A megelőzés szerepe Newton III. törvénye esetén

 

Amikor iskolás voltam, csak középiskolában tanultuk a hatványozást meg a Pitagorasz-tételt. Most ezek az általános iskolai tananyag részei.

Köztudottan felgyorsult és kitágult a világ, aminek eredményeképpen óriási fejlődésen mentek át a tudományok. Az embereknek meg kellene ismerkedniük ezzel a nagy mennyiségű tudásanyaggal lehetőség szerint már gyermekkorban. Ezt a tanmenetek úgy oldják meg, hogy egyre több információt - jellemzően tényeket-, próbálnak beleerőszakolni a gyerekek fejébe már nagyon fiatal korban. Sokszor sajnos nem a gondolkodás, a véleményalkotás fejlesztésére törekednek, hanem a száraz adatok bebiflázására. Egyik oldalról érthető, hogy az érettségizők rendelkezzenek egy, az életterüknek megfelelő általános tudással, másrészről viszont a több tananyag több időt is igényelne, tehát óhatatlanul fel kellene merülni a szelektálás szükségességének.

 
Természetesen elfogadom, hogy tudni kell azt, hogy 1848-49-ben a magyarok az osztrákokkal szemben küzdöttek a szabadságukért, illetve, hogy a XX. században két világháború is dúlt bolygónkon. Fontos ismerni azt, hogyan veszítettük el szabadságunkat, illetve, hogy milyen okok vezetnek egy világháború kitörésére, milyen következményei lehetnek egy ilyen minden kontinensre kiterjedő világégésnek. Ugyanakkor mi szükség van arra, hogy a diákok az összes csata helyszínét és idejét pontosan sorolják?

Szerintem a történelemben nem a lexikális adatok a legfontosabbak, hanem az, hogy ha egy nép, egy ország, egy vezető valamit tett, annak milyen következményei lettek. Az okozati összefüggések. Ahogy Newton III. törvénye mondja: Ok-okozat, hatás-ellenhatás. Ha megfosztok egy népcsoportot a szabadságától, előbb-utóbb fel fog ez ellen lázadni. Tisztában kell ezekkel lennünk, hogy elkerülhessük a társadalomra, a népünkre, az emberekre leselkedő veszélyeket.

 

A megelőzés ugyanolyan fontos, mint a gyógyítás.

 

Történelemből olyan óriási tananyagot kellett már az én iskolás koromban is megtanulni, hogy az érettségi előtti évben a kommunizmus magasztalásán kívül nem maradt idő a II. világháborút követő eseményekre. Így aztán ebben a korszakban - gyakorlatilag napjainkban - sok olyan személy ténykedett, akiről csak felnőttként olvasmányélményeim, tévés emlékeim révén szereztem tudomást. Fiatalkoromban nagyon szerettem „A Hét” című tévéműsort, mely vasárnap esténként összefoglalta a hét – elsősorban – külpolitikai eseményeit. Ebben hallottam Golda Meirről, Indira Gandhiról, Margaret Thatcherről és más híres politikusnőkről, akikről a Múlt-Kor magazin 2024. téli számában olvashatunk érdekes cikkeket. Az életük példáján is lehet okosodni azzal kapcsolatban, hogy egy politikus döntéseinek, cselekedeteinek milyen hatásai lehetnek nem csak saját magára, de egész országára nézve is. El kell ezeken az életutakon gondolkodnunk.

Használjuk az agyunkat, mert arra való.

Nem érti. Nem érdekli. Nem meri.

 

Felsős koromban filmklub-bérletem volt, amivel havonta egy régi vagy új filmeket nézhettünk a meg az osztálytársaimmal. Akkor még sokan jártak moziba, hiszen kevés film ment a tévében, tehát ez valódi társasági esemény volt.

A filmek iránti szeretetet édesanyámnak köszönhetem, aki alsós koromban minden vasárnap elvitt engem a 15 órakor kezdődő matinéra, ahol mese- vagy ifjúsági filmet vetítettek. Nem Walt Disneyt, mert azokat valamilyen ok miatt nem engedte be az országba az akkori politikai vezetés. Az első Disney filmet csupán a 80-as években láthattuk, ami az 1937-ben (!) készült Hófehérke volt. Fogalmam sincs, hogy korábban miért volt tiltólistán.

Ettől függetlenül is sok jó filmet vetítettek a matinén. Egyik nagy kedvencem volt a Judy Garland főszereplésével 1940-ben készült Óz, a csodák csodája. Nem emlékszem, miért tetszett. Talán a zenéje fogott meg. Vagy csodálatos színei a sok fekete-fehér film között. Azonban mind a mai napig nem tudtam, hogy a film alapjául szolgáló, 1900-ban megjelent meseregény nem nélkülözi a politikai áthallásokat. Pedig ha belegondolok, tényleg komoly mondandója van. Az egyik oldalon ott van jelentéktelen aprócska ember, Óz, aki mindenféle trükkök segítségével növeli meg saját hatalmát és tekintélyét. A másikon Dorothy három barátja, akik azokat az embercsoportokat jelképezik, akik hagyják, hogy az ilyen jelentéktelen személyeknek hatalmuk legyen. A madárijesztő, akinek nincs esze, hogy átlássa a dolgokat. A bádogember, akinek nincs szíve, hogy érdekelje, mi történik körülötte. És az oroszlán, aki nem elég bátor, hogy merjen változtatni.

Nem érti. Nem érdekli. Nem meri.

A populizmus hármas alapja.

Kapcsolódó cikk: Paár Ádám: A vidék lázadása az Egyesült Államokban, BBC History 2025. január

Matilda-effektus

 

A 2008-as amerikai elnökválasztás idején érdeklődve figyeltem, hogy a liberális, haladó szellemű amerikaiak, az emberi jogok jelenkori élharcosai a modernkori demokrácia bölcsőjében megválasztanak-e egy nőt elnöknek. Nem így történt, és most már azt is tudjuk, hogy inkább egy elítélt bűnözőt választanak meg, mint egy nőt. Ez a tény különösen azért meglepő, mert a zárt társadalmú, keményen patriarchális keleti társadalmakban több országban is volt már női vezető. (Pl. Golda Meir Izraelben, Benazir Bhutto Pakisztánban! , Indira Gandhi Indiában). Jelenleg hazánkban nincs az állami vezetők között egyetlen nő se. Persze olyanokra nincs is szükség, akiknek nincs önálló véleményük.

Ha megnézzük a Nobel-díjasokat, akkor csupán egyetlen személy van, aki két Nobel-díjat is kapott. Marie Curie. Egy nő. Ebben azonban sajnos nemcsak saját képességei játszottak közre, hanem a férje elszántsága is, hiszen Pierre Curie kizárólag úgy volt hajlandó elfogadni a Nobel-díjat, ha a felfedezésekben szintén résztvevő felesége is részesül abban - olvashatjuk az IPM 2024. decemberi számában a Matilda-effektus című cikkben. Sajnos kevés ilyen férfi van. Nagyon sok férfi másodrendűnek tartja a nőket. Ahogy John Lennon énekli: „A nő a világnégere.”

És ezt még lehet überelni, mert sokkal rosszabbak azok a férfiak, akik a nők tudását felhasználva kapaszkodnak fel, érnek el karriert. (Olvassatok utána.)

Egy nő számára nagyon nehéz ebből a helyzetből kitörni, aminek egyik oka az, hogy a nők szülik a gyerekeket, ami egy gyönyörű feladat, de ha jól akarja csinálni az ember és nincs megfelelő segítsége, akár évekig kimarad a körforgásból, és így keresztet vethet a karrierre.

Előző, a BBC History 2024. decemberi számáról szóló bejegyzésemben már írtam arról, szerintem milyen aspektusa lehetne egy anyajogú társadalomnak. Szerintem mindenképpen békésebb lenne, mint a mostani, agresszív férfiak által uralt világ. Igazából nem is a férfiak szón van a hangsúly, hanem az agresszív jelzőn. Vallásos emberként hiszem, hogy Isten egyenlőnek, egyenjogúnak, egyformán fontosnak teremtette a férfit és a nőt. („„Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” Ter. 1.26-27.) Isten megtehette volna, hogy csupán egyféle, nemek nélküli élőlényt teremt a saját képmására, de nem ezt tette. Ennek oka volt. Nem egymás alá-fölé rendelte a férfiakat és nőket, hanem egymás mellé. Azért teremtett kétféle, különböző alaptulajdonságokkal rendelkező embert, hogy kiegészítsék egymást, mert szükség van mindkét tulajdonságra, az agresszióra (nevezzük bátorságnak) és a pacifizmusra, de be kell tartani az egyensúlyt, gondoljunk csak arra, ahogy a keleti filozófiák a jinget és jangot egymás mellé állítják. Az egyensúlyhoz feltétlenül szükséges az, hogy az egyik fél ne nyomja el a másikat, hanem hagyja érvényesülni. Fontos, hogy a bátor, vakmerő harcos ráébredjen, hogy hasznos néha, ha a pacifista nyugalomra inti.

 

Háborúpárti pacifisták

 

Amikor általános iskolások voltak a lányaim, azzal próbáltam motiválni őket a tanulásra, hogy elmondtam, szerintem miért kell egyes tantárgyakat tanulni. A történelemmel kapcsolatban vitathatatlanul első szempont az, hogy érdekes megismerni a régen élt emberek szokásait, életterét, gondolkodásmódját stb. Én mindig hozzátettem a régi mondást, miszerint a történelem ismétli önmagát, tehát ami egyszer megtörtént, az máskor is megtörténhet. Például ha diktatúra alakult ki egy társadalomban, érdemes megvizsgálni létrejöttének, fennmaradásának és megszűnésének okait, hogy tudjuk, hogyan lehet elkerülni azt, hogy újra létrejöjjenek, vagy ha már kialakultak, mit tehetünk megszüntetésük érdekében.

Egy afrikai ismerősöm még a Covid és az orosz-ukrán háború előtt azt mondta, hogy nem is tudjuk mi itt Európában, milyen szerencsések vagyunk, hiszen itt biztonságban és nyugalomban vagyunk, nem szoktak nagy járványok lenni, nincsenek fegyveres belviszályok vagy háborúk. Sajnos azóta változott a helyzet.

A BBC History 2024. decemberi számának fő témája a folytonos háborúskodásról ismert vikingek kora. Ha visszatekintünk a történelemre, láthatjuk, hogy talán a legnagyobb kihívás a folytonos háborúskodás.

Richard Overy vizsgálja Miért háborúzunk állandóan? című cikkében a kollektív erőszakra való hajlamunk okait. Megállapítja, hogy legfőképpen az erőforrások (élelem, föld, zsákmány) megszerzéséért, bosszúvágyból vagy vallási okból háborúskodunk.

Korunk egyik legsúlyosabb konfliktusáról, az Izrael-Hamasz háborúról az Egyre nehezebb elmondani ezt a történetet című cikkben olvashatunk, melyben Simon Sebart Montefiore Egy város története című könyve kibővítésével kapcsolatban felmerült gondolatait osztja meg az olvasókkal.

Felmerül a kérdés, hogy mi lehet annak az oka, hogy az emberek nem tudják békés módon megoldani a konfliktusaikat. Napóleon nyomán azt mondják, hogy a történelmet a győztesek írják, vagyis a háborúk határozzák meg nemcsak a történelem menetét, de annak rögzítését is. Ez a történelem a férfiak története. De mi lenne, ha a nők is szerephez jutnának? Vajon ugyanennyi háború lenne-e akkor is, ha nem patriarchális, hanem anyajogú társadalmak lennének, ha nem az agresszióra hajlamos férfiak, hanem a jellemzően pacifista nők vezetnék a világot?