Idén április közepén az egyik párt békemenetet tartott „Legyen mindenki egyforma címmel!” a Városligetben. Azt kérték, hogy a résztvevők szürke öltözékben jelenjenek meg. Félórával a kezdés előtt véletlenül a Kodály köröndön ácsorogtam, amikor már többen is a Városligetbe tartottak a meghirdetett eseményre. Egyértelmű volt, hogy kik szeretnének részt venni, mert mindannyian szürkében voltak. Ötletes volt így tiltakozni az egyediség elnyomása ellen. Ugyanakkor lehangoló volt látni a sok egyforma szürke embert. Főleg egy korombeli személy számára. Igaz, hogy én még pajzán gondolat se voltam abban a korban, amiről a BBC History 2025. májusi számában Magyari Hajnalka Nőideálok a Rákosi-korszakban című cikkében írt, mégis megtapasztalhattam ennek az időszaknak a lecsengését az 1980-as évek elején, amikor én még tinédzser voltam. Egyik nyáron kerestem egy kis pénzt, és úgy döntöttem, elegem van a tökegyforma, férfias pólókból, én mindenáron szerettem volna magamnak egy nőies darabot. Nem volt egyszerű megvalósítani, mivel a kínálat finoman fogalmazva szűkös volt. Heteken keresztül gyalog mentem haza a gimiből azért, hogy be tudjak nézni az út közben lévő Centrum áruházba, városunk egyetlen nagyobbacska ruházati áruházába, mely a mai szemmel két szintjével törpének tűnik a budapesti plázákhoz képest, de akkor csak ez volt. Tehát mindennap ott voltam, és egyszer szerencsém lett, mert szert tudtam tenni egy napsárga, karcsúsított felsőre, melynek ejtett válla, és az elejét díszitő, lepke alakú hímzett kivágása igazi kuriózum volt. Szemrebbenés nélkül kifizettem a négyszáz forintot, ami akkor, amikor egy kiló kenyér 3,6 Ft volt és anyukám ezer forint nyugdíjat kapott, óriási összegnek számított.
Szeretettem volna nőiesebben öltözködni, és bár régen magunk mögött hagytuk a Rákosi korszakot, még voltak nehézségek. Szerettünk volt úgy kinézni, mint a nyugati országok lakosai. Vágytunk az ő lehetőségeikre.
Mi változott azóta? Változott valami?
Számos híres cég termékei megvásárolhatóak, nemcsak ruházatból, de élelmiszerből, műszaki cikkből, stb. Olyanok lettünk-e, mint a nyugatiak? Sikerült-e Nyugat-Európához csatlakoznunk azon az úton, melyen Szent István elindított minket?
Minap kollégáimmal arról beszéltünk, hogy még mindig irigykedve nézzük a nyugat-európaiakat. Nyilvánvalóan jobban élnek, mint mi, jobb körülmények között, jobb feltételekkel.
És nemcsak az anyagiakra gondoltunk. Hogyan lehet ez?
Utálom, ha gyereknek néznek. És ennek egyetlen oka van: réges-régen nem vagyok gyerek, tehát nincs szükségem arra, hogy más mondja meg, hogyan gondolkozzak, hogyan éljek.
Most már nem nőies ruhákra vágyom, hanem a szabad gondolkodás lehetőségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése