2024. május 13., hétfő

Pénz, hatalom, szerelem -

 



Néhány évvel ezelőtt ügyfelem volt egy pár, melynek hölgy tagja megmutatta nekem a férfi által írt kívánságlistát:

1.    Sok punci

2.   Menő kocsi

3.   Klassz kecó

Történetesen a pasi MB1-es focista volt, de ezzel kapcsolatban semmi nem szerepelt kívánságlistáján, ami egyébként lehetett volna egy tinédzser vagy egy melós listája is, annyira tipikus volt.

Ez is igazolja a pszichológusok tézisét, ami szerint az embereket leginkább az alábbi három tényező egyike motiválja:

1.       PÉNZ

2.       HATALOM

3.       SZERELEM

Az idők folyamán hangzatos szavakkal neveztük el ezeket a fogalmakat, például a férfiak esetében sokan három P-ről beszélnek: PÉNZ, POZÍCIÓ ÉS A P…-  a harmadik P a nők nemi szervére utal, ami sok férfi egyik legfőbb vágya.

Mindháromra kétféleképpen lehet szert tenni: vagy örököli az ember a megfelelő adottságot, vagy megszerzi saját magának.

A történelem során előfordult, hogy főleg az első kettő - a pénz és a hatalom- együttesen jelent meg egy-egy személy esetében, gondoljunk az abszolút uralkodókra (pl. a Napkirályra). Szerintem ez a helyzet ugyanakkor inkább átok volt, mint áldás, nem azért, mert súlyos személyiség torzulásokat okozott, hanem mert nem garantálta a hosszú életet. Megfigyelhető, hogy aki csupán az egyiket – pénzt vagy hatalmat - birtokolta, az mindenáron meg akarta szerezni a másikat is. Erre ékes példa Bolgár Dániel Ábrándozás a zsákmányról szóló cikke, mely bemutatja, hogy a II. világháború idején Magyarország vezetői hogyan próbálták összeírni és ezáltal megszerezni az általuk gazdagnak vélt zsidók vagyonát. Köztudott, hogy sokan sajnos nem a tudásukkal és/vagy befektetett munkájukkal tesznek szert esetenként komoly vagyonra Ezt napjainkban is láthatjuk, tapasztalhatjuk, és azt is, hogy ezek az emberek sokszor meglepően sikeresek.

Hozzáteszem, aki pénzzel és hatalommal egyszerre rendelkezik, már automatikusan belépőt kap a szerelem világába, hiszen mindig vannak olyan személyek, akik a pénzzel és hatalommal rendelkezők által próbálják elérni céljaikat, és valós vagy álszerelmet éreznek/mutatnak az ilyen személyek iránt. Ők pedig elhiszik. Megérdemlik egymást.

Összességében eljutunk a régi igazsághoz: jobb, ha nem vágyunk semmire és nem birtoklunk semmit, mert az biztos, hogy valódi.


Magazin ajánló, BBC History 2024.május 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése