Felsős koromban filmklub-bérletem volt, amivel havonta egy régi vagy új filmeket nézhettünk a meg az osztálytársaimmal. Akkor még sokan jártak moziba, hiszen kevés film ment a tévében, tehát ez valódi társasági esemény volt.
A filmek iránti szeretetet édesanyámnak köszönhetem, aki alsós koromban minden vasárnap elvitt engem a 15 órakor kezdődő matinéra, ahol mese- vagy ifjúsági filmet vetítettek. Nem Walt Disneyt, mert azokat valamilyen ok miatt nem engedte be az országba az akkori politikai vezetés. Az első Disney filmet csupán a 80-as években láthattuk, ami az 1937-ben (!) készült Hófehérke volt. Fogalmam sincs, hogy korábban miért volt tiltólistán.
Ettől függetlenül is sok jó filmet vetítettek a matinén. Egyik nagy kedvencem volt a Judy Garland főszereplésével 1940-ben készült Óz, a csodák csodája. Nem emlékszem, miért tetszett. Talán a zenéje fogott meg. Vagy csodálatos színei a sok fekete-fehér film között. Azonban mind a mai napig nem tudtam, hogy a film alapjául szolgáló, 1900-ban megjelent meseregény nem nélkülözi a politikai áthallásokat. Pedig ha belegondolok, tényleg komoly mondandója van. Az egyik oldalon ott van jelentéktelen aprócska ember, Óz, aki mindenféle trükkök segítségével növeli meg saját hatalmát és tekintélyét. A másikon Dorothy három barátja, akik azokat az embercsoportokat jelképezik, akik hagyják, hogy az ilyen jelentéktelen személyeknek hatalmuk legyen. A madárijesztő, akinek nincs esze, hogy átlássa a dolgokat. A bádogember, akinek nincs szíve, hogy érdekelje, mi történik körülötte. És az oroszlán, aki nem elég bátor, hogy merjen változtatni.
Nem érti. Nem érdekli. Nem meri.
A populizmus hármas alapja.
Kapcsolódó cikk: Paár Ádám: A vidék lázadása az Egyesült Államokban, BBC History 2025. január
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése