Néhány hónapja meglepő dolog
történt, amikor a Kossuth Kiadó molyon hozzászólt az egyik dos Santos könyv értékelésemhez.
Ez azért különösen érdekes,
mert egyik dos Santos könyvre se adtam még 5 csillagot, sőt, egy esetben –
amikor magamban megfogadtam, hogy több könyvet nem olvasok el a portugál
szerzőtől – jó lehúztam dos Santost.
Ezt követően Darolyn felhívta
a figyelmemet dos Santos egyik regényére, és most ott tartok, hogy várom dos
Santos könyvek megjelenését.
A nagylányom szerint a Kossuth
Kiadó azért reagált így, mert valószínűleg korrektnek tartja a véleményemet.
Nem tudom, mi az ok,
mindenesetre mindig törekszek arra, hogy személyeskedéstől mentesen írjam le a
saját véleményemet. Nem félek attól, ha negatívan kell egy könyvről írni, de
senkit se akarok megbántani, se a szerzőt, se rajongóit, mert nem éltet az, ha
a másokat sárba taposhatok. Csupán rá akarok világítani az én szempontjaimra
is.
Történt pedig a múlt héten,
hogy az általam mélységesen tisztelt Böszörményi Gyula kiváló sorozatának, az
Ambrózy báró eseteinek Bitó és borostyán című legújabb darabjáról írtam
véleményt, amiben kis csokorba szedtem az általam észlelt hibákat. Gyula
becsillagozta az értékelésemet, nem írt rá hozzászólást. Tartom őt annyira intelligensnek,
hogy biztos vagyok abban, nem sértődött meg.
Természetesen a véleményem
akkor lett volna igazán hatékony, ha a könyv megjelenése előtt juttathattam
volna el a szerzőhöz, de nem vagyok Gyula bétája.
Azt gondolom, Gyula jogosan és
megérdemelten sikeres. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen. Senki
sem az. A tökéletes mű értékét sohasem csökkentik az apróbb hibák, mindössze
emberibbé teszik azt.
Miért írok mégis erről?
Csupán azért, mert a
kritikámat olvasva egyik molytársam – akivel egyébként már néhány éve volt
alkalmam személyesen megismerkedni - leírta fb-on a saját véleményét, miszerint
nincs igazam, igenis meg lehet tenni 9 óra alatt a Budapest-Kolozsvár útvonalat.
Ő ezt bizton állította, mivel elmondása szerint az elmúlt 20+ évben többször is
megtették ennyi idő alatt autóval. Szerinte, ha a Gyula által említett 60
km/órával halad a vonat, simán meg tudja tenni a 465 km-es távot, mivel 9x60=
540 km.
Erre én írtam, hogy 20 éve
1997 volt, és nem 1900, mint a könyvben (értsd nem autóval, nem villanymozdonnyal,
hanem gőzmozdonnyal közlekedtek), illetve nem a 60 km/órás maximális
sebességgel kell számolni, hanem átlagsebességgel.
Itt még el szeretném mondani,
hogy egy gőzmozdonynak többször is meg kell állnia vizet és fát/szenet
felvenni. Megálláskor lassít, illetve újraindításkor gyorsít. Tehát nem a 60
km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem egy annál jóval kisebb átlagsebességgel,
ami szerintem 40 km/óra körüli érték, vagyis én 12-15 órát tartok reálisnak
ekkora út megtételére.
Ezt megerősíti ez a cikk is,
ami szerint próbákon 43 km/óra sebességet értek el a vonatok, illetve 1929-ben!
a motorkocsik bevezetésével a MÁV-nál a személyvonatok átlagsebessége 17
km/h-ról 38 km/h-ra növekedett.
Kedves molytársam erre úgy
reagált, hogy a továbbiakban nem kíván figyelőm lenni molyon (sajnos ezt viszonoznom kellett, mert nálam ez kölcsönösségi alapon működik), sőt letiltott
facebookon.
?????
Nem értem, miért.
Én csak a véleményemet mondtam
el. Nem bántottam meg se Gyulát, se molytársamat.
Azt gondolom, minden írónak
nehéz jó bétákat szereznie. Nézzétek meg csak Dan Brown, vagy Ken Follett
könyveit, hány embernek hálálkodnak a segítségéért. Én magam is bajban vagyok
megfelelő előolvasók becserkészésével, mivel a saját lányaim - bár többször
mondtam nekik, hogy ne kíméljenek - nem merik elmondani a véleményüket, ami
pedig sokat segítene az olyan hibák feltárásában, amit az író nem vesz észre.
Egy jó bétának megfelelően
figyelmesnek, tájékozottnak és hozzáértőnek kell lenni, valamint bátornak, hogy
ki merje mondani véleményét. Az írónak pedig nem szabad megsértődnie, ha
személyeskedés, bántás nélkül kap véleményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése