Bevallom, korábban nem
olvastam Böszörményi Gyula könyveit. Egy magyartanár ismerősöm ajánlotta a
Gergő könyveket, de a borító alapján túl gyerekesnek tűnt, a Rémálom sorozat
első kötetét pedig néhány oldal után letettem, mert a sztori nekem túl sötét
volt. Ambrózy bárónak azonban - mivel krimi - nem tudtam ellenállni. Nem bántam
meg.
Mostanában nagy divat a
XIX- XX. század fordulójára tenni a cselekményt, gondoljuk csak Fábián Janka
több regényére is, Benedek Szabolcs Vérgróf sorozatára, vagy akár Caleb Carr angyalaira.
Nem tudom, mi ennek az oka. Talán vonzóak a boldog békeidők, amikor azonban
mégse volt minden annyira boldog és békés. Vagy mert a mostani sok technikai
vívmány hiányában a szereplőknek a józan paraszti eszükre kellett hagyatkozniuk.
Talán mert maradtak fel újságcikkek, sőt fényképek, és az íróknak lehetőségük
van arra, hogy ezt a kort behatóan tanulmányozhassák, és érzékletesen
szemléltessék az olvasók számára. Végül is mindegy. A megvalósítás a lényeg.
Amikor az olvasó meglátja az
Ambrózy-könyveket, azonnal felkelti figyelmét a két igencsak jól sikerült a
borító, melyek egyediek, mégis összekapcsolják a sorozatot. Az ember nem tud
mást tenni, kézbe kell, hogy vegye a köteteket, amikor is további élménnyel
gazdagodhat a fejezeteket bevezető kis képekkel.
Senki se gondolja, hogy a
külcsín a két regény egyetlen pozitív tulajdonsága, mert a külsőség mindössze
méltó párja a belbecsnek.
Az alaptörténet egyszerűen zseniális:
a szerző korabeli megtörtént, de megoldatlan bűntényeket fűzött fel egyetlen
szálra, és oldotta mega rejtélyeket. Emiatt el kell ismernem, kicsit irigy
vagyok Gyulára.
A megvalósítás tökéletes:
fordulatos, izgalmas, igazi letehetetlen könyv, logikus, teljesen zárt
történettel.
A szereplők élőek, elevenek;
szimpatikusak, ha annak kell lenniük (Mili, a báró…), undorítóak,
visszataszítóak, ha történet azt kívánja meg (Hülné, Jenő…). A karakterek a második
részre kiteljesedtek, részben megszelídültek: a báró ridegsége enyhült, Mili
pedig levetkőzte az első könyvbeli idegesítő vakmerőségét, mely a kalandok
során lassan kellemes pimaszsággá csillapodott, amit azonban lehet a helyzethez
illő megfontoltságnak is nevezni.
A kor és a helyszínek érzékletesek,
megfoghatóak, az olvasó szinte hallja a nagyváros hangjait, érzi a századforduló
bűzét.
Lehet, hogy egyeseknek zavaró
lehet a sok idegenszó, vagy az azokhoz kapcsolódó sok lábjegyzet, szerintem
viszont az idegenszavak szükségesek, a lábjegyzeteket meg nem mindig kell
elolvasni, anélkül is meg lehet érteni a történetet.
Összességében kihagyhatatlan
ez a két könyv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése