A személyiség kialakulása és változása

 

Néhány héttel ezelőtt egy gyújtogatási esettel kapcsolatban meghallgattam egy 10 éves fiút. Váltig állította, hogy nem tud semmit, nem is volt jelen. Mindenki más azonban azt mondta, hogy a fiú nagyon is jelen volt, sőt aktív okozója volt az esetnek. A srác ugyanakkor annyira kétségbeesetten és így meggyőzően állította az igazát, hogy biztos voltam abban, ő valóban elhiszi, amit mond.

Hol van erre az ellentmondásra a megoldás? 

Munkám révén kifejezetten érdekelnek engem az emberi személyiségvonásokra vonatkozó elméletek. Sokszor kell különböző emberek elmondása alapján megítélnem eseteket, eldönteni, hogy mi történt, ki mond igazat, ki hazudik, és hogy az esetleges hamis nyilatkozatok hátterében mi áll, hiszen az is lehet, hogy aki nem mond igazat, az nem szándékosan teszi ezt, egyszerűen ő másként látta az adott helyzetet.

 

Az IPM Pszichológia 2025. évi tavasz száma több érdekes cikket is közzétett, melyek azért különösen figyelemre méltóak, mert információkat tartalmaznak a személyiség kialakulásának okairól, illetve a kialakult személyiség megváltozásának lehetséges eseteiről.

A Lucky Looser aranykora

 

A BBC History 2025. áprilisi száma érdekes, sőt izgalmas, általam eddig kevésbé ismert információkkal teli cikkgyűjteményt tett közzé a Szent Korona kalandjairól, mellyel kapcsolatban azonban van egy személyes emlékem, mert talán hihetetlen, de még most is emlékszem arra, amikor 1978. január 6-án Cyrus Vance az USA képviseletében visszaadta hazánknak a koronázási jelvényt. Az eseményt közvetítette a tévé, én pedig végignéztem.

 

Ennek ellenére most nem erről szeretném megosztani Veletek a gondolataimat, hanem Robert Blackmore Létezett-e aranykor? című cikkéről, mivel az utóbbi hónapokban folyamatosan azt hallhattuk, hogy mely országok akarnak „ismét” nagyok lenni.

 

A cél megvalósítására 2024. november megválasztottak egy olyan elnököt, akit egyesek Lucky Loosernek tartanak, ami számomra azt sugallja, hogy nem feltétlenül a szakmai tudása és rátermettsége révén tett szert vagyonra, hatalomra, befolyásra.

Naggyá akarja tenni hazáját, de a nagyságnak egyetlen szegmensét, a gazdagságot ragadja meg.

Természetesen fontos a stabil, jól működő gazdagság, de nem vagyok abban biztos, hogy ez a nagyság egyetlen ismérve.

Ő nem mondta ki, de számomra egy ország nagysága azonos az aranykorával.

Lássuk, mit jelent egy társadalom vonatkozásában az aranykor.

 

Hésziodosz szerint az aranykor a történelem előtti, eszményi kor, melyet az ember lerontott, tehát már nem helyrehozható.

A boldog, gondtalan élet, melynek alapja a stabilitás és a nyugalom.

 

Kicsit olyan, mint az egyes emberekre vonatkozó Maslow piramis társadalomra való kivetítése.

Nincsenek háborúk, nincs erőszak, főleg a védtelen csoportokkal (gyerekek, nők, idősek) szemben.

Az anyagi javakhoz köthető életszínvonal megfelelő táplálkozást, ruházkodást, lakhatást tesz lehetővé.

Az emberek védettek a járványoktól, egészségesen élnek.

Ahogy egy hazánkban tanuló afrikai egyetemista mondta, mi magyarok nem is tudjuk, milyen biztonságban vagyunk.

Az embereknek van szabadidejük, a művészetek virágoznak, a tudományok fejlődnek.

 Jó lenne ezekre törekedni, és nem egymással hadakozni, versengeni.

 

Hans Globke és a tavaszi nagytakarítás

 

Felkaptam a fejem, amikor meghallottam, hogy a tavaszi nagytakarítás kifejezés újra politikai környezetbe került.

Nocsak, nocsak!

 

35 évvel ezelőtt az elsőszabad választás kampányában a későbbi győztes Magyar Demokrata Fórum plakátjain jelent meg az ígéret arra vonatkozóan, hogy a választást követően tavaszi nagytakarítás lesz, ami a kommunista rendszer békés lebontását tűzte ki célul. Tehát egy sokáig regnáló politikai rendszert akartak lebontani békés módon az azzal egyet nem értők, vagyis nem a rendszer működtetői fenyegetődztek mintegy félelmet keltve, mint most.

Más kérdés, hogy 1990-ben mennyire sikerült teljesíteni ezt a célt. Mindenki hallhatott már erre vonatkozó kritikát, olyasmit, hogy nem rendszerváltás volt, mindössze gengszterváltás. Valóban nem egyszerű feladat, hiszen a gyökeres változáshoz nagyon sok csillagnak együtt kell (kellene) állnia.

Az már érdekesebb, hogy az akkori nagytakarítást követően sok új párt jelent meg és sok politikus karrierje indult el, melyek közül mára már csak egyetlen párt és annak néhány embere maradt a politikai porondon. Az akkori nagytakarítás, vagy legalábbis az arra vonatkozó terv indította a „rendszerváltók” karrierjét, és mostanra már az is kiderült, hogy a nagytakarítás nemcsak a közéletben, politikában, de sok politikus fejében, szívében, lelkében is jelentős változást okozott, mert aki akkor azért került a politikai térképre, a köztudatba, mert a demokrácia, sőt a liberalizmus híve volt, az mostanra „kicsit” megváltoztatta nézeteit. Számára ez volt a politikai túlélés feltétele. Persze lehet, hogy az érintettek akkor is úgy gondolkodtak, mint most, csak jó színészek, vagy jó stratégák, vagy egyszerűen jó túlélők (ne nevezzük őket megélhetési politikusnak).

 

Kövér László nyakában a tábla: 

Rendőrállamban a rendőr fizetése magasabb a tanárokénál, jogállamban fordítva.  

 Kérdés, hogy mi lesz ennek a mostani, általuk tervezett nagytakarításnak vége.

Merthogy egy ilyen átfogó változás (ne nevezzük tisztogatásnak) – valljuk be - egyáltalán nem egyszerű. Sok-sok szempont befolyásolhatja, például a hatalomban levő vagy oda kerülő emberek kapcsolatrendszere, illetve az is, hogy lehet-e a fontos, komoly rátermettséget igénylő pozíciókra megfelelő személyeket kinevezni.

Nem új keletű ez a probléma. Már jóval 1990 előtt is gondot okozott.

 

Miért jutott ez most eszembe?

Az IPM 2025. áprilisi számában érdekes cikket olvashatunk a legnagyobb németek egyikéről, az NSZK első kancellárjáról, a sikeres és népszerű Adenauer elnökről, melyből megtudhattuk, hogy a II. világháborút követően nem sikerült Németországban teljes körű nagytakarítást végezni, mert pl. az ízig-vérig náci Hans Globke a háborút követően irányította az Alkotmányvédelmi Hivatalt, illetve előkészítette a Szövetségi Hírszerző Szolgálat létrehozatalát.

 

Igazság vs jogosság

 

Még hallgatóként jól a fejünkbe sulykolták a jogi egyetemen, hogy a jogász sohasem az igazságot keresi, hanem a jogosságot, vagyis az alapján dönt, hogy mit írnak a jogszabályok, és nem foglalkozik a józan paraszti ésszel, nem keresi az igazságot, de legfőképpen nem él lelki életet.

Kicsit ellentmondásos ennek a fényében igazságszolgáltatásnak nevezni azt a hatalmi ágat, mely kérelemre (polgári ügyek) vagy hivatalból (büntető ügyek) peres eljárások során dönti a felek közti vitát.

Természetes velejárója egy ilyen döntésnek, hogy elfogadják-e azt a felek. A Mindennapi pszichológia 2025. évi 1. számában Dr. Horváth Dóra „Tudomásul vettem” című cikke az elfogadási folyamat pszichológia hátterét foglalja össze. Fontos-e a felek számára, hogy hány éves, hogy néz ki és milyen nemű a bíró?

The first buddy

 

Biztos, gondolkodtatok már azon, mit tennétek/vennétek, ha sok pénzetek lenne.

 

Mit vennék?

Lakást/házat a lányaimnak. Mindegyiküknek külön-külön.

Budai villát magamnak. Na meg nyaralót Balatonfüreden, és valahol a tengerparton.

Autót, könyveket, ….

Aranyékszert? Nem, nem. Nem kell kihívni magam ellen a sorsot, meg felhívni magamra a tolvajok figyelmét. Persze, ha tényleg sok pénzem lenne, akkor testőrre is futná.

Hetekig nyaralnék Bora Borán. Bejárnám a Föld híres turistahelyeit Rómában, Párizsban, New Yorkban, Egyiptomban, stb. (Persze így semmi szükség a balatonfüredi nyaralóra :P)

 

Mit tennék?

Alap, hogy felmondanék a munkahelyemen, de ahogy ismerem magam, unatkoznék, tehát szükségem lenne valamilyen értelmes elfoglaltságra. Arról már ne is beszélve, hogy a sok pénzt fialtatni kell.

 

Mit vennék, ha tényleg nagyon sok pénzem lenne? Mondjuk 1200 milliárd Ft.

Vennék cégeket, de az üzlethez érteni kell. Felfogadnék embereket, akik ezt végzik.

Vennék egy jachtot 27 milliárdért, hogy hajókázhassak a Földközi tengeren. Nem számítana, hogy 80 millióért lehet tele tankolni.

Vennék magánrepülőt, magánhelikopter, magánrepülő teret, meg ami kell. Tényleg kell?

 

Boldogabb lennék?

Nem, nem hiszem. Nehéz lenne megítélni, hogy kik azok az emberek körülöttem, akik valóban engem szeretnek, és kik azok, akik csak a pénzemre ácsingóznak.

Tartanék attól, hogy durva személyiségváltozást okozna ennyi pénz.

Tartanék attól, hogy másoknál jobbnak, többnek képzelném magamat, már pedig tudjuk, hogy a gazdagembernek nehezebb bejutni a mennyországba, mint a tevének átjutni a tűfokán. (Mt.19.24.) Szétosztanám-e a vagyonomat a szegények között? Nem, mert a szegénység megszüntetéséhez a fenti összeg kevés lenne, de próbálnék sok-sok embernek segíteni.

Biztos szeretnék nyomot hagyni magam után, de azt gondolom, fölösleges űrutazásra, űrkutatásra, más bolygók benépesítésére költeni vagyonokat, amikor itt van nekünk csodálatos bolygónk, a Föld. Környezetvédelemre költenék sok-sok pénzt.

Nem költenék ostoba politikai csatározásokra.

Nem költenék mások hamis és gyűlöletkeltő propaganda általi megtévesztésére.

Nem költenék háborúk kirobbantására és emberek ész nélküli gyilkolására.

Mert a mennyországba akarok jutni.

 

Kapcsolódó cikkek: IMP 2025. márciusi számából:

Benda László: Az első haver

Brückner Gergely: Donald Trump, aki felborítaná a társadalmi, a gazdasági és a klímavédelmi rendet

Benda László: Trump, a „jégmezők lovagja” Grönland felé galoppozik

 

 

Egységben az erő

 

Mindannyian tanultuk történelemből, hogy Nagy Károly halála után örökösei 843-ban Verdunban szerződést kötöttek, melyben döntöttek az óriási Frank Birodalom felosztásáról. Mindhárman uralkodók akartak lenni, és inkább hagyták szétesni az egyben gazdaságilag és katonailag is nagyon erős birodalmat. Pedig tudjuk, hogy „sok lúd disznót győz”, stb. Na de az önös célok legyőzték a közösségi célokat. Sajnos ez napjainkban is előfordul.

Erről a történelmi eseményről beszélget Matthew Gabrielle és David M Perry a BBC History 2025.évi 3. számában. D.P. elmeséli egyetemista élményét, amikor rájött, hogy ez a „szerződés” nem olyan, mint amire ő korábban számított, mint pl. a versailles-i szerződések. Nincs írásba foglalva, ezért szerinte nem is létezik/létezett. Jogi szempontból a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó nyilatkozata, nem követeli meg az írásba foglalást.

(Megjegyzem, mi magyarok persze tudjuk, hogy egyes szerződések esetében kölcsönös és egybehangzó nyilatkozatról szó se volt, így bár ezeket szerződésnek nevezik a külföldi történészek, mi magyarok pl. nem szerződésről, hanem trianoni békediktátumról beszélünk.) A történelemben többször is előfordult, hogy egy-egy egyezményt nem foglaltak írásban, hanem pl. kezet adtak rá, vagy más módon megfogadták, hogy teljesíteni fogják azt, amiben megállapodtak (pl. A honfoglaló hét vezér vérszerződése), betartották a szövetségekben vállaltakat. Ismert fogalom a „gentlemen’s agreement”, az úriemberek megállapodása, vagyis az, amikor „úriemberek”, a szavahihetőségükre adó emberek megtartották azt, amit ígértek. Sajnos napjainkban egyre több köpönyegforgató ember osztja az észt, akik valamit mondanak, majd másvalamit tesznek.

Miért írtam mindezt?

Mert vannak olyan helyzetek, amikor össze kell fognunk, mert egységben az erő.

Csak egy számadat, a lakosságszám 2021-ben így alakult:

EU: 447 millió fő

USA: 335 millió fő

Oroszország: 147 millió fő

Mert vannak olyan helyzetek, amikor nem szabad hinnünk az álhíreknek, a félrevezetésnek, a hazugságoknak.

Amikor a szomszédunkat védjük, magunkat is védjük. 

Divathóbortok

 

Édesanyám az ötvenes években volt fiatal, és nyaranta mezőgazdasági munkásként dolgozott. Mesélte, hogy nemcsak kendőt kötöttek a fejükre a napszúrás ellen, hanem nyakig begombolkoztak, hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban güriztek a tűző napon, sőt, még a kezükre is kesztyűt húztak, és mindezt nem a bőrrák elkerülése miatt viselték el. Szörnyülködve kérdeztem, hogyan nem kaptak hőgutát, mire megrántotta a vállát: „Nem akartunk lebarnulni, mert akkor a fehér bőr volt a divat.”

AZ IPM Történelem a női szépség történetéről szóló 2025.évi 1. számából kiderül, hogy évszázadokon át a fehér bőr volt a divat, és az is, hogy milyen brutális bőr- és egészségkárosító módszerekkel próbálták ezt elérni a nők.

Az érdekességekkel teli lapszámot olvasva ismét meggyőződtem arról, milyen szerencsés vagyok, hogy a jelenkorban élek. Sokszor olvastam már arról, hogy a Napkirály udvarában tartózkodtak a fürdéstől, de ez az információ újra és újra elborzaszt. Nem az a kérdés, hogyan bírta ki XIV: Lajos, hogy évente csupán egyszer fürödjön, hanem az, hogy akkor milyen motivációja volt arra, hogy a szerinte káros vízzel érintkezzen. Érthetetlen. :P

És csak hab a tortán a sok ostoba, kényelmetlen, és praktikusnak egyáltalán nem mondható viselet. Tüdőbetegséget, illetve felfázást okozó kivágott vagy vékony ruhák, balesetveszélyes hosszú szoknyák, kényelmetlen szoknyarácsok, fojtogató malomkerék gallérok, hogy csak néhányat emeljek ki a borzalmas divathóbortok közül. Mennyivel jobb most, amikor az ember - főleg a nő -, maga döntheti el, hogy mit szeretne viselni: szoknyát vagy nadrágot, kivágottat vagy zártat, stb.

Miért nincs világbéke?

 

A lányaim kicsi korukban már-már falnak mentek, amikor bármely helyzetben a fizikára hivatkoztam: „az élet tiszta fizika”. Vagyis az élet, a velünk vagy körülöttünk történt dolgok minden aspektusában megjelenik ez a tudomány. Hiszen Newton III. törvénye, a hatás-ellenhatás törvénye nemcsak a testek mozgására alkalmazható, hanem az élet bármely területére, például a pszichológiára is: „Ha megsértenek, megsértődöm.” Ok-okozat. Hatás-ellenhatás.

Ugyanilyen a termodinamika 2. főtétele, az entrópia megmaradás tétele, mely kimondja, hogy a magára hagyott rendszerekben a spontán folyamatok a rendezettség csökkenéséhez vezetnek. Vagyis ha nem teszünk semmit, akkor káosz lesz. Ahogy mindig mondtam a lányaimnak, rend és tisztaság csak akkor lesz, ha teszünk az érdekében, vagyis takarítunk, rendet rakunk.

Ugyanez igaz a világpolitikai folyamatokra is. A béke a rend, a háború a káosz. Annak érdekében, hogy ne legyen háború, nagyon komolyan közre kell működnünk mindannyian. Leginkább azzal, hogy nem dőlünk be a háborús uszításnak, nem hisszük el azt az ordas hazugságot, hogy ha nem háborúzunk, akkor elpusztulunk. Akkor pusztulunk el, ha háborúzunk.

(Kapcsolódó cikk: Mannhardt András „Miért nincs világbéke?”, A háború módszertana, Mindennapi pszichológia 2025.1. szám)

A kameraman

 

A minap ismeretlen férfi toppant be az irodámba:

-        B…Andit keresem – mondta széles mosollyal.

-        Ő ki? –kérdeztem

-        Hát…ööö….már régóta itt dolgozik – jött a nem releváns válasz.

-        Régóta? Én kilenc éve itt dolgozom – mondtam.

-        Hát… itt…valamelyik gyiviben.

-        Valamelyik gyiviben? –ráncoltam össze a homlokom. – Itt már 9 évvel ezelőtt se volt gyivi. Most pedig szakszolgálat van és gyermekotthon.

-        A kamera miatt jöttem –nyögte ki végre.

-        Ja, akkor az emeletre kell menni.

Rózsabimbó

 

Gyermekkoromban nagyon kevés filmet vetítettek a tévében, és azok nagy része a szocialista blokk alkotásai voltak: orosz, pontosabban szovjet háborús filmek, csehszlovák kórházi sorozatok, jugoszláv főszereplővel készült NDK-s indiánfilmek. A nyugati, vagyis kapitalista filmipar termékeiből csak keveset mutattak be nálunk, melynek egyik oka az volt, hogy Magyarországnak nem volt pénze megvásárolni ezeket, másik, nyomosabb oka viszont az, hogy nem akarták, hogy lássuk, hogyan élnek nyugaton az emberek. Hozzánk képest többnyire jómódban éltek, és politikai vezetőink nem akarták, hogy lássuk ezt.

Egy-két alkotás néha átcsúszott a szigorú szűrőn. Természetesen azok, melyek a nyugati életmód árnyoldalait mutatták be. Ilyen volt a Charles Bronson főszereplésével készült Bosszúvágy, melyből megtudhattuk, a sok bűnöző miatt milyen veszélyes az éjszakai élet New Yorkban.

Valószínűleg ugyanezen ok miatt vetítették le a tévében Orson Welles 1941-es klasszikusát, az Aranypolgárt (Citizen Kane), mely egy Charles Foster Kane nevű férfi sajtómágnássá válását mutatta be komoly erkölcsi mondanivalóval: hiába lesz töménytelen pénzed, ha magányosan, összetörten fejezed be az életedet, Fő műved, a tök fölöslegesen összegyűjtött műkincseid pedig csupán lezárt ládákban halmozódnak gyakorlatilag haszon nélkül, hiszen te magad se méltattad őket annyira se, hogy vásárlás után kibontsd őket. A film ismert kulcsmotívuma a „rózsabimbó” szó. Nézd meg a filmet, ha tudni akarod, miért.

Kane karakterének mintája az a William Randolph Hearst volt, akinek unokáját, a 20 éves Patty Hearst 1974-ben elrabolta a Szimbionista Felszabadító Hadsereg elnevezésű terrorista szervezet, és aki a fogság során rövid idő alatt olyan agymosáson ment át, hogy csatlakozott a szervezethez és részt vett több bűncselekmény elkövetésében is.  

 

Stockholm-szindróma beütése van a történetnek, melyhez hasonlót A világ nem elég című James Bond filmben is láthattunk.

Szinte hihetetlennek tűnik, hogy ilyesmi megtörténhet. Szívesen olvasnék az eset pszichológiai hátteréről is.  

 

(Kapcsolódó cikk: Patty Hearts, az agymosott fogvatartott, IPM 2025. februári szám)

Pro és kontra

Biztos vagyok abban, hogy a nem vallásos emberek számára az egyik legérdekesebb kérdés a katolikus papokkal kapcsolatban a cölibátus. Az RTL 2025. február 2-i Házon kívül című műsorában is erről szólt az egyik blokk.

Nem véletlen, hogy ennyire érdekli az embereket, hiszen átlagember számára szinte hihetetlen, hogy be lehet-e tartani ezt a fogadalmat.

Miért ne lehetne betartani? Hiszen főleg az utóbbi években egyre több a szingli, a tudatosan egyedül élő ember, újabban nem csak a férfiak, de a nők között is. Nyilvánvalóan mindenki érti, hogy nem az a legfontosabb része, hogy az érintett nem házasodhat meg, hanem a hozzákapcsolódó szüzességi fogadalom. Az átlagember számára olyan ez, mintha valaki megfogadná, hogy kizárólag kenyéren és vízen él….persze egész életében.

Vannak persze prok és kontrák, érvek és ellenérvek a cölibátus mellett illetve ellen.

Egyesek arra hivatkoznak, hogy a papi dinasztiák kialakulásának meggátolása az ok. Természetesen ez igaz lehet.

Gyermekkori hitoktatóm a hetvenes évek elején, a kommunista egyházüldözés éveiben arra hivatkozott, hogy ha nincs a papoknak családjuk, nem zsarolhatók ez által, és egyébként is, sokkal több időt és figyelmet tudnak ránk, hívekre fordítani, ha nincs senki, aki elvonhatná a figyelmüket a feladatukról. Ez is igaz lehet.

Ugyanakkor Isten társas lénynek teremtette az embert, senki se várja el még egy egyházi személytől se, hogy magányos legyen.

Amennyire tudom, egyre komolyabb vita folyik erről a kérdésről az egyházon belül is, különösen azért, mert egyre kevesebben jelentkeznek papnak, aminek valószínűsíthetően a cölibátus lehet az oka.

A BBC History 2025. januári számában érdekes cikket olvashatunk arról, hogyan alakult ki ez az intézmény úgy, hogy a Bibliában sehol sincs említve.

 

Szerintetek jó a cölibátus vagy az egyháznak fel kellene adnia?

Ami a családban történik, az sokszor a családban marad

 

A bicskei pedofilbotrány kirobbanása óta felkapott közbeszéd, sőt politikai téma a gyermekvédelem. Ezen az oldalon általam ajánlott magazinok közül kettő is (a HVG Pszichológia 2024. téli szám, illetve Mindennapi Pszichológia 2024. 4. szám) foglalkozik ezzel a kérdéssel.

Mivel jómagam több, mint 12 éve a gyermekvédelemben dolgozom jogászként, immár 9 éve a gyermekvédelmi szakellátásban (vagyis az állam által közvetlenül ellátott, pl. nevelésbe vett, régi nevén állami gondozott) gyermekek ügyeit intézem, ezért azt gondolom, van egy kis rálátásom a rendszer működésére.

 

Elismerem, hogy fontos feltárni a gyermekeket ért mindenféle, tehát nem csupán fizikai, de érzelmi, szexuális bántalmazást, elhanyagolást is. Fontos komoly büntetéssel sújtani az elkövetőket.

Véleményem szerint azonban ezek mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnünk a megelőzésre, ahogy azt nem régen a betegségekkel kapcsolatban olvastam: nem elég, hogy a gyógyításban jók vagyunk, a megelőzésben is jónak kellene lennünk.

 

Természetesen vannak olyan tényezők, amik nehezítik a probléma megoldását.

Nehéz belátni a családok életébe, hiszen szem előtt kell tartani a magánélet védelmét. Ugyanakkor tapasztalataim szerint sok – akár jó családban nevelkedő gyermek is- súlyos traumákon eshet át, melyek feldolgozásában nincs segítségük. Ami a családban történt, az sokszor a családban marad. A gyerekek sok esetben nem is tudják, mi történt velük. Egy szexuális bántalmazás során nem tudják szavakba foglalni az eseményeket. Nem tudják, hogy a - sok esetben közvetlen családtag, akár szülő - bántalmazó átlépte az általánosan elfogadott erkölcsi normák szerinti határokat. Vagyis a gyerekek sokszor nem tudják, hogy bántalmazták őket. Ilyen esetekben is érzik azonban, hogy valami nem stimmel. A minél korábbi életkorban elkezdett felvilágosítás sokat segíthetne ezen a helyzeten.

 

Vannak olyan családok, ahol nemcsak a gyermekek lelki fejlődésével kellene foglalkozni, hanem a szülőkkel is. Sok olyan szülő van, aki maga is bántalmazott volt gyermekként. Ezt a helyzetet ismeri, ezt viszi tovább. Előfordul, hogy gyermekként felnőtt módjára kell helytállnia, például gondoskodni magáról és testvéreiről, aminek következtében felnőttkorban gyermekesen viselkedik, nem vállal felelősséget a tetteiért, ő is elhanyagolja gyermekeit, ahogy vele tették a szülei gyermekkorában. Az elhanyagolásokkal kapcsolatban írtam már erről.

 

Fentieken túlmenően hiábavaló minden igyekezett, ha egyre több gyermek születik, él, és nő fel szegény családokban kitörési lehetőség, perspektíva, jövő nélkül. Nem elegendő büntetni a gyermekeket bántalmazókat. Nem elegendő kiemelni a családokból az érzelmileg, anyagilag elhanyagolt gyermekeket, minden meg kellene tenni annak érdekében, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyok tekintetében ne csússzon szét a társadalom. Nem szabad önző módon gondolkozni, és azt mondani: „Engem nem érdekel az, hogy más hogyan tud megélni, éhen hal-e vagy sem.” Ha valaki nem tud keresztényi értékek, vagy etikus elvek szerint gondolkozni, ha mindenképpen önző akar lenni, akkor is tudnia kell, hogy a szegénység nemcsak a szegényeknek rossz, de az gazdagoknak, jómódúaknak, boldogulni tudóknak is. Hiszen a szegényeknek nincs vesztenivalójuk. Gondoljunk például a francia forradalomra. A szegények mindenféle betegséget elkaphatnak, ami veszélyeztetheti a többieket is. Tehát aki képtelen arra, hogy megszánja nélkülöző embertársait, aki szerint teljesen elfogadható a társadalmi igazságtalanság, aki nem hallja mások jaj-szavát, az is találhat olyan szempontot, ami miatt ki kellene állnia a vagyoni szakadék megszüntetése ellen.

Nem vagyok közgazdász, ezért nem értem, miért kell külföldről vendégmunkásokat behozni, amikor itt rengeteg munkanélküli ember van, főleg a kisfalvakban. Jó értem, hogy olcsó munkaerő.

De biztos, hogy ez a szolgálja az egész ország érdekét?

 

A gyermekvédelembe a gyermekeink, unokáink jövőjének védelem is beletartozik. Vastagon.

 

Kapcsolódó cikk: Majsai-Lőrinc Sophia: Gyermekvédelem, Mindennapi pszichológia, 2024/4. szám

Emancipáció a XX. század elején

 

Talán ódivatú elvek szerint tanítottak a szüleim, de mindig arra törekedem, hogy a Biblia elveinek és a Btk. szabályainak megfelelő legyen minden megnyilvánulásom, tettem.

Persze nem mindig egyszerű ezt betartani. Ugyanakkor ha belegondolok, nem is igazán panaszkodhatom, mert voltak olyan idők, amikor sok nőnek ezek a szabályok komoly nehézséget jelentettek. Egy bántalmazott nőnek napjainkban is komoly gondot okoz helyzetének megoldása, esetlegesen életének megvédése. Segítség nélkül szinte lehetetlen, hiszen a fizikai erő mindig a férfiak oldalán áll, és vannak olyan agresszív bántalmazó férfiak, akik ezt nemcsak tudják, de élnek is vele. Másrészt az ilyen társtól való menekülés feltétele a megfelelő lakhatás és megélhetés biztosítása lenne, mely azonban sok esetben nem áll a bántalmazott rendelkezésére.

Ez a helyzet fokozottan érinthette a korábbi korok asszonyait, akik közül néhányan erkölcsi aggályaikat félretéve illegális eszközökhöz folyamodtak, vagyis vagy mással megölették vagy saját maguk megmérgezték a férjüket. Mindkettőhöz megfelelő szakemberre volt szükségük, ami adott esetben a méregkeverési ismeretekkel vagy a pusztakézzel gyilkoláshoz szükséges elszántsággal rendelkező személyt jelentett.

Dr. Kovácsné Magyar Hajnalka az IPM sorozatgyilkosok című cikksorozatában mutat be két ilyen személy, a 2024. decemberi számban Fődi Viktóriát, aki férfinek öltözve Pipás Pistának hívatta magát, és aki „önerővel” ölte meg az útban lévő férjeket, férfiakat, illetve a 2025. januári számban Gerzsány Máriát, a „savószemű méregkeverőt”.

A mai világban, amikora rendőrség alapos vizsgálatot folytat hirtelen vagy gyanús halálesetekben, és számtalan vizsgálati módszer, pl. ujjnyomatvizsgálat, DNS-teszt, stb. áll rendelkezésükre, elképzelhetetlen lenne az, ami bevett megoldási mód volt a XX. század elején.

Próbálok mentségeket találni azoknak az asszonyoknak, akik nem találtak más megoldást arra, hogy megszabaduljanak férjeiktől. Nehéz. Nem éltem akkor, de sejtem, hogy vagyon, megfelelő jövedelem, és társadalmi támogatottság híján ez egy megoldhatatlan helyzet volt az érintett feleségek számára, hiszen jellemzően nem volt saját házuk, ahova költözhettek volna; nem volt munkájuk, amiből megélhettek volna; ráadásul mind az egyház, mind a társadalom azt sulykolta, hogy tűrniük kell. Gyakorlatilag egyetlen módon változtathattak a helyzetükön: úgy, hogy megölték vagy megölették a férjüket. Döbbenetes, hogy az elvileg mélyen vallásos világban, ha nem is az emberi, de az isteni bíróságtól ennyire nem tartottak. Persze lehet, hogy nem hittek igazán Istenben.

Számomra a legérdekesebb a mérgezési esetekben az volt, hogyan bukott le a méregkeverő Gerzsányi Mária, hiszen a méregfelhasználó feleségek gyakorlatilag társtettesek voltak, mindkettőjük érdeke a hallgatás volt. Akit ez érdekel, olvassa el a cikkeket. 

Javaslat:

Érdemes lenne egy cikket írni arról, hogy régebben milyen képességekről gondolták azt, hogy megkülönbözteti az embereket az állatoktól, vagyis melyek azok, amikkel az ősemberek rendelkeztek, az állatok pedig nem, majd később kiderült, hogy nem ezek jelenti a válaszvonalat ember és állat között. Gondolok itt az Állati szuperképességek című cikkben olvasható tényről, mely szerint az elefántok „néven szólítják egymást”, illetve máshol olvastam arról, hogy az állatok is tudnak egyszerűbb szerszámokat használni, sőt esetenként készíteni. Vannak-e még ilyen tévedések? Hol van valójában a határvonal az állatok és az ősemberek között? Van-e valójában éles határvonal?

Gyermekként felnőtt - felnőttként gyermek

 

Anyai nagyanyámnak hét testvére volt. Ugyan nagy volt a szegénység, de abban a korban fogamzásgátlás híján sok gyermek született a családok többségébe. Persze a gyermekekre nemcsak pénzt kell fordítani, hanem sok időt és törődést is igényelnek. Vannak olyan szülők, akik nagyon jól boldogulnak 5-6, sőt több gyermekkel is, másoknak viszont már egy csemete is megoldhatatlan gondokat jelent.

A HVG Pszichológia 2024/4. számában Bibók Bea a Kis felnőttek című cikkben arról ír, milyen nagy terhet jelent a gyermekek számára az, hogyha felnőttként kezelik gyermekkorában. Felnőtt problémákkal terhelik, különösen az egyedülálló szülők hajlamosak arra, hogy mintegy partnerként, barátként minden problémát megosszanak a gyermekeikkel.

Ez a helyzet óriási teher a gyermekek számára, és sajnos az egyébként nagyon jó szándékú, gondoskodó szülők is beleeshetnek ebbe a csapdába.

 

Nem akarom elbagatellizálni ezt a problémát, de munkám során nagyon sok olyan gyermekkel találkoztam már, akik ennél sokkal rosszabb helyzetben voltak. Ahol 8-10 testvér van egy családban, a nagyobbak vigyáznak a kisebbekre, miközben a szülő „éli a maga életét”, akár napokra magára hagyja gyermekeit ennivaló, fűtés, tiszta ruha, stb. nélkül. Ez az elhanyagolás legsúlyosabb formája, nemcsak fizikai, de lelki értelemben is magára hagyja gyermekeit. Miért teszi? Mert vele is ezt tették a szülei gyermekkorában. Ezt a viselkedésmódot ismeri. Azt gondolja, ez a helyes. Azt gondolja, szülőnek lenni azt jelenti, hogy szabad az ember. Hogy megélheti azokat az élményeket, melyekre gyermekként nem volt lehetősége.

Gyermekként felnőtt volt, felnőttként viszont újra gyermek lett.