4-5 éve átjött hozzánk egyik kollégám az akkor 12 éves fiával és 6 éves lányával. Kertes házat akartak venni, ezért nagy érdeklődéssel fogadták, ahogy körbe vezettem őket az én kertemben. Megmutattam nekik minden növényt, fát, virágot, gyomot, hogyan nőnek, hogyan lehet őket segíteni, más esetben a kiírtásukkal próbálkozni. Természetesen láttunk jó néhány élőlényt, sok négy lábnál többel rendelkezőt is. A rovaroktól, bogaraktól viszolyogtak, a férgektől undorodtak, a pókoktól féltek. Végül a fiú megkérdezte, hogy mindig ennyi élőlény van-e a kertben.
- A múlt vasárnap reggel itt kinn kávéztam, amikor azt láttam, hogy egy patkány a szájában egy békával beszalad a garázsba. Azonnal felpattantam, és futottam utánuk, de már eltűntek- mondtam. - Ez egy kertes ház, itt közel van a természet.
Rémülten pislogtak, és akkor nem is vettek kertes házat. Mostanra megbátorodtak, és ha minden igaz, néhány hét múlva kertes házba költöznek. Elmúlta biofóbiájuk.
Én ellenben vérbeli biofíliás vagyok. Csak és kizárólag a természetben tartózkodás tölt fel.
Ennek magyarázatát most el is olvastam a Mindennapi pszichológia 2024/3. számában, a „Biztonságban érzed magad a természetben?” című cikkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése