Vámpírok és bukott angyalok helyett

Meséltem már arról, hogy a Jóslatok hálójában alapötlete (valaki kifüggeszt minden nap néhány jóslatot, amik rendre bekövetkeznek) 8 évvel ezelőtt jutott az eszembe, de akkor nem volt hozzá megfelelő háttértörténetem.

Éreztem, hogy ehhez valami izgalmas kell, ki kell használni a jóslatokban rejlő érdekességet, nyomozási vágyat, tehát valamilyen krimi közegbe kell helyezni, már csak azért is, hogy tovább fokozzam az izgalmakat, mert a jóslatoknak kell valamilyen céllal rendelkezniük, és mi lehet annál jobb, mint hogy valaki életét meg kell menteni.

Abban is biztos voltam, hogy az egész történetnek misztikusnak kell lennie, mert ahogy a könyvben is megírtam, nem lehet megjósolni a jövőt. Tehát ha a kiindulási helyzet lehetetlen, irracionális, misztikus, akkor a megoldásnak is annak kell lennie. Ugyanakkor nem akartam hagyományos urban fantasyt írni, ami végig a valóságtól elrugaszkodott környezetben zajlik, hanem azt szerettem volna, hogy a történetem sokkal közelebb álljon a valósághoz, mint a mágiához. Ez az oka annak, hogy bár végig áthatja a sztorit a misztika (pergamen, rejtélyes haláleset és persze maguk a jóslatok), csak a végén kerül előtérbe az igazi irracionalitás.

Nem lehetett másként befejezni. A történet eleje, alapfelvetése determinálta a véget, ezért így és csak is így lehetett megírni a végét. Nevetséges lett volna átlagos emberekkel, átlagos módon befejezni, az enyhén misztikus történet végére kellett egy hozzá illő csattanó.

Másik lehetőség az lett volna, ha horrorisztikusra írom a végét, ebben az esetben azonban az egész könyvnek horrornak kellett volna lennie, más célközönségnek szólt volna, de ezt az ötletet elvetettem, mert fiataloknak szerettem volna írni.

Vannak olyan könyvek (A csodálatos Waverly-kert), ill. filmek (Az elveszett frigyláda fosztogatói), melyekben csak nagyon kevés misztikus dolog történik, de az a kevés viszont bennük van, sőt szerves részei a történetnek.

Ezekre gondolva választottam én is azt a véget, ahogy azután befejeződött a Jóslatok hálójában.

Semmiképp nem akartam vámpíros vagy bukott angyalos könyvet írni, és ennek több oka is van.

Egyrészt úgy gondolom, elég sok regény született már ezen a területen, nincs arra szükség, hogy én is hozzátegyek bármit e bőséges irodalomhoz.

Másrészt véleményem szerint, ha léteznének ezek a lények, nem olyanok lennének, amilyenek a könyvek többsége bemutatja őket. Nem lennének szerelmesek az emberbe, nem szexelnének az emberrel, egyetlen dolog hajtaná őket: zsákmánynak néznék az embert, és ebbe persze az is belefér, hogy megpróbálják elcsábítani az embert, de ez is csak a vadászat része lenne, tehát Anna Rice-osan nem teljesedne be a szerelem, annál inkább sikeres lenne a vadászat.

Nem utolsó szempont volt választásomkor, hogy a mitológia (pl. a görög) számtalan különleges lényt felsorakoztat, tehát van választék, ám azt szem előtt tartottam, hogy a többségük finoman szólva nem szereti az embereket. Tehát A rosszat annak ábrázoltam, ami: rossznak. Nem húztam báránybőrt a farkasra.

Egy ilyen fajta lényről írtam a Jóslatokban.

Úgy gondolom, ez regény ezzel a véggel lett teljes egész és kerek.