2010. november 5., péntek

Ez van

Felemás hetem volt.
Hétfőn mindenki belém rúgott, aki delta-sugarú környezetembe került. Nekem fájt, de remélem, legalább ők jól érezték magukat attól, hogy bánthattak. Ha másért nem, már ezért megérte, hogy sajgott a hátsóm :S
A hét közepén kisebb vitába keveredtem egy leányzóval a facebookon, ahol már biztos láttátok jó páran, igyekszem  népszerűsíteni magamat. A hölgyemény azt írta, nem vesz fel ismerősének, mert nem ismer, mire én javasoltam neki, nézzem be hozzám, mert itt az oldalon ritka nagy a választék. Benézett, és leoltott, mert szerinte itt nincs semmi. SEMMI (?!) Hát ezen jót nevettem, de ő még tudta fokozni a feszültséget! Szerinte én lenézem a szórakoztató műfajt. (????????)
Talán olvasta a Jó halált. Erre mit mondjak? Néhány hete egyik blogger-társunk azt kifogásolta, hogy "csak" misztikus írásaim vannak, amit ő már un. Megjegyzem ez a hölgy nagy rajongója a blogvilág egyik legnépszerűbb írójának, aki ontja magából a misztikus történeteket. Most unja vagy nem unja?
Na most döntsétek már el, hogy fekete vagyok vagy fehér! Egyébként szerintem pepita.
Én is írtam Katona Ildikónak, és várom, hogy válaszoljon, milyen tervei vannak a könyvemmel. Szerintetek ki fogja adni?

17 megjegyzés:

  1. Ez már kezd nagyon vicces lenni. Az a baj, hogy sok olvasó azt hiszi, hogy csak úgy lehet hűséges egy íróhoz, ha a másikat a földbe tiporja. Egy kis tiszteletet kérnénk már!
    Magyarországon nem csak egy írónak van helye, hanem többnek is, nem kell egymásnak keresztbe tenni.
    Szerintem meg fog jelenni a könyved Grapes, már csak azért is, mert egyszer csak észreveszik, milyen jól írsz :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Aranyos vagy!
    Hasonlóan jókat kívánok, sőt, jósolok Neked!
    Legfeljebb szakállam lesz, mire megjelenik valamelyik könyvem. Talán a memoárjaim A könyvkiadás útvesztői címmel. :-D

    VálaszTörlés
  3. Ami az egyiknek fehér, az a másiknak fekete. Szerintem te egyáltalán nem vagy szürke. Ellenkezőleg nagyon is színes vagy.
    Ahhoz is művészet kell, hogy elfogadjuk: nem mindenki rajong értünk. Ahogy többen ismernek és jónak tartanak, úgy bukkannak fel a "hozzáértők" és "jóakarók", akik vagy irigységből írnak rosszat vagy alapból ilyenek. Tudom, hogy rosszul esik, de tudni kell, hogy melyek az építő kritikák. És te el tudod dönteni.
    Szerintem előbb-utóbb ott lesz a könyved a polcomon. Tényleg tehetséges vagy, hidd el!

    VálaszTörlés
  4. Nem az számít, mit mondanak, hanem, hogy ki mondja - bocs, a közhelyért, de mint az, teljesen helyénvaló... ;)

    A könyved pedig biztosan talál kiadóra! De én a helyedben nem csak egy kiadónál próbálkoznék.

    (Legalább Neked már van egy kötetre valód. Jaaj, picit irigy is vagyok.)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Norema!
    Színes vagyok? Köszönöm, nem is tudod, mennyire örülök neki. Gimiben az angoltanárunk egy színskálát adott karácsonyra az osztályunknak egy papírral: "A szürke mellett az alábbi színeket ajánlom."
    Nem bántott meg egyik lány se, inkább murisak voltak. Tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek nem tetszhet az, amit én csinálok. (Nekem se tetszik mindenki.)
    Igazából a kiadók furcsa hozzáállása a meglepő.Hitegetnek, azután elfelejtik az embert.

    Kedves von Birken!
    Nagyon sok kiadónál próbálkoztam, de a mostani felállás az, hogy a Könyvmolyképző ad ki ilyen könyveket, ráadásul egy éve rátenyerelt a KK képző, hónapokig bíztam bennük, senkinek sem küldtem el a könyvem, most meg... minden kiadónál visszafogott kiadás van a válság miatt.
    Még nem vagy kész a a könyveddel? Azt hittem, már kész. Vigyázz,mennyit teszel fel, mert még ha kevés is az olvasód, ahogy állítod, elég egy ember, aki leszedi netről.
    Én nemcsak a blogtolvajoktól félek, de a hackerektől is. Ennek jegyében olyan gépen írok, ami nincs netre csatlakoztatva :)

    VálaszTörlés
  6. Egyetértek Noremával: színes vagy, mint a szivárvány! Egyetértek von Birkennel: nem az számít, mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja. Nagyon remélem, hogy megjelenik a könyved, és azt is, hogy nekem sem nő ki a szakállam, mire elolvashatom - mert nagyon-nagyon szeretném elolvasni.
    Egy kérdés: ki a blogvilág legnépszerűbb írója?

    VálaszTörlés
  7. Kedves Katarina!
    Neked is köszönöm a biztatást.:)
    Nem A legnépszerűbb, hanem az EGYIK legnépszerűbb, aki egyébként tényleg nagyon jól ír, csak emberileg vannak vele gondok.Mint ahogy Darawona utalt rá, azt képzeli magáról, hogy csak ő létezik, csak ő tud írni. Pedig vagyunk itt páran, hadd ne soroljak neveket, akik tudnak ezt-azt írni. Persze lehet, hogy csak olyan, mint E.A.Poe.

    Kedves Hölgyemény!
    (lányok, fiúk, ez egy nagyon sértő kifejezés, mert én próbáltam udvarias lenni?)
    Még egyszer leszögelem, szeretem a misztikus műfajt, gyakorlom is, (lásd a Képtárat), palánta meg se koromat, se magasságomat tekintve nem vagyok. Te pedig ne úgy próbálj magadnak olvasókat szerezni, hogy eltaposol másokat, ha már a nyalizással nem jutottál semmire!
    Ha most megsértődtél, akkor magadra vess! Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna. :S

    VálaszTörlés
  8. Csak tájékoztatásul mondom mindenkinek, hogy az előbbi komi egy olyan TISZTELT HÖLGYnek szól, aki nem mer ide írni, hanem facebookon cseszeget.
    Tisztelt Hölgyem!
    Ezek szerint féltékeny vagy rám. Jó.
    Nem olvasod az oldalamat?! Akkor mi a csudától voltál olyan napra kész a válasszal?

    VálaszTörlés
  9. Kedves b.m. grapes!
    Kíváncsi lettem, reagáltál-e. Nos...
    "Ha most megsértődtél, akkor magadra vess! Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna. :S"
    Egyetértek: Ha csendben maradtál volna, bölcsebb maradtál volna.
    Nagyon rossz lehet, ha valakiben ennyi negatív gondolat és érzelem van, mint benned. De amit itt generáltál az már a nevetségesség határát súrolja.
    Sok sikert kívánok ismét. B.

    VálaszTörlés
  10. Tisztelt B! (Legalább az első betű stimmel)
    Nyugodtan kiírhattad volna a neved.
    Kíváncsi voltál?
    Egész nap itt koslatsz a gép előtt, és ha éppen nem írsz, azt kukkolod, mások mit csinálnak. Javaslom, inkább a gyerekeiddel foglalkozz!
    Na én megyek pénzt keresni, takarítani meg beszélgetni a gyerekeimmel.

    VálaszTörlés
  11. Ajaj! :(
    Nem szabad ám túl nagy ügyet csinálni ebből! Karcolaton már tapasztaltam, hogy a brutális kritizálás elleni támadások általában még véresebb véget érnek. Tényleg meg kell nézni, hogy melyik kritika IGAZI, és melyik csak SZEKÁLÁS. (A szekálással pedig nem érdemes foglalkozni.)
    És neked, kedves Grapes, sok rajongód van már. Én most meg is jósolom, hogy nem egy regényed fog megjelenni. ;) Csak ebben kell bíznod, és működni fog. Töretlen optimizmus; ez a fontos!

    Na de kicsoda ez a hölgyemény? o.O Ha valaki író, akkor nézzen tisztelettel az írótársaira! Miért kell neki ilyet művelnie?

    VálaszTörlés
  12. Ó, Artie!
    Ezt imádom a hapsikban: a higgadt erő. :)))
    A karcolaton nekem nincs semmim, mert először visszaküldtek kettőt, hogy szerkesszem újra, nem volt rá időm, azután meg láttam, hogy nekik "nyálas" minden romantikus történet, szóval csak olvasom őket. :)

    VálaszTörlés
  13. Azért sem szabad komolyan venni az ilyen megjegyzéseket, mert már azzal elérte a célját, ha megingat a hitedben.
    Nem kötelező senki blogját olvasni, szidni meg végképp nem azért mert nem tetszik. Például én semmi pénzért nem lennék hegymászó vagy nőgyógyász, de azért nem ócsárolom őket.
    Sok rajongód van, még ha nem is tudsz mindegyikről.
    Üdv
    Norema

    VálaszTörlés
  14. Kedves Norema!
    Ismételten köszönöm biztató szavaidat.:)
    Nem ingatott meg, ő nem tud.
    Mindenkinek tudomásuk kell vennie, hogy az emberek különbözőek. Valakinek ez tetszik, másnak meg más.
    Egyébként én meg színész nem lennék. Kikészülnék, ha mindennap másnak, főleg az én jellememtől idegen személyeknek a bőrébe kellene bújnom.

    VálaszTörlés
  15. Lehet tudni ki ez a b?
    Kíváncsi lettem nagyon, mert elképzelésem sincs pedig sokat olvasok blogokat.

    Melinda

    VálaszTörlés
  16. Kedves Melinda!
    Ezt a témát én már lezártam.:)

    VálaszTörlés
  17. Kedves b.m.grapes!

    Még egy bő hónapja engem is bejelöltél facebookon, pedig nem ismersz.
    Természetesen épp ezért visszautasítottam a felkérést.
    Olyanokat bejelölni a facebookon akit, nem ismersz amellett, hogy bunkóság még tiltja is a facebook szabályzata.
    Már nem egy ismerősömtől hallottam, hogy bejelölted de, ő hozzám hasonlóan csendben elutasította a felkérést.
    Azok után, hogy ennyi embert árasztasz el spammel, viccesnek tartom, hogy még felháborodsz azon, ha te és az, amit csinálsz valakinek unszimpatikus.
    Legközelebb, ha valamelyik ismerősömnek spam-et küldesz és tudomásomra jut, javasolni fogom neki, hogy jelentse a facebook felé.

    Kriszti

    VálaszTörlés