Tegnap
megnéztem az Emlékezz rám című filmet, ami ugyan nem tetszett, de egy mondat
megfogott:
„Gandhinak
huszonhárom évesen három gyereke volt, Mozart már harminc szimfóniát írt, Buddy
Holly pedig halott volt.”
Nem
vagyok egy írástechnika-megszállott, mert vallom, hogy az írást nem lehet úgy
tanulni, mint egy iskolai tantárgyat. Tehetség kell hozzá, ami vagy van, vagy
nincs, és ez utóbbi esetben bármennyit tanulhat az ember, nyögvenyelősek
lesznek a sztorijai. Nem hiszem ugyanis, hogy Tolsztoj, Shakespeare vagy Jókai
tanult volna írástechnikát, mégis elég jól boldogultak. Másrészt azt gondolom,
hogy az ilyen mesterséges, külső emberek által kényszerített dolgok az
egységesítés felé tendálnak, vagyis ha az író sokat foglalkozik az íráselmélettel,
elveszítheti a saját hangját. Nem véletlen, hogy sokszor mennyire
kiszámíthatóak a hollywoodi filmek.
Ennek
ellenére én is próbálom magam képezni, fejlődni akarok, ami számomra azt
jelenti, hogy a lektorok, a szerkesztők és természetesen az olvasók
véleményéből kiszűröm azt az infót, ami segít továbblépni, jobbá válni.
Mi
köze mindennek a fenti mondathoz?
Csak
annyi, hogy az ember akarata ellenére elgondolkozik olyasmin, amin már mások is
törték a fejüket.
Ennek
ékes bizonyítéka az Álom (tudjátok, még nincs végleges címe) első mondata, mert
azt én is elfogadom, hogy a felütések nagyon fontosak:
„Newton huszonnégy évesen írta le a tömegvonzás
törvényét, Einstein huszonhat évesen a speciális relativitáselmélettel
foglalkozott. Én tizenkilenc éves vagyok, és mit értem el eddig?
Futottam az álmaim után.”