Ha megnézzük a Nobel-díjasokat, akkor csupán egyetlen személy van, aki két Nobel-díjat is kapott. Marie Curie. Egy nő. Ebben azonban sajnos nemcsak saját képességei játszottak közre, hanem a férje elszántsága is, hiszen Pierre Curie kizárólag úgy volt hajlandó elfogadni a Nobel-díjat, ha a felfedezésekben szintén résztvevő felesége is részesül abban - olvashatjuk az IPM 2024. decemberi számában a Matilda-effektus című cikkben. Sajnos kevés ilyen férfi van. Nagyon sok férfi másodrendűnek tartja a nőket. Ahogy John Lennon énekli: „A nő a világnégere.”
És ezt még lehet überelni, mert sokkal rosszabbak azok a férfiak, akik a nők tudását felhasználva kapaszkodnak fel, érnek el karriert. (Olvassatok utána.)
Egy nő számára nagyon nehéz ebből a helyzetből kitörni, aminek egyik oka az, hogy a nők szülik a gyerekeket, ami egy gyönyörű feladat, de ha jól akarja csinálni az ember és nincs megfelelő segítsége, akár évekig kimarad a körforgásból, és így keresztet vethet a karrierre.
Előző, a BBC History 2024. decemberi számáról szóló bejegyzésemben már írtam arról, szerintem milyen aspektusa lehetne egy anyajogú társadalomnak. Szerintem mindenképpen békésebb lenne, mint a mostani, agresszív férfiak által uralt világ. Igazából nem is a férfiak szón van a hangsúly, hanem az agresszív jelzőn. Vallásos emberként hiszem, hogy Isten egyenlőnek, egyenjogúnak, egyformán fontosnak teremtette a férfit és a nőt. („„Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Ter. 1.26-27.) Isten megtehette volna, hogy csupán egyféle, nemek nélküli élőlényt teremt a saját képmására, de nem ezt tette. Ennek oka volt. Nem egymás alá-fölé rendelte a férfiakat és nőket, hanem egymás mellé. Azért teremtett kétféle, különböző alaptulajdonságokkal rendelkező embert, hogy kiegészítsék egymást, mert szükség van mindkét tulajdonságra, az agresszióra (nevezzük bátorságnak) és a pacifizmusra, de be kell tartani az egyensúlyt, gondoljunk csak arra, ahogy a keleti filozófiák a jinget és jangot egymás mellé állítják. Az egyensúlyhoz feltétlenül szükséges az, hogy az egyik fél ne nyomja el a másikat, hanem hagyja érvényesülni. Fontos, hogy a bátor, vakmerő harcos ráébredjen, hogy hasznos néha, ha a pacifista nyugalomra inti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése