdezzem Danielt.

– Aha… – Julie várta a folytatást.

– Daniel persze nem árulta el a titkot, hogy miért húzott be Zacknek, de mindegy volt. Mindent elkövetett, hogy tönkretegye a kapcsolatunkat. Utálom. Undorító ragacs!

Az emlék hatására majdnem elsírtam magam. Daniel a barátom volt, de elszakított a szerelmemtől. Ezt nem tudom megbocsájtani neki.

Xxx

A teremben már majdnem minden hely foglalt volt, de így is azonnal feltűnt a két AB, amint az egyik hátsó padban enyelegnek. Abby világosbarna hajkoronája szinte beborította Adam sötétszőke fejét, ahogy szokás szerint szorosan összebújtak.

Na, ugye, hogy csak vicc volt.

Ledobtam a táskámat egy székre, és épp le akartam telepedni, mikor teljesen felajzott állapotban Edna viharzott be. A mellettem levő székre rogyva lelkendezett, miközben zöld tincsét gőzerővel csavargatta.

– Láttam az egyik új srácot! Hú! – visította, mint egy hisztérikus tinédzser, aki egy menő filmsztárral futott össze az utcán.

– Mi lesz AB-vel?

– Dúl a lámúr, nem látod?

Savanyú képpel a két AB felé bökött, összehúzott szemmel még egyszer alaposan végigmérte őket, és bólogatva konstatálta, hogy ez a hír csak egy kacsa volt, majd visszatért az eredeti témához.

– Különben is, ez az új srác… sokkal helyesebb. Egyszerűen… – a szavakat kereste száját nyalogatva, mintha a srácot kóstolgatná –, lélegzetelállító. Magas. Széles a válla és dús fekete haja van, és a szeme… hát abba nem lehet belenézni. Olyan meleg, hogy szinte szétéget, ha rád néz… hát… AB a bokorban sincs mellette.

Edna szinte az önkívület határára került, ahogy a fiúról áradozott. Felvont szemöldökkel azon tűnődtem, túléli-e a mai napot, vagy gyorsan támadt szenvedélye a sírba viszi.

– Hogy hívják?

– Nem tudom – nézett mélyen, sokat sejtetően a szemembe. – De az tuti, hogy még ma kinyomozom.

– Figyuzzatok, lányok, mit találtam! –állt meg a padunk mellett Rhett.

Ujjatlan pólójából kikandikáló izmai megfeszültek a vállán, ahogy elénk tartotta kezét. Kinyitotta összeszorított öklét, közben úgy vicsorgott, mint egy támadásra készülő bulldog.

– Ááááá! – sikította Edna, és természetellenesen hatalmasra tágult a pupillája.

Egy szemvillanás alatt felszökkent a székére, és már el is feledkezett a csodálatos új srácról, és a Rhett tenyerében remegő zöld foltra szegezte a tekintetét.

– Jaj, de aranyos! – lelkesedtem, és elvettem a fiú kezéből a picike, rémült levelibékát.

Rhett láthatóan csalódott volt, és az sem vigasztalta, hogy Ednánál maximálisan elérte azt a hatást, amit nálam nem.

– Na, elég volt – nyúlt felháborodottan a békáért. – Én találtam, az enyém.

Duzzogva beült a padjába, és a továbbiakban nem próbálkozott senkinél a szerencsétlen riadt kis állattal.

– Mássz már le a székről! – szóltam rá Ednára, aki még mindig fogvacogva pislogott Rhett felé.

A további eszmecserének Ms. Cutler vetett véget azzal, hogy elkezdte az órát.

Nem rajongok a biológiáért, nem igazán érdekelt, miről beszél a tanárnő mindaddig, amíg pusmogás, majd egyre erőteljesebb mocorgás nem hallatszott Rhett padja felől. Csak óvatosan, feltűnés nélkül mertem hátrafordulni, mert Ms. Cutler utálja, ha az órán élünk társasági életet.

Úgy tűnt, Rhett nagyon keres valamit, mert félig a pad alá csúszott, és tekintetével a padlót pásztázta.

– Segíthetek, Mr. Lambert? – tudakolta Ms. Cutler.

– Ugyan, ne zavartassa magát a tanárnő! Csak folytassa nyugodtan az órát, ne is törődjön velem! – kedélyeskedett Rhett, de pillantása idegesen cikázott a padok között.

– Nagyon kedves vagy, de jobban szeretném, ha figyelnél, és nem a pad alatt kotorásznál – Ms. Cutler nem hagyta magát. Fiatal, de talpraesett nő lévén egy Rhett-féle alak nem tudta csak úgy egyszerűen lerázni. – Mit keresel?

A választ meg se várva lehajolt Rhett mellé, de jobban tette volna, ha a fiúra hallgat, és folytatja az órát.

– Úristen, mi ez? – szinte szárnyakat növesztve repült hátra.

– Ez csak egy… – emelte fel Rhett a békát, de Ms. Cutler nem engedte befejezni a mondatot.

– Vidd ki azonnal! – intett az ajtó felé – Igen, ki az udvarra!

Rhett lazán foghatta a békát, mert a kis állat méreteit meghazudtoló óriási ugrásra szánta el magát, és a következő másodpercben már a terem másik végéből pislogott. Erre persze lett nagy sikítozás. A lányok felpattantak a székekre, a fiúk futkározva üldözni kezdték a kis jószágot, mire az elkeseredetten, de eltökélten menekülni próbált. Egy másodperc alatt teljes lett a zűrzavar. Ms. Cutler hiába üvöltött, hogy mindenki üljön le a helyére, a békavadászat az óra végéig tartott, amikor is mindenki kirohant, kivéve Rhettet, Ms. Cutlert, és engem.

Mikor a fiú végre elcsípte a szökevényt, a jól sikerült akciójától eltelve elégedetten vágta zsebre a reszkető állatot. A tanárnő dühös tekintettel seperte össze türelmének utolsó morzsáit. Arcizmai szinte pattanásig feszültek, de egy rossz szó nem hagyta el a száját annak ellenére, hogy látszott, legszívesebben vízbe fojtaná a bajkeverőt.

Miközben zajlott az óravégi dráma, én azon töprengtem, vajon az a bizonyos Daniel jött-e ide, vagy csak névazonosságról van szó.

Hogy kerülne Daniel ide, az Isten háta mögé, Hot Hillbe?

Még ha el is költöztek volna New Yorkból, bár szerintem épeszű ember nem tesz ilyet, kivéve persze minket, akkor is, miért pont ide jönnének? Rengeteg nagyváros van az Államokban, elképzelni se tudtam, hogy vetemedhet valaki arra, hogy pezsgés helyett a pangást válassza.

Ujjaim közt megforgattam apró, dobókocka alakú fülbevalómat.

Mi se jószántunkból költöztünk ide. Anya asztmás, a tüdeje teljesen kikészült a New York-i szmogtól, a gyógyszerektől pedig a gyomra robbant le. Váltani kellett. Az orvosok azt javasolták, válasszunk olyan lakhelyet, ahol mindig tiszta a levegő. Erre a célra tökéletes a hegyi fekvésű Hot Hill, ahol nemcsak lakos van kevés, de autó is, gyár meg egy darab se, így biztosított a friss levegő.

Szerencsére se anya, se apa munkája nem helyhez kötött. Anya grafikusként dolgozik, főleg könyveket szokott illusztrálni, vagyis általában otthon van. Apának van egy búvárruha-készítő és forgalmazó vállalkozása, aminek a telephelye ugyan nem itt van, de nem is New Yorkban. Gyakran elutazik, de rég megszoktuk a távolléteit, nem sínyli meg a családi élet. Ebből a szempontból nem jelentett nehézséget a váltás.

És ugyan mi gondjuk lehetne Danieléknek? Mi kényszeríthetné őket arra, hogy elhagyják a Nagy Almát? És ha mégis megtették volna, miért pont ide helyeznék át lakhelyüket? Ha mindenképpen kisvárosra vágynak, annyi, de annyi másik hely akad. Miért pont Hot Hillbe költöznének?

A sok kérdés súlyos teherként nehezedett rám, és mivel a választ nem tudtam rájuk, úgy döntettem, egyelőre kár rajtuk rágódnom, inkább a sulival foglalkozom. Felkászálódtam a székemről, vállamra vettem a táskámat, és átballagtam a matekórára.

Xxx

A teremben meglepetés várt.

Mintha egy méhkasba csöppentem volna, mindenki lázasan magyarázott vagy kérdezett. A biológián történteket mesélték azok, akik ott voltak, azoknak, akiknek másutt volt órájuk. Ez a kis felfordulás eget rengető eseménynek számított a Hot Hill High-ban. Az is volt, hisz itt általában nem történik semmi.

Egyetlen ember volt csak, aki magányosan, összetörve csücsült a legutolsó padban. Adam AB. Talán rajtam kívül nem is tűnt fel senkinek, hogy mennyire visszahúzódó. Miért is vették volna észre a többiek, hisz Adam folyton Abby körül legyeskedett, így rendszerint kimaradt a társasági eseményekből. Ennek megfelelően semmi feltűnő nem volt abban, hogy nem mutat semmilyen érdeklődést a biológia órán történtek iránt. Én azonban láttam, hogy többről van szó, mint a megszokott félrehúzódás. Sokkal nagyobb lehetett a baj: Adam egyedül volt. Pedig ha valamit megtanultam az elmúlt két évben, az az volt, hogy ahol Adam, ott Abby is felbukkan a közelben, és fordítva. Most azonban a nyúlánk fiú csak árválkodott magában, és szó szerint árválkodott, mert láthatóan magába volt zuhanva. Ezért volt különösen meglepő, hogy nincs mellette vigaszának forrása, a mindig életvidám, és fecsegő Abby. Épp most hagyta magára a srácot, amikor nyilvánvalóan szüksége lenne egy jó szóra?

– Mi baj van? – kérdeztem a padjához érve.

– Semmi – morogta a fogai közt.

– Hol van Abby?

– Ő jól van, nagyon jól – a szája felszaladt a füléhez.

Aki nem ismerte, azt gondolhatta volna, hogy mosolyog, de én tudtam, hogy a haragját próbálja álcázni ezzel a fura grimasszal.

Tehát innen fúj a szél. Abby-vel van valami gond. Az eddig fel se merült bennem, hogy Adam bánatának oka épp a lány távolléte.

– Oké, de hol van?

Adam váratlanul szembefordult velem. Olyan tüzes szikrákat vetett a szeme, hogy kénytelen voltam hátrálni egy lépést. Tovább is mentem volna, de a falnak ütköztem, én pedig nem vagyok, se teleportáló, se bűvész, így megtorpantam és vártam, életben hagy-e a feldühödött fiú, vagy itt helyben elfogyaszt tízóraira. Váratlanul ért, hogy a hidegvéréről híres srácban ilyen indulatok rejlenek, de a fiú szavait hallva, gyorsan támadt riadalmamat szánalom váltotta fel.

– Valami jobb elfoglaltságot talált magának, vagy… jobb társat – mondta.

Ó, tehát erről fúj a szél. Átkozott féltékenység! Mennyi bajnak vagy te okozója!

Adam meg se várta a válaszomat, az asztalra könyökölt, arcát a kezébe temetve megfeledkezett iménti gyilkos indulatáról, magába roskadt, én pedig nem tudtam eldönteni: örüljek, hogy túléltem az incidens, vagy sajnáljam szegény cserbenhagyott fiút. Nem akartam tovább kérdezgetni, de nem is volt rá módom, mert megérkezett Mrs. Bennett, a matektanár.

Hmm – gondoltam –, tehát mégse igaz a hír.

– Basszus – hallottam Rhett morgolódását a hátam mögül.

– Na, ugye, hogy csak vicc volt – mondta Mike, majd elengedett egy cifra káromkodást.

– Van valami gond, Mr. Trent? – fordult felé Mrs. Bennett, miközben a tanári asztalra dobta a könyveit.

– Nem, csak azt hittem…

– Nos, mit hitt? – állt meg előtte karba font kézzel a matektanár.

Mivel Mike nem válaszolt, sőt, szemét lesütve igyekezett a könyvébe mélyedni, Mrs. Bennett válaszolt a saját maga által feltett kérdésre.

– Hogy eltörtem a lábam? – odahajolt Mike-hoz, aki már annyira közel bújt a könyvéhez, hogy szinte bemászott a lapok közé. – Hát, amint látja, élek és virulok. Remélem, nem baj.

– Nem, dehogy – nyekegte Mike.

Mrs. Bennett rendes formáját is felülmúlta, pedig az idős, hetvenhez közelítő tanárnő már így is élő legendának számított a tanári karban. Mrs. Bennett ízig-vérig tanár, valódi pedagógus fenomén. Nemcsak azért, mert a kisujjában van a matek, hanem azért is, mert szenvedélyesen át tudja adni az anyagot, és talán azok érdeklődését is lángra tudja lobbantani, akik egyébként viszolyognak a számoktól. A tanárnő számára a matematika volt az élet sója, főleg mióta megözvegyült és nem maradt más elfoglaltsága, csak a tanítás, és kutyája, Sonny. A kis beagle még az iskolába is elkísérte Mrs. Bennettet, és türelmesen várakozott rá az udvaron hőségben, fagyban egyaránt. Mrs. Bennett igazi egyéniség. Nemcsak a tanításban profi, de az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Sokat követel, de sokat is ad, nemcsak tudásban, de törődésben, figyelemben is, aminek most ellentmondani látszott viselkedése.

– Na, ha ezt megbeszéltük, akkor megkérek mindenkit, hogy pakoljon el mindent, és csak egy toll maradjon a padon – lépett vissza a katedrához.

Megigazította térdközépig érő szürke ruháját, majd kezébe vett egy krétát, váratlanul hátrafordult, és kajánul ránk mosolygott.

– Hiányoztam a nyáron? Mert nekem nagyon hiányozott ez – mutatott körbe. – És persze önök is. Tudják, maguk az én családom.

A tanárnő dicséretnek szánta ezt a mondatot, de nem mindenkinél érte el a megfelelő hatást.

– Jó kis rokon – suttogta Rhett. – Dogával kezdi a tanévet.

Mindenki kelletlenül kezdett körmölni, mindenki, kivéve engem, mert engem szinte doppingoltak a kapott feladatok.

Végre valami izgalom! Újra történik valami.
Mióta Hot Hillben lakom még inkább a matekhoz menekültem, mint korábban, aminek persze több oka is volt. Egyrészt mindig jó matekos voltam, így könnyen sikereket értem el ebben a tudományban, az eredményesség pedig jócskán megdobja az ember munkakedvét. Másrészt nem sok értelmes elfoglaltságot lehet itt találni, főleg télen az álmosítóan unalmas Hot Hillben. Végül pedig New Yorkban minden matematikához fűződő élményemnek része volt Daniel is, hisz vele versengve alakítottuk a suli nagymenő matekos párosát, itt viszont konkurencia nélkül maradtam, ami először nyugtatóan hatott rám, főleg a Daniellel szembeni ellenszenvem miatt, mostanra azonban kezdett az érzés átcsúszni méla fásultságba.

Mrs. Bennett az óra végén életkorát meghazudtoló frissességgel indult a kijárat felé. Csak pár lépéssel haladtam mögötte, épp azon gondolkodtam, milyen kolosszálisat bakizott a Mai hírek, amikor Mrs. Bennett a lépcső tetejéhez ért. Hirtelen elvesztette az egyensúlyát, megcsúszott, és végigbucskázott a lépcsőfokokon. Hatalmasat nyekkenve terült el a földszinti padlón. Egy másodpercig mindenki szótlanul állt, majd Rhett utána lódult, és kezét nyújtogatva próbálta felsegíteni a tanárnőt.

– Köszönöm, Rhett – nyögte Mrs. Bennett. – Azt hiszem, teljesült a kívánságotok.

– Ugyan, tanárnő – Rhett fülig elpirult, ami jelen esetben sokkal nagyobb csodának számított, mint az, hogy a tanárnő elesett, és esetleg tényleg eltörte a lábát – Csak nem képzeli, hogy rosszat kívánunk a tanárnőnek?  

– Elég a dumából – állította le Mrs. Bennett egy legyintéssel. – Szólj Mr. Calvinnak, hogy segítsen bemenni a kórházba!

A tanárnő a róla kialakult képnek megfelelően nem jajgatott, bár a bokája körül egyre dagadó és színesedő duzzanat nyilvánvalóvá tette, hogy nagy a baj, és valószínűleg óriási fájdalmai vannak. Ennek ellenére Mrs. Bennettről egy pillanatra se olvadt le az a nyugalom, ami mindig körüllengte, és ami miatt jó volt a közelében tartózkodni.

– Eltört a lába? – Rhett szája tátva maradt a csodálkozástól, és a hajszálai mélyebb árnyalatot öltöttek, mintha csak igazodni akarnának a fiú megváltozott arcszínéhez.

– Igen, azt hiszem – felelte Mrs. Bennett, és a nyomaték kedvéért újra felnyögött.

Mr. Calvin perceken belül kezébe vette az irányítást. Mr. Harding segítségével bepakolták a tanárnőt egy autóba, és mire bármelyikünk megnyikkanhatott volna, már el is tűntek.

A tanárok után maradt csendet Mike törte meg:

– Na, most azt mondd meg, haver, miért nem az óra előtt történt ez? – bosszankodva nadrágjába törölte tintafoltokkal tarkított izzadt tenyerét.

– Hogy lehetsz ilyen szívtelen? – csattant rá Edna, és csípőre tett kézzel igyekezett méretesebbnek, vagy inkább magasabbnak látszani, de Mike-ot nem rémítette meg a lány kakaskodása. Legyintett és komor, vagy inkább csalódott képpel hagyta el a baleset helyszínét.

Jess némán falnak dőlt, és az ablakon keresztül még mindig az utat kémlelte, azt az utat, ahol az előbb Mr. Calvin elhajtott Mrs. Bennett-tel.

– Nem értem – ingatta a fejét mély sóhaj kíséretében és egyfolytában a karkötőit babrálta, melyek csilingelve jelezték, mekkora élvezettel tölti el őket gazdájuk törődése.

Én is értetlenül álltam a dolgok ilyetén alakulása előtt, de a ma különösen elemében levő Edna nem hagyott elmerülni gondolataimban.

– Odasüss! – vágott oldalba, majd a folyosón kavargó tömeg felé intett. – Ott van az új srác.

– Melyik az? – azonnal megfeledkeztem Mrs. Bennett-ről. Elemi erővel tört fel saját, Daniel Bolttal kapcsolatos problémám, és kíváncsian pásztáztam a forgatagot.

– Az ott, az a magas.

A fiú, akire mutatott, mint egy torony, kiemelkedett a többiek közül. Sajnos, háttal volt, de így is biztos voltam benne, hogy ez az izmos, fekete hajú álom nem lehet az a Daniel Bolt, akitől én úgy viszolyogtam. Edző cipőt, farmert és zakót viselt, ami megjelenését a sportos és az elegáns között lebegtette. Káprázatos volt, ahogy sziklaként állt a körülötte fortyogó emberáradatban. Igaz, csak a hátát láttam, de tudtam, hogy Edna nem tévedett, és valóban nagyon helyes srác lehet. Az alakja mindenesetre sokat sejtető.

– Na, mit szólsz? – zökkentett ki álmodozásból Edna.  – Nem rossz mi?

– Ja, nagyon jó teste van – szakadt ki belőlem több évnyi elfojtott sóvárgás, de rögtön el is szégyelltem magam, hogy ilyen gyorsan rám ragadt Edna vágyódása.

– Ha látnád az arcát, meg a szemét. Majdnem elolvadtam tőle.

– Igen, már mondtad – fordítottam félre a fejem, mintha így oldalról is szemügyre tudnám venni. Persze csak a képzeletemre hagyatkozhattam, az azonban nem hagyott cserben, és eszméletvesztő pasivá egészítette ki az új srácot.

– Olyan, mintha valakit keresne – tűnődött Edna. – Na, majd én segítek neki megtalálni.

Ezzel elindult a fiú felé, de alig tett egy lépést, máris fordulhatott vissza, mert becsengettek, és rohanunk kellett a következő órára.

Xxx

Megpróbáltam figyelni, de nagyon nehezen ment. Gondolataim újra és újra három kérdés körül forogtak.

Vajon ez a Daniel Bolt ugyanaz, akit én, hát, finoman szólva nem kedvelek?

Hogy juthatnék közelebb az új sráchoz? Nem tűnt egyszerű feladatnak, hiszen néhány óra alatt sikerült egy egész háremet összeszednie. Edna, Abby, és még ki tudja, hányan máris elolvadtak tőle.

Végül mi ez a faliújságra tűzött misztikus „hírek”?

A Daniel Boltra vonatkozó kérdést megpróbáltam kisöpörni elmémből. Minél később kell szembesülnöm vele, annál jobb.

Az új srácot a következő szünetben sehol se találtam, és ebédkor se láttam a menzán, így ezt a napirendi pontot is el kellett napolnom.

Egy dolog maradt, amivel foglalkozhattam.

Az órák után első utam természetesen a faliújsághoz vezetett, mert újra meg akartam nézni a titokzatos kis cetlit.

 Néhányan már megelőztek, érdekes kis csapat verődött össze.

Adam, akit név szerint említett az egyik hír, tehát érthető volt jelenléte és érdeklődése, kezét tördelve olvasta újra és újra a sorokat.

Julie, aki reám való tekintettel csatlakozott az érdeklődők táborához.

És végül Jess, akit ugyan nem érintett a kiírás egyetlen pontja sem, de aki köztudottan imádja a rejtélyeket, kihívásokat, tehát egyértelmű volt, hogy kezébe veszi a Mai hírek értelmezését is.

Először némán tanulmányoztuk, végül a mindig racionális Jess törte meg a csendet:

– Akkor összegezzünk! Rhett elengedett egy békát bioszon, és ezzel tényleg felidegesítette a tanárt. Mrs. Bennett elesett a lépcsőn, és eltörte a lábát. Miután Edna, Abby és még számtalan lány az új srác körül dong, elfogadhatjuk, hogy felbolygatta a kedélyeket.– Adam felé pislantott, és egy kicsit halkabban, szomorúbban folytatta. – Véget ért a két AB szerelme.

– Na, ez azért nem pontos! – replikázott Adam. – Nehogy azt hidd, hogy ennyiben hagyom ezt a dolgot!

Farkasszemet nézett Jess-szel, aki váratlan kifakadástól zavarba jött.

– Bocs, csak… – hebegte a lány –… a történelmi hitelesség kedvéért mondtam.

– A mi szerelmünk egyáltalán nem történelem! Ez a parti még nincs lejátszva – fújtatott Adam, és könyveit a hóna alá csapva mérgesen eldübörgött.

– Nem akartam megbántani – fordult felénk Jess megszeppenve.

Izgatottan hátracsapta vastag varkocsba font haját, majd jobb kezével a balcsuklóján sorakozó karkötőket tekergette.

– Tudjuk – nyugtattam meg, miközben ujjaim közt a kis dobókockát forgattam a fülemben – de igazad van. Minden beteljesült, ami ezen a fecnin áll.

– Hát ez az – lépett közelebb a táblához Jess. – Ezek a hírek már reggel itt voltak, de a kiírt eseményekre csak nap közben került sor. Hogyan lehetséges ez?

Épp azt a kérdést tette fel, ami engem se hagyott nyugodni, és ha jól láttam, Julie-t is pont ez nyugtalanította.

– Hm – dünnyögte Jess, s egészen közel hajolt, majd megérintette a sárga jós cetlit.

– Mi az? – suttogta rémülten Julie, akinek számtalan jó tulajdonsága mellett volt egy hibája is: a stresszhelyzetekben felfokozott aggodalom uralkodott el rajta. Ez pedig stressz volt a javából. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan.

– Semmi – húzta el a száját Jess, és újra a papírhoz nyúlt, de most már meg is tapogatta.– Csak olyan furcsa. Mintha régi volna, vagy inkább…

– Inkább? – rémüldözött Julie, és szőke tincsei ideges táncba kezdtek.

– …inkább olyan, mintha nem is papír lenne. Nem tudom – csóválta a fejét, mire varkocsa jobbra-balra lengedezett. – Talán bőr.

Újra megtapogatta a lapot.

–  Igen – most már határozott lett. – Olyan a tapintása, mint apa bőrdzsekijének.

Erre én is közelebb léptem, és végighúztam az ujjamat a lapon. Julie felszisszent, pedig semmi félelmetes vagy megrázó nem történt. A papír nem sercegett, ahogy papírhoz illett volna, inkább lágy, bársonyos tapintású volt.

– Igazad van – helyeseltem –, tényleg bőr.

Végül Julie is felbátorodott, megérintette a fecnit, de azután gyorsan elkapta a kezét. Nem szólt semmit.

– Érdekes – tűnődött Jess. – Honnan tudta az írója, hogy mi fog történni ma?

– Ja – élénkült fel Julie –, olyan, mint valami jóslat. Tiszta fekete mágia.

– Legfeljebb fehér – javította ki Jess, majd folytatta az okfejtést. – Ha feltesszük, hogy mindent tudott, akkor ez a mondat is igaz.

Ezzel a harmadik sorra tette a mutatóujját, majd hangosan felolvasta.

– „JJ új áldozatot keres.” – Az állát vakargatta, miközben karkötői csengettyű-szerű hangjai kísérték minden mozdulatát, és szinte hallatszott, ahogy lázasan kattognak agyában a fogaskerekek. – Ki a frász ez a JJ, és miféle áldozatokat keres?

Bár ez a kérdés egyelőre megválaszolatlan maradt, én úgy éreztem, hogy végre történik valami. Mintha zsibbadt tagjaimban újra áramolni kezdene a vér, és kétévi tunyaság után életre keltek mindeddig üzemen kívül helyezett idegsejtjeim.