2011. december 31., szombat

LEGEK : Összegzés 2011

Tudjátok, milyen jelentős esemény történt az életemben ebben az évben, ezért rendhagyó összegzéssel készültem. Nem a 2011-es esztendőt történéseit foglaltam csokorba, hanem eddigi életem számomra valamiért fontos állomásait, jót és rosszat.

Életem legrosszabbul végződő napja: 1990 augusztus 17.
Ne kérdezzétek meg,miért .

Életem legboldogabb napja 1991. augusztus 28:
Megszületett a nagylányom, és általa anya lettem. Természetesen a másik két lánykámat is éppúgy szeretem, mint az elsőt, de akinek van gyereke, az tudja, mire gondolok, amikor az elsőt kiemelem. Felemelő, elmondhatatlan érzés, melyben az Isten teremtő társává fogadja az embert.

Életem legszomorúbb napja: 2003. július 11. édesanyám halálának napja.
Vele elvesztettem azt az embert, akire bármikor, bármiben számíthattam, aki soha nem vetette a szememre, ha valamit rosszul csináltam, de aki mindig mellettem állt, és segített a bajban.

Életem legeuforikusabb napja: 2007. szeptember 27:
Tudom, hogy sokat emlegettem, de tényleg az volt a legeufórikusabb élményem, amikor 7 órai "munkával" nyertem 900 ezer forintot.

Életem legszerencsésebb napja : 2011. január 2. :
Ti, kedves Olvasóim, akik rendszeresen idelátogattok, talán még emlékeztek a középső lányom év elejei súlyos betegségére, amit szerencsésen és egészségesen túlélt. Hála legyen érte a Jóistennek.

Életem leghihetetlenebb napja: 2011. december 13:
A Jóslatok hálójában megjelenések napja. Sokan írjátok, hogy már kisgyerekként írók akartatok lenni. Én is írtam már kilenc évesen. Néha elmaradt ez a szenvedély, hogy aztán újult erővel támadjon. Egy biztos, gyerekként nem akartam író lenni, és talán még 3-4 évvel ezelőtt sem. Csak a Jóslatok megírásakor gondoltam arra, hogy ezt a történetet talán más is szívesen elolvasná, nemcsak a lányaim.

Mint láthatjátok, ez az év jól kezdődött és jól végződött.
Remélem, hogy jövőre is így lesz.
Kívánom, hogy számotokra is sikeres és boldog legyen a 2012-es év.

4 megjegyzés:

  1. Jó volt elolvasni ezt a kis összegzést :)
    Még mindig csak gratulálni tudok a Jóslatok hálójában miatt!
    Boldog Új Évet Neked és a családodnak is! :)

    VálaszTörlés
  2. Kívánom, hogy a 2012-es év is ugyanilyen sikeres és boldog legyen a számodra és az olvasóid (akik száma jelentősen gyarapodott:) ) számára!
    Felüdülés volt téged olvasni tavaly, fantasztikus írásaiddal sok szép percet szereztél nekem!

    VálaszTörlés
  3. Örülök a jó napjaidnak, jó látni, hogy történnek csodák! :-) Kívánom, hogy rengetegen olvassanak, és igazán befuss a könyveddel (könyveiddel ;-) )! Boldog Új Évet! ^^

    VálaszTörlés