2013. november 3., vasárnap

Nehéz az élet 0.0






Pár bejegyzéssel ezelőtt elkezdtem elmélkedni arról, hogy milyen problémákkal kell szembesülnie egy írónak. Akkor mindössze egy területet ragadtam ki az igencsak széles skálából, az alkotói válságot.
Azt írtam, hogy nekem még nem volt ebben részem, ami bizonyos szempontból igaz, hogy soha nem éreztem azt, hogy gőzöm sincs, mit írjak, vagy hogyan folytassak egy megkezdett történetet.
Másrészt viszont, ha arra gondolok, hogy a motiváció hiánya miatt sokszor érzem azt, hogy nincs kedvem írni, akkor be kell vallanom, hogy időnként engem is megcsap az alkotói válság szele.
Ilyen motivációs hiány például az, hogy a Jóslatok hálójában kiadója soha nem kérdezi meg, hogy éppen min dolgozok, várhat-e tőlem kéziratot. Néha jól esne, ha érdeklődnének, de sajnos erre eddig még nem került sor.
Persze tudom, hogy egy vérbeli író nem azért ír, hogy kiadják a könyvét, mégis…
Kell az érdeklődés, és egy már publikált író számára a kiadó az egyik állomás. Természetesen az olvasók mellett. Valójában szerencsének tartom magam, hiszen Ti, kedves Olvasóim, rendszeresen megkerestek, megkérdezitek, hogy áll a következő könyvem.
És ezzel már át is léptünk a második ponthoz, nevezetes a kiadói érdektelenséghez.
Mielőtt azonban elmondanám erről a saját gondolataimat, foglaljuk pontokba a lehetséges problémákat.
Ebben nagy segítségemre szolgált az, hogy néhány napja kifaggattam kedves facebookos barátaimat, hogy szerintük milyen problémákkal kell az íróknak megküzdeniük.

Az alábbiakat szedtük össze:
3.     Az olvasókhoz jutás nehézségéi
4.     A külső kontrol hiánya- önértékelési problémák
5.     Anyagi gondok- az írói hivatás más szakmákkal való összeegyeztethetetlensége
6.     Negatív kritikák
7.     Gazdasági válság miatt a fizetőképes olvasók hiánya

Az elkövetkező hetekben szépen sorba fogom venni ezeket.
Ha tudjátok bővíteni a listát, örömmel és köszönettel várom a javaslatokat.

2 megjegyzés:

  1. Az 1. pont linkje nem létező helyre mutat.
    De igazából nem ezt akartam írni, hanem hogy érdeklődéssel várom a sorozatot.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az észrevételt :)
      Én meg várom a véleményedet :)

      Törlés