Álom, álom, édes álom - Mindennapi pszichológia 2025/4.sz.

 

Munkám részeként sokat foglalkozom állami gondozott – hivatalosan nevelésbe vett – gyermekekkel, ezért azt gondolom, tájékozott vagyok azzal kapcsolatban, milyen hátrányokkal indulnak ezek a gyermekek az életben.

Magzati korban is számtalan veszélyeztető tényezőnek van sokuk kitéve családjuk, elsősorban anyjuk körülményei és élethelyzete miatt, hiszen ezek az anyák jellemzően rossz anyagi, és ebből kifolyólag rossz lakhatási, egészségügyi körülmények között várják gyermekeiket, és megszületésüket követően ugyanilyen körülmények között nevelik őket. Sok anya dohányzik, szeszesitalt fogyaszt, sőt, újabban drogokat használ várandósága idején. Az is előfordul, hogy nemi betegséggel fertőzöttek. A drogos anyák gyermekei születésüket követően azonnal elvonási tünetektől szenvednek. Sok baba koraszülöttként születik, vagy ha időben érkezik, akkor is extrém kicsi súllyal.

Ezek a gyermekek ki vannak téve a bántalmazás mindenféle formájának, nemcsak a fizikai, verbális, érzelmi, de a szexuális bántalmazásnak is, és sajnos az esetek többségében a saját családjuk által. Mindennapos életükben az elhanyagolás, amikor - függetlenül a gyermekek életkorától - a szülők élelem, megfelelő ruházat, fűtés, és főleg felügyelet nélkül magukra hagyják őket, akár napokig is. Több "Mauglit" is láttam már, akik 4-5 évesen, sőt nagyobb életkorban sem beszélnek, nem szobatiszták, koszosak, alapvető dolgokat nem tudnak (pl. nem tudják megnevezni a színeket). Nemcsak azt nem tudják, hogy mire való a villa, de azt sem, hogyan kell használni az angolvécét és a zuhanyzót.

Fejlesztésekről, különórákról ezek a kicsik nem is álmodhatnak.

Apropó álom.

A Mindennapi pszichológia 2025.évi 4. számában olvashatunk arról is, hogy mennyire fontos az újszülöttek számára a megfelelő, csendes alvás. Az általam említett babák ebben is komoly hiányt szenvednek.

Én már régen nem vagyok csecsemő… sőt…mégis nagyon szeretek aludni. Ha megkérdezik, mik a kedvenc hobbijaim, akkor az olvasás, kirándulás, kertészkedés mellett az alvást is felsorolom.

 

Kapcsolódó cikk:

Dr. Gráf Rózsa: A koraszülöttség lehetséges hátasai II, A neuromítoszoktól a tényekig

Hat-tepsis vasárnap, Múlt-kor 2025. évi "Imádunk enni" különszáma

 

Ugyan a Múlt-kor magazin különszámai közül kiemelten testhez állónak találtam a 2025. évi „Imádunk enni” címűt, véleményem szerint az „Imádunk enni” rám annak ellenére nem vonatkozik, hogy ezt sokan nem hinnék el a testalkatomat látva, illetve sok mostani ismerősöm azt se hinné el, hogy 12-13 éves koromban édesanyámnak tanácsokat adtak az általános iskolai tanáraim, mit tegyen azért, hogy többet egyek zörgő csontjaim elcsendesítése érdekében. Az idő, az életkor és három gyermek szülése megoldotta ezt a „problémát”.  Most már inkább fogyni szeretnék. Lehetőleg jó sokat. :D

Enni nem szeretek jobban, mint az átlagember, főzni viszont imádok. A vasárnapokat a ténykedéshez felhasznált tepsik számával szoktam meghatározni, a legutóbbi hétvége például hat tepsis volt, mivel hatféle ételt (nem süteményt!) készítettem tepsiben.

Hosszú, de egyáltalán nem gyötrelmes út vezetett idáig.

Hét éves koromban leszázalékolták édesanyámat, ezért mindig meleg ebéddel várt, nem szorultam arra, hogy megtanuljak főzni.

Örökre kényelmes megoldásnak tűnt, de anyu gondolt egy nagyot és 18 éves koromban egy szakácskönyvet kaptam tőle.

Emlékeim szerint soha semmit nem főztem ebből a régi típusú - sok szöveg, nulla kép -, kötetből, viszont elindított bennem valamit, melynek hatására egyetemistaként elkezdtem szakácskönyveket gyűjteni. Továbbra se főztem semmit. Szakácstudományom kimerült a virsli-rántotta páros megvalósításában.

Kb. 50 darabból állt a szakácskönyv-gyűjteményem, amikor 25 évesen minimális gasztronómiai tudás nélkül férjhez mentem. A férjem valószínűleg nagyon szeretett engem, mert az általam készített förtelmes, rágós, leégett, rossz ízű, élvezhetetlen ételeket szemrebbenés nélkül az utolsó cseppig/morzsáig megette. Ekkor azonban már éreztem, hogy ez nem maradhat így tovább, tehát megrendeltem a Magyar Konyhát, és bevetettem magam a főzés tudományába.

Azt hiszem, gyorsan és sokat fejlődtem. Legalábbis addigra élvezettel falatozó férjem mellé három gyermekkel kiegészült családomon elégedettséget láttam. Hagyományos konyhát vezettem: rántásos levesek, főzelékek, fasírt, rántott hús és hetente legalább kétszer pörkölt . Így ment ez közel húsz évig, míg csak lassanként le nem váltak családtagjaim a főtörzsről, és egyedül maradtam. Egyedül, de nem magányosan, mert ekkor tűnt fel a színen a Street kitchen, mely óriási lökést adott főzés iránti szenvedélyemnek, így tudományom mostanra fúziós konyha lett ázsiai, olasz, spanyol, stb. ízekkel.

Így váltam néhány év alatt hat-tepsissé. Olyan emberré, aki nem csak imád főzni, de érdekli is minden, ami ezzel kapcsolatos.

Ehhez különösen jó olvasmánya Múlt-kor magazin "Imádunk enni" című különszáma.

 

Használd az agyad- IPM 2025. november

 

Fiatal új kolléga érkezett hozzánk. Férfi, magyartanár, 10 évig tanított. Valódi ritkaság. :D gondoltam, megismerkedem vele, kifaggatom, hogy lássam, milyen ember.

Voltak meglepő, számomra nehezen elfogadható gondolatai.

Szerinte az informatika olyan gyorsan fejlődik, hogy gyökeresen át kellene alakítanunk a pedagógiával kapcsolatos nézeteinket. Szerinte az AI sokkal jobban megtudná tanítani olvasni a gyerekeket, mint mi emberek. Meg se mertem mukkanni, hogy így az évek távlatából milyen sok élményem volt azzal kapcsolatban, ahogy a lányaimat olvasni tanítottam. Volt köztünk személyes kontaktus, közös élmény és ezáltal erősödött a kapcsolatunk.

Fiatal kollégám azt állította, hogy ő minden tanítványának mondta, hogy fölösleges idegen nyelveket tanulni, hiszen az AI és mindenféle elektronikus kütyü tökéletes tolmácsként tud működni.

Rendben, értem, de mi van akkor, ha nincs térerő, vagy lemerül a kütyü és nem tudom feltölteni. Azt a sikerélményt ne is említsem, milyen jó érzés közvetlenül (bármilyen tolmács nélkül) kommunikálni nem magyar anyanyelvű személyekkel. Világ életemben szerettem nyelveket tanulni. Soha nem éreztem nyűgnek. Emellett nagyon jó torna az agynak.

Végül csak három egyszerű kérdést tettem fel a kollégámnak:

-        Láttad a Terminátort?

-        Igen.

-        A Mátrixot?

-        Igen.

-        És?

-        Én nem félek.

-        Hm, én viszont igen.

 

Értem, hogy fontos, hogy fejlődjön a világ, de teljességgel meglepő, hogy egyesek nem érzik azt az óriási elégedettséget, amit egy cikk, előadás, bemutató önálló elkészítése jelent. Tuti, hogy nem kérném az AI segítségét.

Az IPM 2025. szeptember-október-novemberi számában nagyon érdekes cikket olvashatunk Sümegi András tollából a ChatGPT-ről, így például arról, hogyan lehet elkülöníteni az AI és az ember írta a szöveget.

Halottak napján

 

Idén áprilisban – ahogy mondják –tragikus hirtelenséggel elhunyt az egyik kollégánk.

Alig múlt negyven éves. Életerős férfi volt, aki mindig viccelődött, jókedvű volt. Vagy legalábbis annak mutatta magát.

Önkezével vetett véget életének, ami a munkahelyen sokunkat lesokkolt.

Semmit se tudtunk a lelkében dúló viharokról, pedig talán voltak jelek.

Hozzám februárban jött be azzal, hogy hallotta, hiszek Istenben, és kérte, hogy mondjam el, miért. Kérdezte, hogy szerintem milyen Isten, hogy van-e mennyország, és ha igen, milyen az.

Másfél órán beszélgettünk. Fel akartam neki olvasni a Bibliából, Lukács evangéliumából szegény Lázár történetét, de nem érdekelte. Az kérte, személyes élményeket meséljek. Így aztán megosztottam vele azokat eseteket, melyek velem történtek és melyek bizonyossá tették számomra Isten létezését.

Meséltem például arról, milyen sokat imádkoztam édesanyámért halála után, és azután egyszer csak vele álmodtam. „Köszönöm a ruhát és köntöst, amit adtál”- mondta anyukám és átölelt. Éreztem az illatát és ölelése erejét a vállamon. Az érte mondott imáimat köszönte meg, az imák által alkotott ruhát, melyben Isten ítélőszéke elé állhatott.

Erre Gyuri megkérdezte, hogy mi van azokkal, akikért senki se imádkozik. Megnyugtattam, hogy a templomban mindenkiért imádkozunk, azokért is, akikért senki se imádkozik.

-        De rendesek vagytok – mondta mosolyogva.

Nem tudtam….nem jöttem rám, miért érdekli ez a téma.

Kedves Gyuri, rendszeresen imádkozunk érted is. Biztos vagyok abban, hogy mostanra megtaláltad a Jóisten megbocsájtó szeretetében lelked nyugalmát.

Nyugodj békében!