2016. október 13., csütörtök

SzSz: SzőrSzálhasogatás


Az egyik kollégám vígan lobogtat egy papírt a kezében:
-Képzeld, a szülő visszaszerezte a szülői felügyeleti jogát?
-Visszaszerezte? – nézek rá értetlenül, mert ezt a kifejezést meg nem hallottam. – Visszaállította a bíróság a szülfel jogát?
-Nem, nézd –mutatja a papírt.
-Ja, ez egy gyámhivatali határozat, amivel hazaadják a gyereket a nevelésbe vételből (=az állami gondozásból), és a gyámhivatal felélesztette a szülő szülői felügyeleti jogát.
-Ja, az. Én is arra gondoltam.
-Arra gondoltál? – húzom össze a szemöldököm, és már lenyelem, amit gondolok.
Szőrszálhasogató vagyok? Nem, csak jogász. Minden jogász tudja, hogy azt a terminológiát kell használni, amit a jog használ. Persze ez más területen is így van: a fizikusoknak, orvosoknak…. mindenkinek megvan a saját szakmai szókincse. Nem azt mondjuk a Nagy bumm helyett, hogy óriási pukkanás, a rímeket se magánhangzó összecsengésnek nevezzük.
Ilyenkor megértem azt az egyetemi tanáromat, aki másodikos koromban mérgelődött:
-Hogy beszél maga? Újságíró maga?- mivel akkor még jogilag pontatlan voltam. Remélem, kinőttem már ezt a fogyatékosságot.
Mindannyian hallottunk már a tévében olyat, hogy XY ezt meg azt követett el, amiért börtönbüntetést fog kapni. A büntetésnek szabadságvesztés a hivatalos neve, hogy milyen fokozatban (fogház, börtön, fegyház) fogja eltölteni a majdani elítélt, azt a bíró fogja a jogszabályok alapján eldönteni, tehát amikor a híradóban szó van az esetről, ami mondjuk az előző nap indult, még senki se tudhatja, hogy mit fog kapni az elkövető. (Ide is tartozik egy terminológia időrendben: elkövető, gyanúsított, vádlott, elítélt, ez utóbbi három együttesen a terhelt.)
Csak mellesleg a kollégám már 10 hónapja itt dolgozik, tehát látott már egy-két ilyen határozatot, amúgy pedig júniusban kapott jogászdiplomát. Ezek után ne csodálkozzak azon, ha egy gyámhivatali ügyintéző családbafogadó szülőnek nevezi a családbafogadó gyámot.

Nem csodálkozok, csak nyelek és nyelek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése