Bitó borostyán nélkül

Néhány hónapja meglepő dolog történt, amikor a Kossuth Kiadó molyon hozzászólt az egyik dos Santos könyv értékelésemhez.

Ez azért különösen érdekes, mert egyik dos Santos könyvre se adtam még 5 csillagot, sőt, egy esetben – amikor magamban megfogadtam, hogy több könyvet nem olvasok el a portugál szerzőtől – jó lehúztam dos Santost.

Ezt követően Darolyn felhívta a figyelmemet dos Santos egyik regényére, és most ott tartok, hogy várom dos Santos könyvek megjelenését.

A nagylányom szerint a Kossuth Kiadó azért reagált így, mert valószínűleg korrektnek tartja a véleményemet.

Nem tudom, mi az ok, mindenesetre mindig törekszek arra, hogy személyeskedéstől mentesen írjam le a saját véleményemet. Nem félek attól, ha negatívan kell egy könyvről írni, de senkit se akarok megbántani, se a szerzőt, se rajongóit, mert nem éltet az, ha a másokat sárba taposhatok. Csupán rá akarok világítani az én szempontjaimra is.

Történt pedig a múlt héten, hogy az általam mélységesen tisztelt Böszörményi Gyula kiváló sorozatának, az Ambrózy báró eseteinek Bitó és borostyán című legújabb darabjáról írtam véleményt, amiben kis csokorba szedtem az általam észlelt hibákat. Gyula becsillagozta az értékelésemet, nem írt rá hozzászólást. Tartom őt annyira intelligensnek, hogy biztos vagyok abban, nem sértődött meg.

Természetesen a véleményem akkor lett volna igazán hatékony, ha a könyv megjelenése előtt juttathattam volna el a szerzőhöz, de nem vagyok Gyula bétája.

Azt gondolom, Gyula jogosan és megérdemelten sikeres. Ez viszont nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen. Senki sem az. A tökéletes mű értékét sohasem csökkentik az apróbb hibák, mindössze emberibbé teszik azt.

Miért írok mégis erről?

Csupán azért, mert a kritikámat olvasva egyik molytársam – akivel egyébként már néhány éve volt alkalmam személyesen megismerkedni - leírta fb-on a saját véleményét, miszerint nincs igazam, igenis meg lehet tenni 9 óra alatt a Budapest-Kolozsvár útvonalat. Ő ezt bizton állította, mivel elmondása szerint az elmúlt 20+ évben többször is megtették ennyi idő alatt autóval. Szerinte, ha a Gyula által említett 60 km/órával halad a vonat, simán meg tudja tenni a 465 km-es távot, mivel 9x60= 540 km.

Erre én írtam, hogy 20 éve 1997 volt, és nem 1900, mint a könyvben (értsd nem autóval, nem villanymozdonnyal, hanem gőzmozdonnyal közlekedtek), illetve nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem átlagsebességgel.

Itt még el szeretném mondani, hogy egy gőzmozdonynak többször is meg kell állnia vizet és fát/szenet felvenni. Megálláskor lassít, illetve újraindításkor gyorsít. Tehát nem a 60 km/órás maximális sebességgel kell számolni, hanem egy annál jóval kisebb átlagsebességgel, ami szerintem 40 km/óra körüli érték, vagyis én 12-15 órát tartok reálisnak ekkora út megtételére.

Ezt megerősíti ez a cikk is, ami szerint próbákon 43 km/óra sebességet értek el a vonatok, illetve 1929-ben! a motorkocsik bevezetésével a MÁV-nál a személyvonatok átlagsebessége 17 km/h-ról 38 km/h-ra növekedett.

Kedves molytársam erre úgy reagált, hogy a továbbiakban nem kíván figyelőm lenni molyon (sajnos ezt viszonoznom kellett, mert nálam ez kölcsönösségi alapon működik), sőt letiltott facebookon.

?????

Nem értem, miért.

Én csak a véleményemet mondtam el. Nem bántottam meg se Gyulát, se molytársamat.

Azt gondolom, minden írónak nehéz jó bétákat szereznie. Nézzétek meg csak Dan Brown, vagy Ken Follett könyveit, hány embernek hálálkodnak a segítségéért. Én magam is bajban vagyok megfelelő előolvasók becserkészésével, mivel a saját lányaim - bár többször mondtam nekik, hogy ne kíméljenek - nem merik elmondani a véleményüket, ami pedig sokat segítene az olyan hibák feltárásában, amit az író nem vesz észre.

Egy jó bétának megfelelően figyelmesnek, tájékozottnak és hozzáértőnek kell lenni, valamint bátornak, hogy ki merje mondani véleményét. Az írónak pedig nem szabad megsértődnie, ha személyeskedés, bántás nélkül kap véleményt.