2013. november 10., vasárnap

Mindenki másképp csinálja



avagy kiadói érdektelenség

Néhány napja láttam a Julie § Julia- Két nő, egy recept című filmet, és bevallom, nagyon irigy lettem.
A film két igaz történetet foglal egybe:
Julia Child az 1950-es években írt egy híressé vált szakácskönyvet a francia szakácsművészetről, melynek minden egyes receptjét jó negyven-ötven évvel később az épp írói válsággal küzdő Julie Powell mindössze 365 nap alatt megfőzte, miközben tapasztalatairól blogot vezetett.
Én már a blognál ledöbbentem, mert néhány héttel a blog megnyitása után már óriási olvasó táborra tett szert.
Vajon hogy csinálta? Hogy reklámozta magát? 
Hisz lehet nekem frenetikus blogom, ha nem tudnak róla az emberek, senkit se érdekel.
Írói szempontból viszont nem is ez volt a történet legnagyobb tanulsága, hanem az, hogy a New York Times írt Julie blogjáról, mire még aznap 60 (HATVAN) könyvügynök hívta fel Juliet és ajánlott neki szerződést.
Erre mondja Frei Tamás, hogy elképesztő.
És igen, teljesen igaza van, mert Magyarországon ez teljesen elképzelhetetlen.
Ó, és igen, mindenki hallotta Stephanie Meyer sikertörténetét, amikor is a Twiligthot felrakosgatta netre, amire ráakadt egy könyvügynök, felkarolta Stephet, és mindannyian tudjuk, mi lett a vége.

Na de hogy működik ez Magyarországon?
Az írók kilincselnek egyik kiadótól a másikig, és reménykednek, csakhogy legtöbbször válaszra se méltatják őket, így aztán kétséges, hogy egyáltalán belekukkant-e valaki az írásukba.
Szerencsésebbnek mondhatják magukat azok, akik valamilyen választ kapnak. Sajnos azonban néha nyilvánvaló hazugságokkal kell beérni annak, aki írásra adta a fejét. („Már kész a jövő évi tervünk.”- És akkor mi van? Azután is van élet, vagy nem?)
Semmivel se jobb, ha az ember őszinte véleménnyel találkozik, pl. kerekperec megírják neki, hogy nincs idejük foglalkozni a könyvével, mert mondjuk, egy szerkesztőnek x napját venné igénybe az, hogy elolvassa, és erre nincs idő. ???????
Micsoda? Nincs idő?
Hát nem az a cél, hogy felfedezzenek új, tehetséges szerzőket?

A magyar kiadók sajnos elég korlátozottan keresik az új írókat. Sokkal hamarabb kiadnak egy silány külföldi könyvet azzal, hogy már itt-ott bizonyított, minthogy kinyissák egy ismeretlen magyar szerző művét, és nekiálljanak az olvasásnak.

Meg ne feledkezzek az új trendről, amikor az írók... jaj, nem jól írtam, mert nem az írók, hanem egy-egy adott művük… verseng egymással amolyan X-faktorosan.
Kérdés persze, hogy alkalmazható-e az énekesek esetén bevált módszer írókra. Na és persze mennyire sikeres ez a módszer a verseny után. Mert az egy dolog, hogy megjelenik valakinek egy, azaz egy darab könyve, de azután mi lesz?
Kukába kerülnek az így felfedezett írók az első könyvük után, ugyanúgy, ahogy sok zenei vetélkedősről sincs hír, hiába lettek döntősök.
Na de kérem, egy író évek és könyvek során lesz az, ami. Hagyni kell fejlődni. Törődni kell vele.
Végül visszatérve Julie Powellhez: Állatira irigy vagyok rá, és sokat töprengek azon, vajon hogy működik ez az ügynökösdi külföldön.


4 megjegyzés:

  1. Grapes! Ez a cikk nagyon tanulságos, elgondolkodtató, és legfőképp igaz! És én sem értem, hogy a külföldi ügynökök, hogy reklámoznak, de az biztos, hogy jól! :-))

    VálaszTörlés
  2. (...) Amúgy meg nem "Stephanie", hanem Stephenie Meyer - elírtad. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen , ez legyen a legnagyobb hiba, amit életemben elkövetek. (át se javítom ;)

      Törlés
  3. Nagyon jó cikk!
    Sajnos nem csak a magyar kiadók érdektelensége miatt lehet így, hanem a magyar emberek hozzáállása miatt is. Azt látom, itt is az megy, ami bizonyított, ami trendi. (És nem mindig az a jó, ami trendi...)

    VálaszTörlés