A szürke ötvenegyedik árnyalata

 

Gyakran járok vonattal. Utazásaim során nemcsak a klíma – vagy évszaktól függetően a fűtés- hiányával és a késésekkel, illetve bosszantó utastársakkal, de néha meglepő helyzetekkel is találkozok. Egyik alkalommal a kalauznak olyan bőrszíne volt, amit én korábban még emberem nem láttam.

Nem az Európában elterjedt egészséges barnás rózsaszín (testszínű volt), nem is a napozás imádatáról árulkodó vagy az Afrikában megszokott barna, nem is már-már fehérré halványodott északi szín. Nem, nem. Teljesen valószínűtlen szürke volt, mintha egy egér bőrét kiszívta volna a nap. Jó pár láncdohányos ismerőssel rendelkezem, de egyikük sem dicsekedhet ezzel az acélra hajazó tónussal. Ez az árnyalat E.L: James könyvében sem szerepel. Ez egy már-már rémisztően fakó, betegségre utaló változat.

-        Jön a kalauz, de ne nézz oda, mert rémes- böktem oldalba a mellettem ülő kicsi lányomat.

Ekkor azonban hirtelen eszembe jutott, mit mesélt a nagylányom Észak-Koreáról szóló olvasmányélményeiről. Az utóbbi években gyakorlatilag minden magyar nyelven megjelent könyvet elolvasott az ázsiai diktatúráról.

-        Képzeld, anya, ott a tápanyaghiány és a rossz táplálkozás miatt szürke az emberek bőre.

-        Szürke? - gondolkoztam el ezen, hiszen elképzelni se tudtam, hogyan lehet valakinek szürke a bőre.

Láttam már tojásrántotta színű sárgaságos embert, és hószínű halottat, de milyen lehet a szürke bőrszín? Na most már tudom.

 

AZ IPM-ben néhány hónapja lehet olvasni Benda László cikksorozatát az Észak-Koreáról. Az októberi számban olvasható hatodik részben találhatók az igazi csemegék.

 

Részletek Benda László Többsincs királyfi - és környezete című cikkéből:

(Kim Dzsong Ün) annyira vigyázott mesterségesen felépített tekintélyére és egyedi mivoltára, hogy elrendelte, egyik alattvalója sem viselheti a nevét. Újszülötteknek nem adható ilyen név, akit pedig ezzel áldott vagy vert a sors keze, annak meg kellett változtatnia.

 

A (divat)diktatúra néhány parancsa:

Senki nem viselhet a vezérre hasonlító frizurát.

Tilos az idegen feliratú pólók, a bőrdzsekik és a vállra vetett táskák viselete.

Nem lehet farmerben megjelenni vagy Kim Dzson Ün egyedi bőnadrágját utánozni.

Tilos a hajat barnára, szőkére vagy más színekre festeni.

A hölgyek hajzuhataga nem érhet el a csípőjük alá-

nem szabad vékony, áttetsző blúzt vagy ujjatlan felsőt hordani.

A nadrágszár nem érhet véget a térd felett.

 

Ki vagy te?

 

Másfél éve egy ismerősömmel heti rendszerességgel együtt végzünk egy feladatot, amit az első perctől megosztottunk: egy részét én csinálom, a többit pedig ő. Sajnos időnként előfordul, hogy nem tudok menni és ilyenkor mindig szólok neki. Mindenki azt gondolhatná, hogy jó kis csapat módjára nagyon jól boldogulunk, de én nem így érzem. Ő ugyanis rendszeresen „elfeledkezik” arról, hogy megállapodásunk szerint mit fogok én csinálni, és egyszerűen elszipkázza előlem a részemet akkor is, ha megyek. Azt mondja, hogy meg van ijedve, hogy nem megyek. Ezt tapasztalva, változtattam a módszeremen, és már akkor is szóltam neki, amikor mentem. Gyakorlatilag minden héten szóltam, hogy megyek, vagy nem megyek, amit nagy tehernek érzek, sőt egyre jobban dühít. Nagyon hosszú idő és egy másik ember kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mi az ismerősöm különös viselkedésének magyarázata. Ő nem hiszi el, hogy én megbízható vagyok és tényleg fél, hogy nem megyek, hiába szólok. Próbálok nem haragudni rá, mert ő ilyen, és ezen nem tud változtatni. Meg kell próbálnom elfogadni őt. Ilyen a személyisége.

Az emberek ugyanis különbözőek, viszont ahogy mondják, mindenki magából indul ki, vagyis mindenki a saját előfelvetései alapján ítéli meg a többi embert, ami az esetek többségében nem  helyes éppen a különbözőség miatt.

Mostanában felkapott téma Bese Gergő ügye, a volt papé, aki vehemensen szapulta a homoszexuálisokat, miközben ő is az. Mi vitte rá, hogy kifelé ne ezt közvetítse? Milyen a személyisége?

Más emberek esetében is fel szoktak bennem merülni hasonló kérdések. Szeretném tudni, hogyan reagálnak az emberek egy-egy helyzetben. Mire számítsak? Bántani akarnak? Vagy szimpatikus vagyok nekik? Bízhatok bennük vagy nem?

Szeretném tudni, hogy létezzek napi szinten egy nárcisztikussal egy térben. Hogyan verjem vissza egy machiavellista támadásait? Hogyan védjem meg magam egy pszichopatától? 

Hogyan gondolkoznak mások?  

Nem tudom, hogy vagytok vele, de én szeretném tudni ezekre a kérdésekre a választ, ezért szeretem a pszichológia írásokat. Ezen a téren az egyik legjobb a HVG extra pszichológia, melynek 2024. őszi számában érdekes cikk található az autisták gondolkodásmódjáról.

Sport botránnyal fűszerezve

 

Nem vagyok sportrajongó, ettől függetlenül vannak olyan sportesemények, melyek a tévéképernyőjéhez szögeznek, Ilyen például a foci világbajnokság akkor is, ha a magyar csapat nem játszik. Ilyen az olimpia is. Azt olvastam, hogy a bajnokok azért érdemlik meg a helyezésekért járó világviszonylatban is kiemelkedő díjazást, mert szórakoztatnak minket. A színészek is szórakoztatnak, még sem keresnek ennyit. A megoldás az izgalomkeltésben, a szurkolásban keresendő, szerintem, ami egy-egy versenyhez kapcsolódóan egyszeri és megismételhetetlen.

Engem a versenyek érdekelnek, és különösen a tétversenyek. Így talán nem meglepő, hogy nem szoktam az olimpiai nyitó ünnepséget nézni, hiszen ott nincs versengés. Ezeken utolsó emlékeim szerint a sportolók bevonulnak egy stadionba, és integetve tesznek egy kört. Idén véletlenül be volt kapcsolva a tévénk, így felkaptam a fejem, hogy most nem ez történt. Nekem tetszettek a Szajnán felvonuló hajók, és biztos bennem van a hiba, de nem véltem felfedezni Leonardo Utolsó vacsora című képét, pláne nem a paródiáját, amiről később azt cikkezték egyébként, hogy nem is az volt, aminek sokan vélték. Bármi volt is, nagy felhördülést, mondjuk ki: botrányt okozott. Mintha fel akarta volna valaki hívni a figyelmet az olimpiára. Pedig nem kell, anélkül is népszerű.

A BBC History 2024. szeptemberi számából azonban kiderül, hogy az előző párizsi olimpia, amit 1900-ben rendeztek a francia fővárosban, szintén nem volt botrányoktól mentes.

Van-e a diktatúrának szaga?

 

Gyermekkoromban otthon a politika nem volt téma. Ezen a téren az egész családunk mérhetetlen apátiába süllyedt, kizárólag apai nagyanyám szájából hallottam egy ismétlődő mondatot: „Büdös kommunisták!”. Felhorkanásainak egyszerű oka volt, a kommunisták elvették mindenüket, amiért egész életükben dolgoztak. Miután meghalt, évekig nem hallottam ezt a mondatot, de egyszer csak anyukám azzal jött haza, hogy volt egy kis vitája a tanácsházán, mivel szeretett volna elválni apámtól és ehhez tanácsi lakást igényelt, azonban elutasították, mert apámnak volt háza. A reménytelen helyzetben anyukám kirobbant: „Büdös kommunisták!”: Azután hazajött, felvette a legszebb ruháját és várta a rendőröket. Szerencsére nem jöttek. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha mindig megfontolt és felelősségteljes édesanyámat lecsukták volna rendszerellenes kijelentése miatt.

Diktatúrában éltünk, amikor nem lehetett bármit mondani.  

 

A Rubicon 2024. augusztus-szeptemberi duplaszámában számtalan érdekes írást olvashatunk a XX. század legismertebb diktátorairól.

Kicsit hiányolom Ceaușescut és a Kim dinasztiát. 

Hadifogolyból amatőrcsillagász

 

Apám Héphaisztosz-típusú magának való ember volt, aki legjobban a műhelyében szerszámai és gépei között érezte magát. Nem töltött be apaszerepet az életemben. Viszont ismertem két csodálatos embert, akik ezt valamennyire pótolni tudták.

Egyikük gyermekkori hitoktatóm és gyóntatóm, Himfy Ferenc atya volt, akitől bármikor, bármiben segítséget kérhettem.

A másikuk dr. Dankó Sanyi bácsi, aki jogász végzettséggel csillagászati szakkörünket vezette és amatőrcsillagász létére komoly hírnevet szerzett a hivatásos csillagászok között. Tökéletesen beszélt németül, ezért a szakkör számára megrendelt egy német nyelvű csillagászati magazint, mivel akkor nálunk még nem voltak elérhető havi csillagászati folyóiratok. Sanyi bácsi csak évekkel később említette, hol és mikor tanult meg ennyire jól németül. A II. világháború idején a Szovjetunióban volt hadifogoly. Annyit mondott csak, hogy olyan fogolytáborba került, ahol főleg német katonák voltak, ezért német volt a tábor nyelve. Semmit se mondott arról, hogy milyen volt a tábori élet, meddig volt ott és mikor szabadult. Ha jól sejtem, nem volt oda az oroszokért. Ezzel kapcsolatban csupán annyit mondott, hogy a háborút követően bíró volt, de 1956-os „dicső szereplése” miatt – ő nevezte így – megfosztották a bírói tisztségétől.

 

Az IPM 2024. szeptemberi számában Kiss Dávid Hazatérés a Gulagról című cikke némi magyarázattal szolgált számomra Sanyi bácsi titkolózására.

Ökológiai lábnyomunk eltapossa a fenntarthatóságot

 

Amikor kicsi voltam, hetente csupán egy vödörnyi olyan szemetünk keletkezett, amit a kukások elvittek. Minden mást hasznosítottunk.

Amikor tinédzser lettem, már lehetett Coca kólát venni. Egy literes kiszerelésben, nehéz, betétdíjas üvegben árulták, amit természetesen visszavittünk a boltba.

Amikor a lányaim születtek, még senki se használta a „fenntartóhatóság” szót. Akkoriban jelentek meg az első eldobható pelenkák, melyeket én csak éjszakára használtam, mert nagyon drágák voltak. Nappal ruhapelenkát tettem a lányaimra, melyet folyton fertőtleníteni, mosni, vasalni kellett, viszont nem keletkezett sok szemét, nem volt nagy az ökológiai lábnyoma. Manapság sehol nem árulnak ruhapelenkát. Használja még valaki?

 Iszonyatos mennyiségű szemetet termelünk.

Az IPM Tudta-e 19. számának egyik cikke szerint az eldobható pelenka környezetvédelmi katasztrófa. Másik cikk szerint 5 cég a világ műanyagszennyezésének fő felelőse. Első 11 %-kal a Coca-Cola.

Csak egy Földünk van.

A Föld meglesz nélkülünk, mi viszont nem leszünk meg nélküle.