2011. december 19., hétfő

Élmények

Kedves Olvasók!

Örömteli bejegyzés ez: kezemben vehettem végre a könyvemet.
Megvolt életem első dedikálása, és ha már lúd, legyen kövér, rögtön kettő, szombaton és vasárnap.
Nagy élmény volt találkozni Veletek: a régiekkel, akik hónapok óta kitartó, rendszeres olvasóim vagytok és az újakkal, akik még csak most fedezték fel a könyvemet.
Leírhatatlan öröm volt megismerkedni Katarinával, Darawonával, Gittával és Edinával, akik olvasóim, barátaim vagytok itt a blogvilágban;
Kedves molyos ismerőseimmel: Kelly-vel, Katamanóval, grettyvel és Szilmariellel.
És természetesen az Olvasókkal.
Hogy csak néhány érdekes momentumot ragadjak ki:
Mindenkit megkérdeztem, hogy mi a neve. A megjelentek nagy részét ismertem a facebookról.
Ezután azt tudakoltam, hogy talált a könyvemre, miért pont ezt vette meg.
Ez utóbbira nagyon érdekes válaszokat kaptam.
Voltak olyanok, nem kevesen, akik már blog megnyitása óta szemmel követték az eseményeket, és drukkoltak a könyv megjelenésének.
Mások a facebookról tudták meg, hogy létezik a Jóslatok hálójában. Olyan olvasó is akadt, aki csak néhány nappal ezelőtt szerzett tudomást a regényemről, amikor a Vörös pöttyös oldalon beleolvashatott. Azt mondta, hogy a három fejezet elolvasása után úgy felcsigázta a történet, hogy mindenképpen meg kellett vennie a Jóslatokat.
Volt olyan fiú, aki a barátnőjének vette karácsonyra. Megjegyzem félórát ültünk egymás mellett a dedikálásra várva.
gretty-től
Beszéltem olyan szülővel, aki megköszönte a Könyvmolyképzőnek a Vörös pöttyös könyveket, mert eddig hiába próbálkozott, hogy meggyőzze a lánykáját, jó olvasni, erre végül a VP-regények vették rá Csenit. És gondolom, nemcsak őt.
Kedves Ica mama, remélem, tetszeni fog Neked a regényem, mert az unokád váltig állította, hogy így lesz. :)
És persze sajnálom, hogy a távolság nem tette lehetővé, hogy mindannyiótokkal személyesen találkozhassak.

Rengeteg ajándékot kaptam Tőletek.  

Katarinától
Szilmarieltől









Kovács Renitől


Köszönöm <3

Tiszta szívből remélem és kívánom, hogy annyi örömet okozzon Nektek is a Jóslatok hálójában, mint amennyit én éreztem, miközben írtam.

8 megjegyzés:

  1. Újra és újra szívből gratulálok Grapesnek a könyvhöz, melyet most már én is a kezembe vehettem - és olvashatom, megfejthetem a titkait. Már csak terjedelmét nézve sem kis teljesítmény ez a könyv, és bár még az elején tartok, az biztos, hogy a könyv olvastatja magát, egyik oldal után már a másikat várom, nehogy lemaradjak valamiről:-D
    Tényleg, Grapes, te tudsz sakkozni? És szoktál is?:-DDD
    A személyes találkozásunk is nagy élmény volt, már csak azért is, mert a kapcsolatom Grapesszel - ugye, nem haragszol meg azért, hogy ezt itt leírom - nagy örömömre már túljutott azon a szinten, hogy csak olvassuk egymást, barátként tekinthetünk egymásra, és ez nagyon jó érzés!, de személyesen csak tegnap találkoztunk először.
    Nagyon bízom abban, hogy ez a könyv mindenkinek legalább annyi örömet okoz majd, mint amennyit Grapesnek adott, amíg megírta, és hogy az első könyv sikere elegendő inspirációt ad majd a szerzőnek a folytatáshoz!
    OFF: remélem, az a szegény kis virág egy kis vízzel még életben tartható, az angyalkának pedig biztosan lesz helye a karácsonyfádon4:-D

    VálaszTörlés
  2. Kedves Katarina,
    örülök, hogy tetszik Neked a könyv:)
    Őszinte leszek: bár tudok sakkozni, nem szeretek, és ennek egy oka van: édesapám, aki szenvedélyes játékos volt, ezért folyton sakkozni kellett vele, viszont nem ismerek senkit, aki meg tudta volna verni.
    Sudokozni se szeretek, abban a két nagylányom a jó, viszont elég jó vagyok a Fekete özvegy nevű passziánsz-játékban, főleg ha nem csal a gép :D
    Angyalka jó helyen, egyelőre a virág is jól érzi magát. remélem, így marad :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy élvezted a dedikálást. És annak is, hogy találkoztunk. :)

    Aranymosó

    VálaszTörlés
  4. Az a kedves piros pulcsis, hosszú hajú, piercinges srác??? Nagyon aranyos volt. Mondta is hogy még megvár Téged! :)

    VálaszTörlés
  5. Én újra csak azt tudom mondani, hogy gratulálok, és BAROMI SOK olvasót kívánok neked, akik mind imádják a könyvedet! :-D Én is mindjárt közéjük tartozom, már kézhez kaptam a regényt! :-)

    Aztán remélem, hogy majd fogunk mi is találkozni! :-)

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok a könyvedhez, fantasztikus lehet egy új könyv dedikálása. Még sosem volt rá alkalmam részt venni rajta. A tiédre biztos elmentem volna. Így viszont csak sóhajtozok és csorgatom a nyálam:) arra várva, hogy én is a kezembe kaparinthassam a könyvedet.
    Mrs. Bennett nevét a Büszkeség és balítéletből vetted, vagy csak véletlen?

    VálaszTörlés
  7. Aranymosó :)))

    Évi, igen, ő volt az :) ültünk egymás mellett vagy félórát. Komolyan gondolkoztam, hogy megkérdezzem-e,a dedikálásra vár-e: kezében egy Agave 100 és egy Iron king könyv volt :)))

    Artie, biztosan találkozunk valamikor, ha máskor nem egy közös dedikáláson :)

    Norema, igen, fantasztikus volt. És igen, Büszkeség és balítélet, de több szereplő neve is irodalmi művekből van :)

    VálaszTörlés
  8. Annyira sajnálom, hogy nem tudtam elmenni:(
    Bízom benne, hogy lesz még rá alkalom.
    Mondjuk a következő könyvnél? És akkor viszem a Jóslatokat is:)

    VálaszTörlés