2012. július 31., kedd

Küldj egy dalt!

Aki olvasta egy korábbi bejegyzésemet a Halhatatlan álomról, annak talán van elképzelése, hogy mire gondolok.
Arról van szó, hogy a könyv főszereplője, Ellie rajzfilmek betétdalait dúdolja, ha fél, vagy ideges. Kellemes, megnyugtató számokra van szükségem, amivel mintegy zeneterápiaként egyensúlyba tudja hozni a lelkét.
Tegyétek fel a dalokat, legyetek szívesek, a facebookos üzenőfalamra. Lehetőleg valamilyen youtube-os linket, de ha az nem megy, akkor a film és a dal címét, esetleg ez utóbbi kezdő, vagy jellemző sorát.
A beküldők közt szeptember elsején kisorsolok 3 darab Jóslatok hálójában könyvjelzőt.
Előre is köszönöm a segítséget. <3

Ne felejtsétek megnézni, hol tartok a Halhatatlan álommal! :)

2012. július 30., hétfő

A Paris


A párom hetek óta Párizsban dolgozik a Rue de la Huchette-en, ami néhány méterre van a Notre Dame-tól. Hetente kétszer ír nekem üzenetet, hogy nagyon unja, mert iszonyú sok ember van.
Ő unja, én pedig irigykedek. Soha nem voltam még külföldön, pedig nem vagyok már zsenge ifjú. Sehol, még a szomszédos Szlovákiában, vagy a mások számára unalmas Horvátországban sem.
Ó, micsoda élmény lenne, ha egyszer eljutnék Párizsba!
Hogy fel tudnék ott töltődni új tapasztalatokkal, új ötletekkel!
De már annak is nagyon örülnék, ha egyszer élőben látnám a tengert.

2012. július 27., péntek

Dallam - Halhatatlan álom, részlet



Az összehajló fák árnyékában haladtam, de ekkor eluralkodott rajtam egy érzés. Valaki követ! Éreztem magamon a tekintetét, de hiába fordultam hátra, nem láttam senkit, csak a fák hajladoztak a vihart előrejelző szélnek behódolva.
Medvetánc, pilleszárny,
Dől az emlék, az ember... – dúdoltam magamban az Anasztázia című rajzfilm egyik dalát.
Mindig a zenéhez nyúlok, ha félek. Még édesanyám szoktatott rá, amikor kisgyerekként rémálmaiból felriadva izzadságtól lucskosan zokogtam. Elénekelt egy-egy kellemes dallamot, mellyel lecsendesített.
(Halhatatlan álom, 6. fejezet)

2012. július 25., szerda

Nekem tetszik

Nézzétek, mit találtam Youtube-on :)))




Nagyon tetszik,
Mind tökéletes, de különösen Daniel-Ben Barnes-nál dobbant meg a szívem, mert a Halhatatlan álom egyik főszereplőjének őt képzeltem el :)
Köszönöm az ismeretlennek, hogy elkészítette.♥ ♥ ♥

2012. július 20., péntek

Türelem

Egyelőre a fiatalokról írok, így érdeklődve figyelem őket, de be kell vallanom, néha furcsaságokat tapasztalok.
Ez annál is érdekesebb, mert a saját három lányom nem produkálja ezeket a tüneteket.
Miről van szó?
A fiatalok türelmetlenek.
Drága Barátaim, nyugalom!
Nem hiszitek el, de az időnek van egy nagyon kellemetlen tulajdonsága: gyorsan telik.
Ezért ha most 18-20 évesen azt látjátok, hogy nem kell senkinek a könyvetek, ne aggódjatok. Nagyon sok tehetséges íróval találkoztam már itt a blogokon. Sokan kiválóan írnak, csak a  nagy sztori hiányzik.
Türelem. 3-4-5 év nem a világ vége. Mi a legrosszabb, ami történhet veletek?
További tudásra és tapasztalatra tesztek szert.
Én magam is folyton tanulok, figyelem az embereket. Soha nem árt egy kis plusz.
Nem tudom, mi az, amit vártok az írástól? Mit jelent számotokra a siker? 
Sokan azt hiszik, hogy egy író milliókat keres. Lehet, hogy EGY író milliókat keres, de az biztos, hogy nem én vagyok az az egy. Nem ismer meg senki az utcán, mellesleg ennek örülök. Egyébként szinte senkinek nem szoktam mondani, hogy már megjelent egy könyvem. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy történeteket találok ki, és azokkal talán szórakoztatni tudok néhány olvasót.

Miért írok erről?
Egyszerű, már a Halhatatlan álom végén tartok, mindössze egy fejezetet kell megírnom, de még nincs kész. Ha kész leszek vele, visszamegyek a regény elejére, és egy-két változtatást még végzek. Nem sietek. Ráérek. Nem az a fontos, hogy ripsz-ropsz kész legyen, hanem hogy jó legyen.
Másrészt már említettem, hogy mikor kezdtem el írni ezt a sztorit. Emlékszik rá valamelyikőtök?
Nem tegnap volt :)



2012. július 15., vasárnap

Álompasi azaz mit jelent nekem a romantika

Molyon  mostanság zajlik az Álompasi szavazás, vagyis, hogy melyik könyvszereplő az ideális férfi.
Megnéztem a jelölteket, de nem szavaztam.
Nem volt ott az én álompasim.
Írtam molyon egy karcot, számomra ugyanis az utóbbi hónapok-évek könyveiből Walter von Ulrich a Titánok bukásának német szereplője az, aki talán megüti ezt a mércét.
Húszas évei végén járó, magas, szőke, izmos férfi.
Tanult, okos, sok nyelven beszél. Diplomata, vagyis nagyon értelmes, alkalmazkodó, jó helyzetfelismerő képességgel.
Gazdag, de nem elvakultan nagyképű és rongyrázó.
Szereti az önállóan gondolkozó, emancipált nőket, ugyanakkor elfogadja a hagyományos felállást, mely szerint a férfinak kell nyújtania a biztos hátteret  a családja számára.
Mindent megtesz a szerelméért, aki a könyvben egy angol nő, vagyis hivatalosan ellenség.Walter évekig vár Maudra, nem csalja meg, nem felejti el, sőt, rajongva szereti.
Ja, és mielőtt elfelejteném, Walter az ágyban se utolsó :P

Lehet, hogy megdöbbentő a választásom, de én nem szeretem a "a falhoz nyomlak és megkeféllek" pasikat (bocsánat a vulgáris kifejezésért, de az ilyen férfiak számomra nem vonzóak). Persze lehet, hogy csak arról van szó, hogy tudom, fontos ugyan a szex, de önmagában kevés. Mondhatom úgy is, hogy egy ilyen rámenős pasi nem szerelmes, hanem csak az öncélú, önző szexre hajt.
Az én álompasim nem összetöri a szívemet, hanem felmelegíti.

Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy több romantikus rész lesz a Halhatatlan álomban, mint a Jóslatokban volt, na de mit jelent az, hogy romantikus?
Mindenkinek mást és mást.
Az Álom szereplői nem fognak folyton csókolózni, nem a testi kapcsolatra korlátozódik a romantika, ami már nem is romantika, hanem erotika, sőt, néhány könyveben már pornó. Én nem szeretnék ebbe az irányba menni, hanem azt szeretném bemutatni, hogy mélyül el a két szerelmes lelki kapcsolata, hogy kialakul köztük egy valódi, mély, széttéphetetlen kapocs.

Mit gondoltok erről?

2012. július 10., kedd

Igények

Diarától
Azt mondják, az írók  saját maguknak írják az első könyvüket.
Ebben lehet valami, mivel az első személy, aki olvassa a könyvet, maga az író, aki természetesen igyekszik a saját ízlésének megfelelően alakítani a szálakat. Az én esetemben ez a feltevés négy könyvre terjedt ki, ugyanis a Jóslatok előtt még három másik regényt írtam, így szerintem az „első könyv” fogalmát ki kell bővíteni, és az első nyomtatásban megjelent kötetre kell vonatkoztatni.
Ha ugyanis mások is olvassák az írásomat, sőt, tömegesen olvassák, akkor kezd kialakulni egy kép, mi tetszett és mi nem az olvasóknak.
Az író ésszerű határok közt figyel ezekre az igényekre, hisz nem szeretné elveszíteni nagy nehezen megszerzett olvasó táborát, viszont ugyanilyen fontos az író saját egyénisége, amin belül kell hogy maradjon a történetvezetés.

A Jóslatokról írt véleményeket, kritikákat és üzeneteket olvasva arra következtetésre jutottam, hogy van egy fontos terület, mellyel mindenképpen foglalkoznom kell a következő könyvben.
Nevezetesen a romantika.
Sokan jeleztétek kimondva-kimondatlanul, sőt, én magam is érzem, hogy néhány romantikus jelenet meg elfért volna a történetben, hogy jobban megismerhessük a szerelem folyamatát, így meghajlok az „erőszak” előtt, és jelentem alássan, a Halhatatlan álomba legalább kétszer annyi romantikus szösszenet lesz, mint a Jóslatokban volt. Sőt, megírtam életem első szex-jelentét, igaz, szoftos, de ezen túl én nem is szeretnék menni. A többit bízzuk a képzeletünkre! :P

Ha valaki még nem látta volna még azt a sok csodás borítótervet, amit a Halhatatlan álomhoz kaptam a kedves Olvasóktól, az megnézheti facebookon, illetve egy válogatást itt az oldalsávban.

És azt is megnézhetik, hol tartok a Halhatatlan álommal.

2012. július 4., szerda

Halhatatlan álom, fülszöveg


A tizenkilenc éves Ellie-t szülei öt évvel ezelőtti rejtélyes eltűnése óta rémálmok gyötrik, melyek szerint a Vasconcelos házaspár  utolsó, végzetes útján a karib-tengeri La Floresta szigetre tartott.
A lány szülei nyomát követve beiratkozik a titokzatos Bramstroke művészeti iskolába, ahol azonban meglepő tényekről szerez tudomást, borzalmas gyilkosságok különös szemtanúja lesz, ugyanakkor túlságosan elmerül egy veszélyekkel bővelkedő érzelemben, a szerelemben.
A lányt azonban kétségek gyötrik, kiben bízhat és ki az ellensége.
És a legfontosabb kérdés: kicsoda a kegyetlen Jacques, aki rendszeresen feltűnik az álmokban, és ezzel egyre közelebb kerül Ellie-hez térben és időben.

Nézzétek meg, hol tartok a Halhatatlan álommal.