Gyerekkor a Kádár-korban

 

A Kádár-korszakban születtem. Gyermekként a Kádár-korszakban éltem, és sokáig nem is ismertem mást. Így egészen közel van hozzám az, amiről Slachta Krisztina írt a Gyerekkor a Kádár-korban című cikkében.

Voltam kisdobos és úttörő, de KISZ-tag már nem, pedig mostani vezetőpolitikusaink közül sokan büszkélkedhetnének ezzel, bár inkább titkolni próbálják, hogy ők ott is vezetők, KISZ-titkárok voltak. Engem viszont ez nem vonzott. Nem volt kötelező KISZ-tagnak lenni, és én nem éreztem magaménak ezt. Nem emlékszem, mit csináltunk úttörőőrsgyűléseken, de biztosan nem azt, amit a lányaim tettek húsz évvel később a cserkészetben. Az nemcsak kemény, embert próbáló kiképzést, de komoly összetartó, erkölcsi erőt is adott, nem úgy, mint a felejthető úttörőség. Ennek ellenére, hogy egyesek úgy gondolták, hogy kiváló úttörő voltam, ezért aztán minden ünnepségen kaptam valamiért jutalomkönyvet, ami bevallom, jól esett. A lányaim csupán akkor kaptak elismerést az iskolában, ha mi szülők valami pluszt nyújtottunk, pl. a férjem felcsiszolta az osztályterem parkettáját. Engem a Kádár-korban mindaddig okos és szorgalmas tanulónak tartottak, míg ki nem derült, hogy hittanra járok, onnantól szerintük primitív lettem. A Kádár-korban összemosódott a jó tanulói státuszom feltételezett politikai megbízhatóságommal. Ma a jó tanulói lét elismeréséhez, jutalmazásához nem politikai, hanem anyagai háttér is kell.

Minden nyáron úttörőtáborban nyaraltam, de családi üdülésre egyszer sem mehettünk kulák és klerikális származásunk miatt. Az elvtársak talán azt gondolták, hogy én még nevelhető, hajlítható vagyok, de a szüleim már menthetetlenek.

Kényelmes és főleg komfortos emeletes házak lakásaiban élő osztálytársaim sokat gúnyoltak rozoga kertes házunk miatt, ahova felsőbb rendelkezésre nem lehetett bevezetni a gázt és a vizet. Csak tinédzserként tudtam meg, hogy amíg a mi otthonunk saját tulajdonú volt, ők tanácsi bérlakásban laktak.

Szememre vetették, hogy egyetemre járhattam az állam támogatásával, de az eszükbe se jutott, hogy a nagyapámtól elvett földek árán több egyetemet is elvégezhettem volna.

És még sorolhatnám akkori „élményeimet”.

Utáltam, de talán még most is magamon viselem a Kádár-korszak nyomait, mert bár nem vagyok se szocialista, se kommunista, mégis vallom, hogy igazságtalanság az emberek között kialakult mostani óriási vagyoni szakadék. .