Egy kis kitérőt szeretnék tenni
azzal, hogy Kertész István Botrányok az Ókorban című könyvéről, pontosabban az
onnan tudomásomra jutott érdekes információról írok.
Már az ókorban is voltak olyan államférfiak…
helyesebben politikusok – talán ez két olyan halmaz, melyeknek van közös része,
mégsem teljesen azonosak-, akik látszólag az állam, a közösség érdekében jártak
el, de valójában kizárólag egyetlen cél éltette őket: a személyes boldogulásuk.
Ilyen volt a szalamiszi csata (Kr.e.
480) győztese, Themisztoklész, aki ugyan néhány társával együtt átengedte a Marathóni
csatában (Kr.e. 490) Miltiadésznek a sztratégoszi (hadvezéri) napját annak
érdekében, hogy az athéniak legyőzzék a perzsákat, ám amikor erre ténylegesen
sor került és ez Miltiadésznek dicsőséget jelentett, Themisztoklész szinte
belebetegedett az irigységbe. ("Miltiadész trófeája nem hagy aludni."
görögül: "Ουκ εά με καθεύδειν το του Μιλτιάδου τρόπαιον").Mondjuk úgy,
kicsit nárcisztikus volt. Láttunk már ilyet.
Láttunk olyat is, hogy egy
politikus úgy alakítja az állam ügyeit, hogy abból ő anyagilag jól
összeszedhesse magát. Ha Themisztoklésznek úgy volt a jó, a perzsák ellen
vezette a sereget (pl. szalamiszi csata), máskor azonban szemrebbenés nélkül a
perzsák mellé állt nem törődve azzal, hogy Xerxész serege hány athéni családot irtott
ki, hány ember életét tette tönkre.
Végül azonban az igazság győzött,
mivel arroganciája, valamint megvesztegethetősége miatt az athéniak nem csupán
száműzték Themisztoklészt, de a spártaiak árulással is vádolták, ezért a korábban
dicső hadvezér kénytelen volt menedéket és kegyelem kenyeret kérni az általa legyőzött
perzsáktól.
Ilyen és hasonló történeteket olvashatsz Kertész István Botrányok az ókorban című könyvében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése