2010. május 27., csütörtök

Egy kis unalmas elmélkedés

Mikor először egyetemre jártam (az ELTÉ-re, geofizikus szakra), az egyik volt gimis barátnőm, aki bölcsésznek tanult, azzal hencegett, hogy milyen tájékozott és naprakész a kortárs szépirodalomból. Mindent olvasott, ami akkor jelentős volt. Én meg nem mertem visszavágni, hogy hónapok óta Vlagyimirov Differenciálegyenletek című remekét tanulmányozom, mert két évig tartott, hogy valamikori magyar tagozatosként behozzam a lemaradásomat matekból. Akkor még nem volt annyi bátorságom, hogy felvilágosítsam a nagymenőt, mi emberek különbözőek vagyunk, különböző érdeklődéssel és különböző élethelyzettel, és ennek megfelelően például mindenki mást olvas, ami persze nem jelenti azt, hogy valaki rosszabb, mert mondjuk a lektűrt szereti, és jobb, mert imádja Dosztojevszkijt vagy Esterházy Pétert. Örüljünk, hogy egyáltalán olvasnak manapság az emberek, mert a fiatalok közt dolgozva állítom, hogy sokan még a kötelezőket sem, nemhogy mást.
Bocs, ha uncsi voltam.

4 megjegyzés:

  1. Szerintem egyáltalán nem voltál uncsi...
    16 éves vagyok és azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb az, aki igazi klasszikusokat olvas vagy egyáltalán olvas. Én személy szerint imádok olvasni és teljesen tisztában vagyok azzal, hogy mindenkinek más az érdeklődése. De miért van az, hogy ha valaki ír vagy olvas, annak le kell tagadnia ezeket, különben könyvmolynak vagy strébernek könyvelik el?
    A Twilightnak köszönhetően, rengeteg olyan gyerek vette a kezébe a könyveket, akik eddig sosem. Viszont van egy elméletem.
    Senki számára sem titok, hogy Magyarországon nincsenek akkora lehetőségek, így van ez a könyvkiadással is. Ezért van az is, hogy annyi tehetséges író nem tudja kiadni a könyvét és nem tud friss vért vinni a magyar irodalomba. Szerintem, ha ez sikerülne, rengeteg diák lenne aki könyvekhez nyúlna mondjuk a káros szenvedélyek helyett. Ez az én véleményem:) Remélem azért érthető volt és nem nézel most teljesen idiótának:)
    Üdv:
    diana:)

    VálaszTörlés
  2. Ó, Diana!
    Te vagy a nap fénypontja!
    Dehogy nézlek idiótának! Sőt!
    Ezek szerint nem beszélek marhaságot, ha azt állítom, Agatha Christie is jó, csak másként, mint Jókai. (Mindkettőt szsretem.)
    És nagyon örülök, hogy vannak olyan 16 évesek, mint Te, akik hajlandóak olvasni, és pláne olyat is, ami nem kötelező, csak úgy, szórakozásból. Hát az ilyen emberek éltetnek engem, az ilyenek ösztönöznek arra, hogy írjak.
    Köszi ^^

    VálaszTörlés
  3. Ahhh! De jó volt ezt olvasni. :) Az én kezemben épp közgazdasági eszmetörténet van, közgazdásznak tanulok, azonban én is szeretek írni - és olvasni is persze, de talán a sok szakszöveg miatt épp könnyed szórakoztató irdalom hullámom van. :)
    Tegnap volt egy ilyen beszélgetésem, hogy az aki ír, hátrányban van-e ha nem tanul bölcsésznek, hiszen ott elvileg széles körben megismerik az irodalmat, míg mondjuk közgazdaságtan szak esetében, valóban inkább analízist és mindenféle ökonómiát kell bújnia az embernek. Arra jutottunk, hogy nem. Hiszen én is kezembe vehetem azokat a könyveket és magam leszűrhetem a következtetéseket. Talán ez még előny is, hiszen nem szorítanak keretek közé. Persze csak ha ebből a szemszögből nézzük. :)
    Könyvmolyképző blogról kerültem ide, vizsgák után azt hiszem jobban szétnézek majd. :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Piroseper!
    Nagyon jól esett a véleményed.
    Ha a könnyed irodalom érdekel Téged, jó helyen jársz. Itt és másik oldalamon (Képtelen képtár) csak misztikus románcok találhatók, mélyen szántó gondolataim egyelőre a számítógépem tekervényeiben porosodnak. Remélem, azért ezek is tetszenek majd Neked, és észreveszed bennük a "nemes" célt: azt akarom, hogy a jó jó legyen, a rossz pedig rossz. Igaz érzelmek bemutatására törekszem akkor is, ha az életben nem trendi kimutatni azokat.
    Te, kedves Piroseper, elolvasol egy csomó szakkönyvet, vizsgázol, dogát írsz, így mindenképpen jó adag szövegértési és fogalmazási készségre teszel szert. Egy apró hátrányunk lehet nekünk, nem bölcsészeknek, kisebb a szókincsünk, de azt meg könnyű kibővíteni.
    Az íráshoz nem elég a hatalmas szókincs és a nyelvtan tudása, önálló gondolatokra, ötletekre, fantáziára is szükség van, azt pedig nem lehet megtanulni.
    Jó olvasást kívánok Neked oldalaimon, és másutt is, és sikereket az írásban (és rengeteg kitartást) !

    VálaszTörlés