A bicskei pedofilbotrány kirobbanása óta felkapott közbeszéd, sőt politikai téma a gyermekvédelem. Ezen az oldalon általam ajánlott magazinok közül kettő is (a HVG Pszichológia 2024. téli szám, illetve Mindennapi Pszichológia 2024. 4. szám) foglalkozik ezzel a kérdéssel.
Mivel jómagam több, mint 12 éve a gyermekvédelemben dolgozom jogászként, immár 9 éve a gyermekvédelmi szakellátásban (vagyis az állam által közvetlenül ellátott, pl. nevelésbe vett, régi nevén állami gondozott) gyermekek ügyeit intézem, ezért azt gondolom, van egy kis rálátásom a rendszer működésére.
Elismerem, hogy fontos feltárni a gyermekeket ért mindenféle, tehát nem csupán fizikai, de érzelmi, szexuális bántalmazást, elhanyagolást is. Fontos komoly büntetéssel sújtani az elkövetőket.
Véleményem szerint azonban ezek mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a megelőzésre, ahogy azt nem régen a betegségekkel kapcsolatban olvastam: nem elég, hogy a gyógyításban jók vagyunk, a megelőzésben is jónak kellene lennünk.
Természetesen vannak olyan tényezők, amik nehezítik a probléma megoldását.
Nehéz belátni a családok életébe, hiszen szem előtt kell tartani a magánélet védelmét. Ugyanakkor tapasztalataim szerint sok – akár jó családban nevelkedő gyermek is- súlyos traumákon eshet át, melyek feldolgozásában nincs segítségük. Ami a családban történt, az sokszor a családban marad. A gyerekek sok esetben nem is tudják, mi történt velük. Egy szexuális bántalmazás során nem tudják szavakba foglalni az eseményeket. Nem tudják, hogy a - sok esetben közvetlen családtag, akár szülő - bántalmazó átlépte az általánosan elfogadott erkölcsi normák szerinti határokat. Vagyis a gyerekek sokszor nem tudják, hogy bántalmazták őket. Ilyen esetekben is érzik azonban, hogy valami nem stimmel. A minél korábbi életkorban elkezdett felvilágosítás sokat segíthetne ezen a helyzeten.
Vannak olyan családok, ahol nemcsak a gyermekek lelki fejlődésével kellene foglalkozni, hanem a szülőkkel is. Sok olyan szülő van, aki maga is bántalmazott volt gyermekként. Ezt a helyzetet ismeri, ezt viszi tovább. Előfordul, hogy gyermekként felnőtt módjára kell helytállnia, például gondoskodni magáról és testvéreiről, aminek következtében felnőttkorban gyermekesen viselkedik, nem vállal felelősséget a tetteiért, ő is elhanyagolja gyermekeit, ahogy vele tették a szülei gyermekkorában. Az elhanyagolásokkal kapcsolatban írtam már erről.
Fentieken túlmenően hiábavaló minden igyekezett, ha egyre több gyermek születik, él, és nő fel szegény családokban kitörési lehetőség, perspektíva, jövő nélkül. Nem elegendő büntetni a gyermekeket bántalmazókat. Nem elegendő kiemelni a családokból az érzelmileg, anyagilag elhanyagolt gyermekeket, minden meg kellene tenni annak érdekében, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyok tekintetében ne csússzon szét a társadalom. Nem szabad önző módon gondolkozni, és azt mondani: „Engem nem érdekel az, hogy más hogyan tud megélni, éhen hal-e vagy sem.” Ha valaki nem tud keresztényi értékek, vagy etikus elvek szerint gondolkozni, ha mindenképpen önző akar lenni, akkor is tudnia kell, hogy a szegénység nemcsak a szegényeknek rossz, de az gazdagoknak, jómódúaknak, boldogulni tudóknak is. Hiszen a szegényeknek nincs vesztenivalójuk. Gondoljunk például a francia forradalomra. A szegények mindenféle betegséget elkaphatnak, ami veszélyeztetheti a többieket is. Tehát aki képtelen arra, hogy megszánja nélkülöző embertársait, aki szerint teljesen elfogadható a társadalmi igazságtalanság, aki nem hallja mások jaj-szavát, az is találhat olyan szempontot, ami miatt ki kellene állnia a vagyoni szakadék megszüntetése ellen.
Nem vagyok közgazdász, ezért nem értem, miért kell külföldről vendégmunkásokat behozni, amikor itt rengeteg munkanélküli ember van, főleg a kisfalvakban. Jó értem, hogy olcsó munkaerő.
De biztos, hogy ez a szolgálja az egész ország érdekét?
A gyermekvédelembe a gyermekeink, unokáink jövőjének védelem is beletartozik. Vastagon.
Kapcsolódó cikk: Majsai-Lőrinc Sophia: Gyermekvédelem, Mindennapi pszichológia, 2024/4. szám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése